Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kooperál a Pilisi Parkerdővel a gödöllői központú egyetem

2016-07-05 17:29:29

Keretmegállapodást kötött a Szent István Egyetem és a Pilisi Parkerdő Zrt. a szakmai, tudományos és oktatási együttműködés feltételeinek megteremtéséről. Az erről szóló dokumentumot július 5-én, Gödöllőn írta alá dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora (képen balra), Figler Kálmán, a SZIE kancellárja (jobbra) és Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója (középen) – tudatta szerkesztőségünkkel a Szent István Egyetem PR-, Sajtó- és Rendezvényszervezési Főosztályának vezetője.
A keretmegállapodás alapján a partnerek kölcsönösen keresik azokat a pályázati lehetőségeket – kiemelten a vizes élőhelyek védelme és fejlesztése területén –, amik segítségével közösen vállalt céljaik megvalósításához támogatási forrás is rendelhető.


A dokumentumban a gödöllői központú egyetem többek között vállalja, hogy szellemi kapacitásával, szakmai, tudományos és kutató munkájával részt vesz a parkerdő fejlesztésében, továbbá a parkerdő területén folyó kutatásai során keletkező publikációkat megküldi a részvénytársaságnak, valamint szakmailag támogatja a parkerdő rendezvényeit.
Másfelől a Pilisi Parkerdő Zrt. rendszeresen tájékoztatja az egyetemet a szakmai fejlesztésekről, az egyetem szakirányú oktatási tevékenységével kapcsolatos ismeretanyagokat elérhetővé teszi a látogatói számára, bemutatóhelyként bekapcsolódik az egyetemi oktatásba, lehetőséget nyújt külső gyakorlati órák megtartására, külön megállapodás alapján pedig gyakorlati helyként fogadja a szakirányú képzésben részt vevő hallgatókat. A gazdasági társaság közreműködik továbbá a területén folyó kutatásokból keletkező szakdolgozatok, diplomadolgozatok konzultációjában és elbírálásában.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online