A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Az utolsó percekben van: ha OKJ-s szakmát szeretne 2020-10-26 17:01:11 Ha most nem él a lehetőséggel, talán már nem is szerezheti meg álmai szakmáját vagy hosszabb tanulmányi úton kell végighaladnia hozzá
Már hazánkban is hódít a New Orleans-i trend 2020-04-14 17:37:02 A cikkben egy kis bepillantást nyerhetnek a gödöllői olvasók is e páratlan és jellegzetes zenei műfaj kulisszatitkaiba
Az egészségügyi mintaszállítás buktatói 2020-03-21 11:13:48 A feladat ellátására csak erre szakosodott vállalkozás képes, legyen szó őssejtről, bioptátumról, mélyfagyasztott embrióról, vagy spermáról
Bezárhatják a gödöllői óvodákat és bölcsődéket 2020-03-14 15:33:05 Az operatív törzs a települések hatáskörébe utalta a döntést. Az egyik legfontosabb feladat a közétkeztetés megoldása a gyermekek számára
Harminc perc a család biztonságáért 2019-06-13 09:14:18 A gödöllői érintettek számára is ajánlott igénybe venni a katasztrófavédelem ingyenes kéményseprő-ipari szolgáltatását
Kézilabda NB II.: dupla gödöllői mámor Móron 2019-05-19 18:45:00 Győzelemmel és a 6. helyen zárta a bajnoki idényt Bartos Gábor csapata. Minden percre jutott GKC-gól az ifisták ütközetén
Csalókra hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2019-03-11 17:01:33 Gödöllői ügyfelek is érintettek lehetnek az adathalászok által okozott bonyodalmakban, ha nem kellően körültekintőek
Futamhatodikként ért célba Nádházy Evelin 2019-03-01 16:39:14 A Gödöllői EAC sprintere 54 másodpercen belüli futással rukkolt elő élete első fedettpályás Európa-bajnokságán