Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Pontosztozkodás a Veresegyház-Gödöllő fociderbin

2020-09-13 18:35:11

Az eddig megszerzett bajnoki pontok számát (4 és 6), valamint a két csapat tabellán elfoglalt pozícióját (9. és 5.) tekintve, a gödöllői társulat várta kedvezőbb helyzetből a szomszédvárak rangadóját. Ráadásul, amennyiben a vendégek számoltak, könnyen kikalkulálhatták, hogy már egygólos sikerük esetén is a tabella 3. helyére ugorhatnak. A statisztikai adatokért azonban nem jár pont, így az(ok)ért meg kellett küzdenie Hevesi Tamás formációjának.

Neki is láttak céljuk eléréséhez a vizitálók, akik a 42. percben – a Koziorowski Richárd passzából eredményes – Mudroch Mendel révén törték meg a gólcsendet. Sokáig azonban nem örülhetett a GSK csapata, mert az első játékrész hosszabbításának első percében a veresiek egy bombagóllal egyenlítettek.
Akik abban reménykedtek, hogy a második félidőben is születik találat, csalatkozniuk kellett. Inkább a meddő küzdelem jellemezte a játékot, a kínálkozó alkalmakat pedig mindkét fél elpuskázta, ezért maradt a mérkőzés összképe alapján igazságosnak mondható döntetlen.

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 4. forduló:
Veresegyház VSK – Gödöllői SK 1-1
(1-1)
Gödöllői gólszerző: Mudroch Mendel.
A Gödöllői SK csapata 7 ponttal, 7-5-ös gólkülönbséggel a tabella 7. helyén áll. Következik: Gödöllői SK – CSO-KI Sport szeptember 20., vasárnap 16 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.


További, gödöllői érdekeltségű mérkőzés:


Pest megyei III. osztályú bajnokság, Északi-csoport, 4. forduló:
Mogyoródi KSK – Gödöllői EAC 0-1
(0-0)
Góllövő: Angyal Zoltán.
A GEAC együttese 6 ponttal,4-5-ös gólkülönbséggel a csoport tabellájának 7. helyezettje.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online