| Fatolvajokat vettek őrizetbe Nyolc nap leforgása alatt 600 ezer forintos kárt okozott a két elkövető
| Halottak napja: rendőrök is nyüzsögnek a temetők környékénNovember 1-4-ig 8 és 20 óra között látogatható a Dózsa György úti sírkert városunkban
|
| Hadat üzent a rendőrkapitány a fatolvajoknak Jövő februárig tart a kiemelt, a nap 24 órájára elredelt rendőri akció a gödöllői erdőkben
| Álhír volt az alsóparki hulla A Gödöllői Rendőrkapitányságon semmit sem tudnak az esetről
|
| Ötmillió forint felett termeltek a köztéri kamerák Bevált a térfigyelő rendszer első üteme, ha lesz rá forrás, indulhat a bővítés
| Egyedül keveset tehet a rendőrségKözbiztonsági konzultációs fórum helyszíne volt a Városháza
|
| Vigyázat, ismét támadnak a trükkös tolvajok! Elsősorban az időseket és az egyedül élőket tévesztik meg az közüzemi cégek ál-képviselői
| Beindultak a gödöllői zsaruk Várhatóan több hétig tartanak a rendőrkapitány által elrendelt intézkedések
|
| Kitüntették a gyilkos elfogásában élenjáró rendőröket Az áldozat munkahelyén adták át az elismeréseket
| Miért késelt a volt rendőr a kocsmában?F. István Hajdú Péter Frizbi című műsorában mesélte el, hogy mi történt
|
| Gödöllőn értekeztek a Pest megyei élzsaruk Górcső alá vették a főkapitányság első féléves tevékenységét is
| Jövés-menés a kapitányságon Kötelezettségszegés gyanúja merült fel, Mondok Zoltán vezetheti a gödöllői egység bűnügyi részlegét
|
Rendőrt játszott egy paródiában a rablógyilkosEgy tavalyi szalagavatón lépett a közönség elé a Miskolcon elfogott gyanúsított, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett
| Autóért ölhetett a domonyvölgyi rablógyilkosMiskolcon kapcsolták le a 18 éves gyanúsítottat, S. Márkot. A szakiskolás fiatal beismerő vallomást tett
|
| Elfogták a domonyvölgyi gyilkost! A Terrorelhárítási Központ kijelölt egysége is közreműködött az akcióban
| Leváltották a gödöllői bűnügyi főnököt Indoklás nélkül vonták vissza Császár Károly rendőr alezredes megbízatását
|
Késsel támadt áldozatára a gyilkosA gödöllői egyetemem indult a tragédiává fajult brutális bűncselekmény
| Gyilkost keres a rendőrség Holtan találtak egy nőt Gödöllő közelében, Domonyvölgynél
|
Nyolc év börtönt is kaphat F. IstvánEgy Hollandiából érkező buszon kapcsolták le a gödöllői késelőt
| Elfogták a késelő gödöllői rendőrt Életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják a napokig bujkáló készenlétis zsarut
|
Rendőr késelt egy gödöllői kocsmábanFelfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett alapos gyanúja miatt körözik a 30 éves férfit
| Tábornoki intelmek a Török Ignác Gimnáziumban Bűn- és baleset-megelőzési tanácsokkal és gyakorlati bemutatókkal szembesültek a diákok a gödöllői tanoda udvarán
|
Gödöllői múltú megyei főkapitányA dandártábornok 2007 szeptembere és 2010 novembere között irányította a helyi központú rendőrség szakmai munkáját
| Aranyat lopott, de hamar lekapcsolták Csupán egy napig érezhette magát gazdagnak a gödöllői albérletéből előállított ékszertolvaj
|
| Akcióztak a gödöllői zsaruk Helyszíni bírságból közel 300 ezer forint folyt be az államkasszába
| Idős nénit raboltak ki Bagon Társadalmi összefogással egy napon belül elfogták a fiatalkorú elkövetőket
|
| Bűnösnek nevezhető övezet a gödöllői Az adatok szerint városunk és környéke a kelleténél vonzóbb terep a törvényszegők számára
| Alakias gödöllői zsaruk A szemlebizottság tagjai kiválóra minősítették a helyi rendőrök felkészültségét
|
| Kisiklott tartálykocsik Bag és Gödöllő között Nem keletkezett vegyi veszély a városunk határában lévő vasútvonalon
| Élvezték a rabosítást a lurkókGyereksereg lepte el a gödöllői rendőrkapitányságot a nyílt napon
|
|