Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést B. T. 16 éves valkói lakos, akit január 7-én 17.50 órakor egy ismeretlen férfi kirabolt a szomszédos község egyik buszmegállójában.
A buszra várakozó fiatal fiúhoz egy ittas férfi lépett oda, majd ököllel gyomron vágta, és elvette a nála lévő nylon szatyrát, amiben 1 darab rántott hús volt. Ezt követően késsel megfenyegette a fiatalt, és követelte tőle, hogy adja át a mobiltelefonját. Mivel a sértett a követelést nem teljesítette, az elkövető a helyszínről elmenekült.
A gyors rendőri intézkedés során kiderült, hogy a tettes azonos H. G. zsámboki lakossal, akit a lakásán a rendőrök elfogtak, és a Gödöllői Rendőrkapitányságra előállították. Az ügyben a rendőrség az elkövető gyorsított bíróság elé állítás keretében történő felelősségre vonását kezdeményezi.