A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
Úgy tűnik, az emberi fantázia határtalan, és – mint az alábbi esetből kiderül – időnként morbid is.
Olyan hírek terjengtek az egyik közösségi portálon, hogy ma reggel, hajnali 5 óra körül egy felakasztott hullát találtak Gödöllőn, az Alsóparkban lévő fahídnál. Egyesek azt is tudni vélték, hogy az elhunyt személy egy idősebb, szemüveges hölgy volt.
Kutakodásunk eredményeképpen kiderült, hogy a történet ostoba pletyka. Érdeklődésünkre a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékese elmondta, hogy hozzájuk az esetről nem érkezett bejelentés, ezáltal intézkedés sem történt.