FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Október 8-án az áldozat munkahelyén, a Szent István Egyetem főépületének földszinti rektori dísztermében elismerésben részesítették azokat a rendőröket, akik jelentős szerepet vállaltak az emberöléssel, rablással és rablási kísérlet elkövetésével vádolt S. Márk gyors, 72 órán belüli elfogásában. Az eseményen részt vett és kitüntetéseket adott át dr. Hatala József rendőr altábornagy, országos rendőr-főkapitány is. (fotó: police.hu)