Gázóra manipulálással gyanúsítnak egy gödöllői férfit
A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat csalás és bélyeghamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt több személy, köztük egy gödöllői illetékességű férfi ellen.A történet kezdete augusztusra vezethető vissza, amikor a szolgálatban lévő szentendrei járőrök két beszélgető férfira figyeltek fel egy szentendrei áruház parkolójában, akik miután meglátták a járőrautót, hirtelen lecsapták a mellettük parkoló gépjárművek nyitott csomagtartóját. Ez gyanús lett a járőröknek, ezért intézkedés alá vonták U. Zoltán 51 éves, gödöllői és H. Zoltán 38 éves, szentendrei lakosokat.
A rendőrök a gépjárműveket átvizsgálták, a csomagtartókból egy szétszerelt, valamint egy, még gázszagot árasztó gázóra is előkerült. Az egyik gépkocsiból nagy mennyiségben – a későbbi igazságügyi szakértői vélemény szerint hamis plombanyomó fejek és gázórák manipulációjához is használható – szerszámokat, festékeket foglaltak le. Mindkét férfit előállították a Szentendrei Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket a nyomozók.
Ezt követően, a nyomozás során Pest megye több településén is manipulációra derült fény, amit a gyanú szerint U. Zoltán mellett B. László 45 éves, tahitótfalui lakos követett el. A későbbiekben az eljárás során csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt őt is gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
A manipuláció gyanúja miatt a rendőrség az energiaszolgáltató munkatársaival közösen több fogyasztó gázóráját lefoglalta. A kirendelt igazságügyi szakértő vizsgálata több esetben is megerősítette a manipuláció tényét. Ennek alapján a Szentendrei Rendőrkapitányság 16 főt hallgatott ki gyanúsítottként, akik fogyasztóként a gázórájuk manipulációjára adtak megbízást.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|