Gödöllőt sem kerüli el a hajléktalanok közterületi jelenléte Az utóbbi hónapokban több esettel is akadt dolguk a hatóságoknak, legutóbb a Rönkvár melletti Rákos-patak híd alatti „lakhelyet” számolták fel
| Uniós elnökség: elenyészőnek mondható „diplomáciai terhelésre” számíthat Gödöllő A 2024-es esztendő második felében esedékes folyamat különleges lehetőségeket és kihívásokat egyaránt tartogat
|
Újra megnyílnak a gödöllői egyetemi tenisz- és strandröplabda-pályák Július 1-jétől összesen kilenc, teljes mértékben megújult salakos és homokos küzdőtér-felület várja a sportolni vágyókat
| Lezárult a gödöllői központú MATE tanéve A királyi kastély lovardájában rendezett eseményen elhangzott, hogy a jeles nap egyedülálló pillanat, történelmi mérföldkő az intézmény életében
|
Te Deum-díjat vehetett át Pataki László Zsoltné, a gödöllői Szent Imre iskola tanítójaA nyugdíjba vonuló pedagógus kitartóan, lelkiismeretesen, alázatosan, a gyerekek érdekeit szem előtt tartva tanított és nevelt
| Gödöllői városháza-projekt: székmizéria a „puritánság” jegyében A szakma ragaszkodott egy olyan modellhez, aminek kiváltására lett volna mintegy 50 százalékkal olcsóbb megoldás is
|
Kinek az érdeme és sikere a blahai csapadékvíz-elvezetési beruházás? Annak mindenképpen örülni kell, hogy megoldódott a probléma, azonban kissé furcsa, hogy az út egyik oldalán megmaradtak a kátyúk
| Szülői panaszok kereszttüzébe került az új gödöllői bölcsőde képviselőjelölt vezetőnője A hírportálunkhoz eljuttatott levél szerint Varga Gyöngyi goromba módon lépett fel, miután kérdőre vonták sajátos biztonsági intézkedése miatt
|
Gödöllői városháza-projekt: meghaladhatja a 3,6 milliárd forintot a közpénz-költésA városi költségvetés zárszámadásából kiderültek a közel kilenc éve zajló beruházás-sorozat 2023-as kiadási adatai
| Gödöllőn is elérhető lesz a készpénzmentes fizetés a Volánbusz járatainak fedélzetén A terminálok nem csak bankkártya, hanem a fizetésre alkalmas applikációval rendelkező okoseszközök használatát is lehetővé teszik
|
A Gödöllői TIG csapata nyerte az országos PénzOkos Kupa versenyt A Bányász Marcell, Szabó Levente és Bányász Alex alkotta trió a 7-8. osztályosok között lett a legjobb formáció
| Mennyire ijeszt rá a renitensekre az új gödöllői köztisztasági rendelet? A helyi jogszabály fókuszában a hulladékgyűjtő szigeteken időnként előálló áldatlan állapotokat előidézőkre vonatkozó szankciók állnak
|
Csak egy hős..: gödöllői véradók is részesei lehet a fontos ügyért történő összefogásnak Dal született az életmentő segítség ösztönzése érdekében. Hrutka Róbert kérésére 14 híres magyar énekes mondott igent
| 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója: díszelőadás a gödöllői moziban A fél évszázaddal ezelőtti történetet feldolgozó alkotás alapjául Tóth Miklós: Lovag és Fitos – egy lehallgatott szerelem 1968-1969 könyve szolgált
|
Átadták a Gödöllői Premontrei Apátság Szent Ágoston-templomát Az eseményen beszédet mondott Soltész Miklós államtitkár és Vécsey László, a választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője
| Akik 70 éve végeztek a gödöllői Imre utcai leányiskolában…Szerkesztőségünket kérték fel arra, hogy emlékezzen meg a jeles évforduló kapcsán a tanulmányaikat 1954-ben befejezett osztályokról
|
Megközelítőleg 131 adóforintba került tavaly egy utas szállítása a Volánbusz gödöllői járatain A közlekedési társaság illetékesei elkészítették a 2023-as beszámolót, ami alapján közel 5,8 milliót még fizetnie kell az önkormányzatnak
| Akár Gödöllő környékén is felbukkanhatnak a barnamedvék Heltai Miklós, a MATE professzora úgy fogalmazott: egy ilyen nagyragadozóval nem lehet együtt élni, csak együtt létezni, és ennek alapja a kölcsönös félelem
|
Hat év után újraindult a gyermeksebészet a gödöllői egészségügyi központban A kedd délutánonkénti szakrendelésen a 39 éves dr. Kováts Dávid látja el a hozzá panaszaikkal forduló gyerkőcöket
| Májustól drágul a gödöllői uszoda használataA hivatalos megnyitáskor alkalmazott díjakhoz képest 70 százalékos emelkedéssel kell szembesülniük a sportolni vágyóknak
|
Mivel „kívánta a köz”, nem maradhat el a majális a gödöllői Alsóparkban A helyi fúvósok zenés ébresztőjével indul a nap, az ünnepi eseménysorozat a 21 órakor kezdődő Csonka András koncerttel zárul
| Gödöllőn is elérkezett a családi házak ideje, főként a „kádár-kockáké” Az elvárásoknak megfelelő érintettek legfeljebb 7 millió forint értékű energetikai felújításhoz igényelhetnek támogatást
|
A gödöllői kastélyban is megünneplik a Történeti Kertek Európai Napját! Az érdeklődők április utolsó hétvégéjén szembesülhetnek a tavasz színeiben pompázó angolkert titkaival és helyszíneivel
| Gödöllőn is kitörhet a „szomszédok háborúja” Egy hírportálunkhoz eljuttatott eset kapcsán jártuk körül azokat a lehetőségeket, amik a szükségtelen zavarásról és a birtokvédelemről szólnak
|
A gödöllőiek számára is elérhető a NAV-Mobil: ellenőrizze most, be van-e jelentve! A lekérdezés mindössze fél percet vesz igénybe, az eredmény azonban mindenki számára fontos információt jelent
| Április második szombatján megválhatnak lomjaiktól a gödöllőiekÖsszesen 12 gyűjtőpontra lehet elszállítani a felhalmozott lomot. Az elektronikai- és veszélyes hulladékot a vásártérre kell szállítani
|
Április közepétől visszatérnek a bérelhető elektromos rollerek Gödöllőre Induláskor várhatóan 295 forintos feloldási díjat, majd 85 forintos percdíjat kell fizetni a mikromobilitási eszköz a használatáért
| Áprilistól változnak a szociális ellátás térítési díjai Gödöllőn A bölcsődei gondozásért a korábbinál kevesebbet kell majd fizetni bizonyos jövedelem felett, illetve jövedelemigazolás nélkül
|
Közel 15 százalékkal csökken a gödöllői Erkel iskolába felvehető maximális tanulói létszám A várost irányító grémium tagjai eleget tettek a Dunakeszi Tankerületi Központ felülvizsgálaton alapuló kérésének
| Gödöllői gyerekek is megtapasztalhatják, hogy új szintre lépnek a tavaszi táborokNagy úr a szükség és a népszerűség, hiszen ebben az évben tizenegy napos lesz az iskolai pihenő március végén és április elején
|
|