A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, a július 18-21. között lezajló 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat is a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság biztosítja, összességében közel 1.300 rendőrrel, akik munkáját külföldről érkező holland, román, horvát, szerb, szlovák, osztrák és szlovén kollégák is segítik.
A pálya melletti parkolóban július 18-án, csütörtökön déltől a versenyhétvége alatt rendőrtábor működik, itt található a biztosítás vezetési pontja is, ahonnan az irányító parancsnokok felügyelik és koordinálják a rendőri állományt.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője július 22-én, hétfőn 24 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el, ami érinti a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területét, az M0-ás autóút teljes hosszát, az M2-es, M3-as, M4-es, M5-ös és M6-os autópályák és autóutak Pest megyei szakaszát, valamint a felsorolt útszakaszokon lévő parkolókat és pihenőket is. Az ellenőrzés célja a közúti közlekedés, a közrend és közbiztonság rendjének fenntartása, a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása – olvasható a police.hu oldalon.
A rendőrség honlapján további fontos, a köz- és a közlekedés biztonságát szolgáló, forgalmirend-változásokat ismertető részletek is megtalálhatók a versenyhétvégével kapcsolatosan.