Milyen kormányzati többlettámogatásban bízhat Gödöllő? Varga Mihály pénzügyminiszter a közvilágítást, az óvodákat, a bölcsődéket és a gyermekétkeztetést nevesítette bejegyzésében
| Ezek a gödöllői iskolák tiltakoztak a közoktatási rendszer jelene ellen Településünkön eddig összesen kilenc oktatási-nevelési intézmény szervezett akciót a Civil Közoktatási Platform nyilvántartása szerint
|
Vannak, akiknek bérlakással segíti a munkavégzés ellátását a gödöllői önkormányzat Az egyik érintett az Urban Verbunk művészeti vezetője, a másik pedig polgármesterhez hű lokálpatrióta klubosokkal rendszeresen mutatkozó bölcsődepedagógus
| Szálloda-per: 300 milliót meghaladó gödöllői adóforint vált a botrányos ügy áldozatává Törölték a cégnyilvántartásból a G-Magistratus Zrt-t. A felperes cég 219 millióhoz jutott, amivel megháromszorozta alapkövetelését
|
Az energiaválság kezelésétől, az „öntömjénezésen” át, Gödöllő „mocskossága” is szóba került a közmeghallgatáson Bárdy Péter alpolgármester 45 perces prezentációban foglalta össze az eddigi önkormányzati intézkedéseket. Gémesi esetenként indulatba jött
| Az energiaválság hatásairól és az önkormányzat intézkedéseiről (is) szól a gödöllői közmeghallgatás November 17-én, csütörtökön 17 órára a városi könyvtár épületébe várják a lakosságot, amely más, közérdekű témában is kérdezhet
|
Gerle utcai útfelújítás: árulkodó elszámolási részletek A nyilvánosság hatására külön előterjesztés készült a blahai fejlesztésre elköltött közpénz-milliókról. Tanulságos történet
| Gödöllői TIG-felújítás: rendkívüli ülésen ütköztek az álláspontok Egyértelműnek tűnt a cél: a lokálpatrióta klubos képviselők az állami döntéshozók nyakába szerették volna varrni az ősz eleji gondokat
|
Elhunyt dr. Bucsy László A lovas-, vitézi- és közéleti szerepvállalása miatt is népszerű állatorvos 15 évvel ezelőtt kiérdemelte a Gödöllő Városért díjat
| Petíciót indítottak az átmenetileg bezárásra ítélt máriabesnyői postáért Az ügyfelek utoljára november 11-én, pénteken térhetnek a Szabadság út 179. szám alatt található helyiségbe, utána a központi postára kell menniük
|
Puff neki: 43 százalékkal drágult a gödöllői új bölcsőde megépítése A képviselőtestület a város jövő évi pénzét költi el azzal, hogy közel 426 millió forintot a 2023-as büdzsé iparűzési adóbevétele terhére biztosított
| Csorbát szenved Gödöllőn a kommunális adó felhasználásának alapelve A kényszerűnek tekinthető döntés az energiaválság miatt kialakult veszélyhelyzetnek tudható be: a szociálisan rászorulókat is segítik ebből a közteherből
|
Gödöllő első embere is tagja lett a polgármesteri „levelező tagozatnak” Gémesi György az Orbán Viktorhoz címzett nyílt levélhez adta a nevét, miközben Wageningenben elismerésben részesült
| Gödöllői TIG-felújítás: átmeneti jelenléti oktatási megoldási javaslat született a spontán demonstráció alatt A Petőfi Sándor utcai tanoda diákjai négy, helyi helyszínen szívhatják magukba a tudást október 3-ától
|
Így vizsgázott a gödöllői „rózsadombon” frissen martaszfaltozott Gerle utca burkolata Elképesztő állapotról árulkodnak hírportálunk egyik olvasója által a helyszínen készített, zápor utáni fényképek
| Van-e jövőképe az önkormányzatnak a gödöllői kastély fejlesztéséről? Varga Kálmán úgy véli, nem a város áll haragban a kormányzattal, hanem személyesen Gémesi György és tőle függő csapata
|
Hét éve indult bonyodalmas útjára a gödöllői városháza ügye 2015 szeptemberében minden egy felújítási ötlettel kezdődött, majd jött a bontás és az elhúzódó átépítési mizéria
| Gödöllőn is rendezett „szeptemberiálist” a Demokratikus Koalíció A párt választókerületi elnöke az önkormányzati választáson történő indulásról egyelőre nem kívánt nyilvánosság előtt beszélni
|
Szálloda-per: több százmillió forintban mérhető, amiről végleg le kell(ett) mondania a gödöllői közkasszának Lezárult a G-Magistratus Zrt. felszámolása. A felperes alapkövetelésének mintegy négy és félszeresébe került, hogy Gémesi nem volt hajlandó fizetni
| Felelőtlen költekezésnek és elvtelen összefogásnak titulálta a Momentum gödöllői szervezete a városháza-ügyet A helyi adófizetői érdekek maximális figyelmen kívül hagyásának tartják a beruházással kapcsolatos, előre át nem gondolt, felelőtlen döntéseket
|
Csak a Gémesihez hű erők ragaszkodtak ahhoz, hogy új városháza épüljön Gödöllőn A 2019 előtti és a 2019 utáni képviselőtestületi „ellenzék” egyaránt nem támogatta a lokálpatrióta klubosok által megszavazott ötletet
| Az időjárás felülírta Gödöllőn a polgármester tűzijátékhoz való ragaszkodását Városunk első embere ünnepi beszédében a békesség fontosságát hangsúlyozta, ami alapfeltétele az ország és a közösségek építésének
|
Megkérdezték Gémesit, hány „retek pártnak” tolta a szekerét Gödöllő polgármestere válaszában úgy fogalmazott, hogy a korábbi Fidesz-vezetés kivetkőzött magából, és minden tocsog a korrupciótól
| Gémesi szerint a gödöllői tűzijáték rendben van, a budapesti nincs Városunk első embere az ATV reggeli műsorában mondta el véleményét az ünnepi látványosságról a pénzszűke időszakában
|
Kata és rezsi: magyar családok átverése vagy védelme? Összehasonlítottuk Gémesi György gödöllői polgármester és Vécsey László kormánypárti parlamenti képviselő véleményét a témakörökben
| Klímarendszer-felújítást végeznek a művészetek gödöllői házában A munkálatokra 7,5 millió forintot fordíthat az intézményt működtető önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság
|
Átlagosan ennyivel vesz ki többet a pénztárcákból a gödöllői önkormányzat A második félév első napjától több területen is tarifanövekedéssel találkoznak a szolgáltatásokat igénybe vevők
| Eltűntek az éktelenkedő szemeteszsákok a gödöllői utcákról Gémesi György rendkívüli ülést hívott össze a kialakult helyzet tisztázására, ám ez részben okafogyottá vált
|
Júliustól emelkednek a közterület-használati díjak Gödöllőn Van olyan tétel, aminél a drágulás megközelíti a 20 százalékot. Kiegészült a fakivágás szabályrendszere is
| Egyharmadával drágul a személytaxizás Gödöllőn Július első napjától kell majd többet fizetni az így közlekedőknek a városban. Az emelést a többletterhek indokolták
|
|