Bajnok Gödöllőmre költötte át Petőfi verssorát GémesiA polgármester március 15-i beszédében a cselekvő hazaszeretet fontosságáról és a közösségépítésről szónokolt. Öt év alatt ezer fát ültetnének
| Árt vagy jót akar a lokálpatrióta klubos többségű városvezetés Gödöllőnek? Vita alakult ki a Vécsey László számára megfogalmazott felkérésekről. Az egyik oldal gyengeségről, a másik együttműködésről beszélt
|
Koncepció tekintetében jól áll a gödöllői közlekedés A városatyák egyhangú szavazással fogadták el a dokumentáció társadalmi egyeztetés alapján véglegesített anyagát
| Hiába egyesek tiltakozása, eladták Gödöllő egykori pedagógus-szállóját A Fideszes képviselők szerint a családi ezüst kiárusításának része a döntés. A vevő társasházzá alakítja az épületet
|
Így néz ki a gödöllői költségvetés a választás évébenNév szerint szavaztak a képviselők a 2019-es városi büdzséről, amit a Fideszes képviselők egyértelműen elutasítottak
| Harmincezer forintos bírság fenyegeti a szabályszegő áthajtókat a gödöllői lakótelepen Kamerát szeretek fel a Kazinczy-körút Dózsa György úti és a Szilhát utcai behajtójánál, hogy kiszűrjék a renitenseket
|
Átszelik Gödöllőt a vonatpótló autóbuszokFebruár 4-től Pécel és Aszód között szünetel a vonatforgalom. A Szabadság téren és a buszállomáson lesz megállóhely a városban
| Szavaznak-e a gödöllői képviselők rabszolgatörvény-ügyben? A polgármesternek nem áll szándékában előterjesztést készíttetni. Az MSZP megfontolja DK javaslatát
|
Gémesi György nem kíván és nem is tud reagálni a gödöllői tüntetésen elhangzottakra A polgármester kabinetfőnöke szerint a városi tulajdonú cégek nem alkalmazzák a túlóratörvény új rendelkezéseit
| Gödöllői olvasónapló 2018: júliustól decemberig Búcsúzunk egy páros évtől, amit páratlan követ. Olvasóink aktivitása alapján szemezgettünk a közéleti hírekből
|
Gödöllői olvasónapló 2018: januártól júniusigBúcsúzunk egy páros évtől, amit páratlan követ. Olvasóink aktivitása alapján szemezgettünk a közéleti hírekből
| Engedélyezte a kormány a gödöllői közvilágítás fejlesztését célzó hitelfelvételt Egyfajta karácsonyi ajándékként is felfogható a december 23-án megjelent döntés, minek vannak kikötései
|
Fény, jövő, Gödöllő Boldog karácsonyt és sikeres új évet kívánunk online hírportálunk valamennyi olvasójának és együttműködő partnereinknek
| Gödöllői közgarázs-bérlemények céges triplázással A képviselőtestület tagjainak többség elfogadta a szerződéshosszabbításra vonatkozó indítványt
|
Nem kedveznek a CSOK-ban gondolkodóknak a gödöllői övezet-besorolási szabályokMolnár Árpád felvetésére Gémesi György azt válaszolta, hogy a támogatási lehetőség a helyi építési előírások kialakításánál nem lényeges szempont
| Kormányzati jóváhagyás hiányában adott felhatalmazást hitelfelvételre a gödöllői képviselők többsége Egyedülálló esetről van szó. Minden lehetséges technikai trükköt bevetettek, hogy ne kelljen újratárgyalni a kölcsönszerződés feltételeit
|
A váci polgármester veszi át gödöllői kollégája tisztségét A november elején lemondott Gémesi György helyett Fördős Attila lett a hulladékgazdálkodási társulás elnöke
| Mennyi jutalom üti a markát a gödöllői székhelyű Zöld Híd Nkft. informatikusának? Egyes írások milliós nagyságrendről szólnak, a megbízott ügyvezető igazgató bruttó 217 ezer forintról beszél
|
Bontásból eredő kevert anyagot helyezhetnek el a besnyői bazilikával szemközti területenVonatpótló-buszokat kiszolgáló konténerek telepítését tervezik a gödöllői buszpályaudvar mellé
| Ha a Fideszes képviselőkön múlt volna, nem jutnak jutalomhoz a gödöllői városvezetők Az önkormányzati intézmények dolgozói átlagosan kétheti, irányítóik egyhavi év végi különpénzre tarthatnak igényt
|
1,7 milliárd forintos többletforrást kapott a gödöllői uszoda-beruházásA Kormány által jóváhagyott összeget két költségvetési évben kell biztosítani. Ezzel a kivitelezés költsége megközelíti a 6,7 milliárd forintot
| Gödöllő közlekedési koncepciójáról (is) szól a közmeghallgatás November 22-én a Török Ignác Gimnáziumba várják a lakosságot, amely más, közérdekű témában is kérdezhet
|
Nincs engedélye a gödöllői székhelyű Zöld Híd Kft-nek Az NHKV Zrt. illetékesei azonnali hatállyal intézkedtek, miután a társaságot alkalmatlannak ítélték a szemétszállításra
| A katasztrófavédelem lehet úrrá a hulladékkáoszon Áttörést hozhat a napjainkra kialakult szemétszállítási mizériában a társulás november 5-ére meghirdetett gödöllői tanácsülése
|
Tarnai Richárd: Teljesítse szerződéses kötelezettségét a gödöllői vezetés! Videó-üzenetben reagált a kormánymegbízott arra, miért nem jó megoldás a főtéren felajánlott irodahelyiség
| Aki ivott, elzavarják, mint egy kivert kutyát… Interjú dr. Varga Zoltánnal, a gödöllői hajléktalan-ügyben kirendelt ügyvéddel, aki keményen fogalmaz a történtek után
|
Több terhet ró a bérlőkre az új gödöllői lakásrendelet Fontos változás, hogy a jövőben a bérlő fizeti meg a közös költséget, bevezetik az óvadék intézményét is
| Gémesi György nem akarta provokálni Vécsey Lászlót uszoda ügyben Reagált korábbi cikkünkre a gödöllői polgármester kabinetirodájának vezetője, aki dokumentumokat is csatolt
|
Gödöllői uszoda: miért nem teljesíti Vécsey László Gémesi György kérését?A polgármester egy közösségi oldalon tett posztban akarta kicsikarni a képviselői tájékoztatást. Fontos dolgokról azonban nem írt
| Jogszabályt sértő gyakorlat megszüntetése miatt kell intézkednie Gémesi Györgynek Az Állami Számvevőszék utóellenőrzést tartott a gödöllői önkormányzatnál, ahol nem valósult meg maradéktalanul az intézkedési terv
|
|