Vissza normál nézetbe Nyomtatás
KÖZ-ÉRDEKLŐDÉS
Lendületet adna Gödöllőnek az LMP csapata

Döntően fiatal körzeti jelöltekkel vágnak neki az önkormányzati választásnak. A polgármesteri tisztségre nem pályáznak

Miért lépett vissza Futás Levente?

Utódja, Németh László eddig is segítette a Fideszes önkormányzati képviselő munkáját. Jó szívvel ajánlja

Megközelíti a negyedmilliót Gödöllő egy főre eső konszolidált adóssága

Városunk esetében 7,8 milliárd forintra rúg az állam által átvállalt anyagi teher, ami a 39. legtöbb az országban

Amíg erőm engedi, szeretnék a kultúra értékeinek munkása lenniAmíg erőm engedi, szeretnék a kultúra értékeinek munkása lenni

Ferenczi Anna zenepedagógus átvette a Gödöllői Díszpolgára kitüntetést, majd gyertyalánghoz hasonlította küldetését

Inkább törvénytisztelő, mint nyitott a gödöllői önkormányzat

Elemző felmérést készített a Korrupciókutató Központ Budapest a városi státuszú helyhatóságok honlapja alapján

Kovács Barnabás az MSZP és az Együtt közös polgármester-jelöltje Gödöllőn

Együttműködési megállapodást jött létre a két szervezet között. Cél a városban élők kényelmét még jobban szolgáló várospolitika elérése

Idén Ferenczi Anna lesz Gödöllő díszpolgára

A 69 éves zenepedagógus 1975-ben került a városba, tanítványai sikert sikerre halmoztak. Több díjat is kapott

Harmincmilliós veszteséget generál a rezsicsökkentésHarmincmilliós veszteséget generál a rezsicsökkentés

Állásfoglalást adott ki a gödöllői önkormányzat a távhő-szolgáltatás hatósági árának megállapításához

Uszodavízió a tíz hónapja átadott gödöllői focipálya láttán

Odavert az esőzés a Táncsics Mihály úti sporttelep műfüves küzdőterének, besokallt a csapadékvíz-elvezető rendszer

Október 12-én dől el, kinek a kezébe kerül öt évre Gödöllő gyeplőjeOktóber 12-én dől el, kinek a kezébe kerül öt évre Gödöllő gyeplője

Áder János kitűzte az önkormányzati választás időpontját. Városunkban egyelőre több a pletyka, mint a hivatalos információ

Visszatérhet az élet az egyetemi strandraVisszatérhet az élet az egyetemi strandra

Balázs Zoltán, a GEAC ügyvezető elnöke egy interjúban úgy fogalmazott: az uszoda megépítéséig szeretnék újra üzemeltetni a fürdőhelyet

Július 1-jétől Gödöllőn is változik a mobilparkolás

Az eddigi 810-es SMS-, illetve hívószám 763-ra módosul az országosan egységes rendszerben

Jóváhagyták a Gödöllő Egészségügyéért díj idei kitüntetettjeit

Július 4-én lesz a városi Semmelweis-napi ünnepség, ahol a kiválasztottak átvehetik a kitüntető címet és a pénzjutalmat

Lesz-e forrás a gödöllői HÉV városi szakaszának fejlesztésére?Lesz-e forrás a gödöllői HÉV városi szakaszának fejlesztésére?

Vécsey László bízik a kormányzat és a főpolgármester lobbierejében, és mindent elkövet, hogy az elképzelés megvalósuljon

Nem kíván polgármester-jelöltet indítani a gödöllői Fidesz

A szervezet a gödöllőiek érdekeit és a kormányzattal való együttműködést hatékonyan szolgáló képviselőjelöltek állítására kíván összpontosítani

Lenullázódott Vécsey László polgármesteri fizetése

Legfrissebb vagyonnyilatkozata alapján megtakarítása és tartozása is van a gödöllői körzet parlamenti képviselőjének

Külső forrásból is nyújtózhat „kis Balázs” Gödöllő főterénKülső forrásból is nyújtózhat „kis Balázs” Gödöllő főterén

A megítélhető legmagasabb összeggel támogatta a Nemzeti Kulturális Alap az önkormányzat szoborpályázatát

Megérne egy misét…

… és néhány kiló festéket, hogy felfrissüljön Gödöllő legősibb kerékpárútjának elválasztó vonala

Gödöllőre érkezik a „királyi pár” a Koronázási hétvégénGödöllőre érkezik a „királyi pár” a Koronázási hétvégén

A kastély mellett idén a város főterén is kínálnak programokat az érdeklődőknek a 147 évvel ezelőtti ajándékozásra emlékezve

Világszintű elismerés a Gödöllői Királyi Kastélynak

A FIABCI World Prix d’Excellence Nemzetközi Nívódíj arany minősítésű nyertese lett városunk ékessége

Díjat nyert a gödöllői születésű Mundruczó Kornél filmje Cannes-banDíjat nyert a gödöllői születésű Mundruczó Kornél filmje Cannes-ban

A 39 éves rendező Fehér isten című alkotását az Un Certain Regard kategória legjobbjának ítélte a zsűri

A menhelytől a cannes-i vörös szőnyegig

Ezerkétszáz néző dübörgő tapssal üdvözölte Mundruczó Kornél filmjét, amiben óriási szerep hárult a Gödöllői Kutyasport Központ trénereire

A kultúra szolgálata fizetett a legjobban

A gödöllői önkormányzat tagjai egy kivétellel minden városi cég igazgatójának adtak jutalmat. Ezúttal differenciáltan

Tavaly sem tudott szabadulni a veszteségtől a gödöllői szállodacégTavaly sem tudott szabadulni a veszteségtől a gödöllői szállodacég

Hat önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság közül négy termelt többletet 2013-ban. A legtöbbet a Művészetek Háza

Javaslatokat várnak a Gödöllő Díszpolgára címre

A város legrangosabb kitüntetése csak egy személynek adományozható. Kizárólag élőnek

Gödöllői világszenzáció Cannes-banGödöllői világszenzáció Cannes-ban

Kétszáznyolcvan kutyát tanítottak be és mozgattak a kamerák előtt a GKSK trénerei Mundruczó Kornél filmjében

Visszautasította az AB a Zöld Híd Régió Kft. panaszát

A taláros testület úgy döntött, hogy a gödöllői székhelyű gazdasági társaság indítványa nem felel meg a törvényi előírásoknak

Sebesülteket láttak el a gödöllői kastély parkjábanSebesülteket láttak el a gödöllői kastély parkjában

Mindhárom kategóriában ceglédi siker született a Vöröskereszt Pest megyei elsősegélynyújtó versenyén

Feketén adott munkát több gödöllői vállalkozás

Önkormányzati alapítású gazdasági társaság is szerepel a hatóság által nyilvánosságra hozott listán

Az önkormányzati politikus esete a pártpolitikussalAz önkormányzati politikus esete a pártpolitikussal

Gémesi-Vörös vita a zárszámadás tárgyalásakor. Csaknem 5,6 milliárd forintot élt fel Gödöllő 2013-ban, és egymilliárd feletti lett a pénzmaradvány


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online