Vissza normál nézetbe Nyomtatás
KÖZ-ÉRDEKLŐDÉS
Két évre fogadták el a gödöllői szennyvíz-szippantás díjait

A fővárosi vállalkozót tavaly tavasszal bízták meg a kötelező feladat ellátásával. Azóta az alaptarifa nem változott, az ürítési kiadás azonban mérséklődött

Kossuth-díjas zenetanárral is bővült a Gödöllő Városért díjasok tábora

Mészáros Beátát, Fodor Lászlót és a HUMAN BioPlazma Kft. közösségének tagjait tüntették ki március 15-én

Kedvenc drámája rendezőjét is kitünteti a főszereplő polgármester

A március 15-i nemzeti ünnep napján idén is átadják a város második legrangosabb kitüntetését, a Gödöllő Városért díjat

Hiányosságokat tárt fel az Állami Számvevőszék a gödöllői önkormányzat vagyongazdálkodásának szabályozásábanHiányosságokat tárt fel az Állami Számvevőszék a gödöllői önkormányzat vagyongazdálkodásának szabályozásában

Nem működtettek megfelelő kockázatkezelési rendszert, nem szabályozták rendeletben a követelésekről történő lemondás módját és eseteit

Félházas érdeklődés mellett tanítottak a gödöllői Törökben

A belvárosi gimnázium diákjai és szüleik nagy számban csatlakoztak a Nem leszek suliban elnevezésű kezdeményezéshez

Bő 23 millió forintot nevesítettek a Testőrlaktanya felújítására a költségvetésben

A gödöllői városvezetés bízik a Norvég Alap újrainduló programjában. Ismét pályázatot nyújtottak be, ezúttal az NKA-hoz

Az új kft. táplálja a régi gödöllői szállodacéget

Havi 3 millió forintot fizet a decemberben alapított társaság a G-Magistratus Zrt-nek, amely amortizációra fordítja szinte az egész összeget

Csak a jók mennek el…

Kovács Barnabás búcsúja egykori képviselőtársától, a február 17-én elhunyt dr. Vándor Bélától (1955-2016)

Kinek, mi a baja az idei gödöllői költségvetéssel?

Két képviselő nemmel szavazott, kettő pedig tartózkodott az előirányzat-halmaz február 11-i elfogadásakor

Több adóforintot igényelnek a városi társaságok

Erre a gazdasági évre nem terveznek veszteséget a gödöllői önkormányzat által alapított cégek

Kétszázmillióval segítheti a gödöllői lakosságra kivetett kommunális adó a város idei költségvetésétKétszázmillióval segítheti a gödöllői lakosságra kivetett kommunális adó a város idei költségvetését

Több mint félmilliárdból csinosítják a polgármesteri hivatal épületét, 245 milliót költenek a Művészetek Háza felújítására

Gödöllői kihívás lett a hatvani kastély működtetése

A helyi műemlék egykori miniszteri biztosa, Varga Kálmán szerint nem a vadászati kiállítás a legjobb megoldás

Gödöllő népe megkapta a kommunális adó bevallási nyomtatványt

Mindezt a lokálpatrióta klubos képviselőknek köszönhetik a lakóingatlan-tulajdonosok és -bérlők. Február 29-ig lehet kitölteni és leadni

Mire számíthatnak a gödöllői HÉV-en utazók?Mire számíthatnak a gödöllői HÉV-en utazók?

Határozott a közgyűlés: március végén a főváros kiszáll az agglomerációs tömegközlekedési szolgáltatás fenntartásából

Kultúra napi elismerések Gödöllőn

Tóth Judit és Moussa Ahmed megosztva kapták a városi díjat, amit az Erkel iskola ének-zenei szakmai közössége is a magénak tudhat

Ingatlanüzletbe fogna a gödöllői önkormányzat a Miniszterelnökséggel

Részben pénzt szeretne a városvezetés az államtól, részben pedig apportálnák a kastély környezetében lévő lakóépületeket

Gödöllői pedagógusok is csatlakoztak a miskolciak nyílt leveléhez

A Török Ignác Gimnázium nevelőtestületéből 43-an, a logopédus munkacsoportból 21-en adták támogatásukat

HÉV-működtetés: Gödöllő akár jól is járhatHÉV-működtetés: Gödöllő akár jól is járhat

Az állam átvállalja az anyagi terheket. Vasútfejlesztési program kezdődhet meg a MÁV-val történő integráció esetén

Húsz éve tárta ki kapuit a felújított gödöllői kastély

1996. augusztus 17-e volt a jeles dátum. Három évtizede láttak neki a beszakad tetejű lovarda helyreállításának

Ügyintézne a gödöllői okmányirodában? Februártól ezeket a számokat hívja!

Hamarosan megváltoznak a tavaly novemberben a Kotlán Sándor utca 1. szám alá költözött közigazgatási egység elérhetőségei

Ötvenedik születésnapját ünnepli Gödöllő, mint város

Egyes vélemények szerint a termálfürdő-mentes település fél évszázaddal ezelőtti „előléptetése” kissé elhamarkodott döntés volt

Amikor szeretteinkre szánhatjuk az időt…Amikor szeretteinkre szánhatjuk az időt…

Békés karácsonyt és sikeres jövőt kívánunk hírportálunk valamennyi olvasójának és együttműködő partnereinknek

Nem köthető a matrica meglétéhez a szemét elszállítása

Jogszabályellenesnek tartja a gödöllői székhelyű Zöld Híd Régió Kft. intézkedését a Pest megyei fogyasztóvédelmi hatóság

Ajándékosztó rendőrök cirkáltak Gödöllő piacán és főterén

Az ünnepi időszakra vonatkozó, hasznos bűnmegelőzési tanácsokat tartalmazó szórólapot is kaptak a megszólított járókelők

Szavazz a Talambára a Got Talentben!

December 5-én mutatkozik be az élő show-ban a gödöllői zenei formáció. Minden voksra szükség van!

Újra fogyasztóvédelmi bírsággal sújtották a Zöld Híd Régió Kft-t

A megismételt fogyasztóvédelmi eljárás nem jogerős határozata szerint 100 ezer forintot kellene fizetnie a gödöllői székhelyű cégnek

Homokszem a gödöllői demokráciában

Nehezményezik a Szót kérünk a közjóért Egyesület tagjai, hogy a képviselők válaszra sem méltatták nyílt levelüket a kommunális adó bevezetése ellen

Gémesi perelné a Fideszt

A kormánypárt gödöllői szervezetének közösségi oldalán jelent meg olyan bejegyzés, ami felháborította a polgármestert

Kommunális adóval növelik a gödöllőiek anyagi terheitKommunális adóval növelik a gödöllőiek anyagi terheit

Csak a lokálpatrióta klubos képviselők támogatták a határozati javaslatot. Háromezer új adózó lép be a rendszerbe

Szemétszállítás: aki tartozik, nem kap matricát jövőre

Ezt a Gödöllőn is szolgáltató Zöld Híd Régió Nonprofit Kft tudatta közleményében. Érdemes rendezni a sarat


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online