Három területen folyik vizsgálat a gödöllői Városháza bontása ügyében
Amint arról hírt adtunk, május 19-én megkezdték a Városháza épületet tetején található, azbeszt tartalmú pala bontását. A gödöllői képviselőtestület május 25-i ülésének egyebek napirendi pontjai között Simon Gellért (Fidesz-KDNP) szóba hozta, hogy több, egymásnak ellentmondó hír kering a városban a bontási munkákkal kapcsolatosan. A képviselő azt is kiemelte, hogy több helyen hallotta, félnek az emberek, hogy káros hatással lehet egészségükre a tetőfedő anyagban található azbeszt.
Mivel a pala bontási munkálata látszatra akadoznak, Gémesi György – aki utalt rá, hogy a környéken élőkkel és dolgozókkal mindent leegyeztettek – dr. Kiss Árpád aljegyzőt kérte fel válaszadásra. A hivatalnok elmondta: a bontási munkálatok a tervezett ütemben haladnak. Csupán néhány napos csúszásról beszélhetünk, ami behozható. A pala bontása azért nem tűnik folyamatosnak, mert csak annyi anyagot távolítanak el a tetőről, amennyit el tudnak szállítani.
Miután megszólították, a témához hozzászólt dr. Urbanics Gábor is. A Gödöllői Járási Kormányhivatal vezetője a pala bontásának május 19-i ellenőrzését és a munkálatok leállítását említette, majd arról tájékoztatott, hogy tudomása szerint a Pest Megyei Kormányhivatal illetékes főosztályain három témában folyik vizsgálat a Városháza bontási munkálataival összefüggésben. Tekintettel azonban arra, hogy folyamatban lévő eljárásokról van szó, ezek részleteiről nem tud nyilatkozni.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|