Vissza normál nézetbe Nyomtatás
KÖZ-ÉRDEKLŐDÉS
Jó kezekben van Gödöllőn a helyi iparűzési adó?Jó kezekben van Gödöllőn a helyi iparűzési adó?

Az Állami Számvevőszék ellenőrzése nyolc pontban marasztalta el a helyi polgármesteri hivatal ez irányú, 2018 és 2020 közötti ténykedését

Nem éri el a 4.300 forintot a Damjanich utcában eladott önkormányzati ingatlan négyzetméter ára

A városi irányító képviselőtestület tagjai június 16-i ülésük zárt részében két telekeladásról is határoztak

Hatályon kívül helyezték a gödöllői gyepmesteri telep működését szabályozó helyi rendeletet

Július első napjától a hatósági megfigyelés leteltét követően az örökbefogadónak nem kell napi tartási díjat fizetnie

Szeméthelyzet: nem plusz pénzt szeretnénk, csak azt, ami jár!

A gödöllői lakosságot is érintő kérdésben kongatta meg a vészharangot a hulladékgazdálkodási társulás elnöke, Juhász István

Richter Egészségváros: 9 millió forint értékű adomány gyűlt össze a gödöllői eü-központ javára

Június 11-én, a város főterén sokan voltak kíváncsiak a különféle programokra, miközben saját egészségük megőrzéséért is tehettek

Varázspálca díjas gödöllői pedagógus és közösségVarázspálca díjas gödöllői pedagógus és közösség

Lugosi Zsuzsa, az Erkel iskola logopédiai tagozatának munkatársa, és a Petőfi iskola közössége részesült a Szurikáta Alapítvány elismerésében

A gödöllői közcégek közül csak a Művészetek Háza gazdálkodását érte veszteség tavaly

Biztató jelnek tekinthető, hogy a hat kft-ből öt nyereséget tudott termelni, nem mindenhol volt egységes a felügyelőbizottság tagjainak döntése

Hét középiskolával írt alá együttműködési megállapodást a gödöllői központú egyetem

A MATE és a helyi, valamint térségbeli tanodák kooperációjának elsődleges célja a diákok tudatos pályaválasztása és továbbtanulásuk elősegítése

HÉV-sínek melletti épületbe költöznek a gödöllői bölcsődei csoportok

Eladta a GAK-ban lévő üzletrészét az önkormányzat. Négy bérlakást utaltak ki. Nyugdíjas rendőrtiszt került a közalapítvány felügyelőbizottságába

„Öngyilkos” tétel is szerepelt tavaly a gödöllői közkasszában„Öngyilkos” tétel is szerepelt tavaly a gödöllői közkasszában

A képviselőtestület tagjai 9 igen szavazattal, valamint 6 tartózkodással fogadták el a 2021-es városi költségvetés zárszámadását

Deák téri bérlakás-kiutalás: kizáró ok lett, ami három évig senkinek nem szúrt szemet

Az erősen botrányszagú történet számos jogi és erkölcsi kérdést felszínre hozott. Egy biztos, nem vet jó fényt a lokálpatrióta klubos városvezetésre

Jogszerű volt-e a gödöllői városháza-beruházás 168 millió forintos többletkiadást jelentő szerződésmódosítása?

Vállalkozói felvetés alapján a Közbeszerzési Hatósághoz fordultunk, ahonnan a cikkben olvasható választ kaptuk

Kolozs Csaba nem kötné pályázati forráshoz a gödöllői egészségügy fejlesztését Kolozs Csaba nem kötné pályázati forráshoz a gödöllői egészségügy fejlesztését

A Szövetség Gödöllőért önkormányzati képviselőjének indítványát feszülten fogadta Gémesi György polgármester

135 millió forintért adja el a gödöllői városvezetés a bölcsőde-ingatlant

Változtak az óvodai felvételi körzetek. A jövőben a jegyző dönt a házszámozásról. Elfogadták a Kerékpárforgalmi Hálózati Tervet

Deák téri bérlakás: szerződés(nem)hosszabbítási botrány a láthatáron?

Három évvel ezelőtt öt hajlékot adott bérbe a gödöllői önkormányzat, amik közül most márciusban csak négy bérleti szerződését hosszabbította meg

Szentmise a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilikában a békéért és hazánkért

Március 24-én, csütörtökön 16.30 órától a Gödöllőhöz több szállal is kötődő Bese Gergő Péter atya celebrál szentmisét

Vékony szavazattöbbséggel ment át Gémesiék javaslatcsomagja

A gödöllői polgármester sürgősségi indítványként terjesztette elő a magyar önkormányzati rendszer újjáépítésére vonatkozó 10 pontot

Átadták a munkaterületet, kezdődhet a Gödöllőt elkerülő út építésének első szakasza

Az infrastrukturális beruházás megvalósulását 7 hónapra tervezik, ha elkészül, jelentős mértékben enyhülhet a Dózsa György út zsúfoltsága

Március 15., Gödöllő: együttes kiállásra hívott mindenkit a polgármester március 24-ére

A város első embere ünnepi beszédében a béke, a szabadság és az egyetértés fontosságát hangsúlyozta, utalva a hős elődökre

Lovag- és érdemkereszttel kitüntetett gödöllőiekLovag- és érdemkereszttel kitüntetett gödöllőiek

Navarrete József, Kovács Balázs és Unger Balázs részesültek a nemzeti ünnep alakalmából állami elismerésben

15 millió forintot remél a gödöllői városvezetés

Külső anyagi segítséggel számolnák fel a Testőrlaktanya épülete körüli csapadékvíz-elvezetési gondokat

Eloszlatásra váró kétségek teszik zavarossá a gödöllői polgármesterhez köthető „ügyeket”

Tizenegy és fél éve nem tudni, ki gyártotta le a Gémesi György nemi identitását firtató szórólapot, és azt sem, hogy ki áll a lokálpatrióta klubos plakátok rongálásának hátterében

Százmilliókkal lépheti túl a kiinduló összeget a gödöllői új városháza kialakításaSzázmilliókkal lépheti túl a kiinduló összeget a gödöllői új városháza kialakítása

A tavalyi 914 millió forinttal szemben, erre az évre megközelítőleg 1,1 milliárd forintot különítettek el a beruházásra

Gémesi György és helyettesei is haszonélvezői a Fidesz-többségű parlament döntésének

A kormányt rendszeresen bíráló, mi több, megtagadó gödöllői polgármester havi alapjavadalmazása több mint bruttó 300 ezer forinttal növekszik

Nem engedték, hogy a pályázati önrész táplálhassa a gödöllői uszoda előtti körforgalom építését

Kolozs Csaba javaslatát nem támogatták a korábban az ügyért bőszen kiálló lokálpatrióta klubos képviselők, megújulhat az Ady sétány egy szakasza

Idén ők vehetik át a Gödöllő Kultúrájáért díjat

2022-ben Kósáné Szabó Beáta Enikő zenetanár, valamint Seres Imre műszaki szakember érdemelték ki az elismerő címet

Április 3-án kiderül, ki lesz a gödöllői központú választókerület parlamenti képviselőjeÁprilis 3-án kiderül, ki lesz a gödöllői központú választókerület parlamenti képviselője

Elvileg kétesélyes a választás kimenetele: legyőzheti-e a kívülről jött ellenzéki a negyedszeri megválasztására készülő kormánypárti honatyát?

Lassabban halad a kelleténél a gödöllői új városháza (át)építése

A csúszás fő oka a koronavírus-járvány idején nehézkesebben mozgatható brigádok vezénylésében keresendő

Gödöllői szálloda-per: Kolozs Csaba szerint kellene egy kis polgármesteri önkritika

Indulatoktól sem menetes szócsata zajlott le a képviselőtestület decemberi ülésének elején a végrehajtói magatartás kapcsán

Győzött a jog: nem vethet ki útdíjat a gödöllői önkormányzatGyőzött a jog: nem vethet ki útdíjat a gödöllői önkormányzat

A korábban elfogadott rendelet egyéb szabályozói fennmaradnak, de a Kúria döntése alól nincs menekvés


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online