A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Gödöllői Királyi Kastély körbástyája előtti parkban május 15-én megnyílt az ország első – de világszerte egyedinek számító – interaktív kandeláber parkja, ahol a látogatók a pihenés mellett zenélhetnek, sakkozhatnak, olvashatnak és akár még szkanderben is összemérhetik erejüket a kandeláberekkel. Az ingyenesen látogatható élményparkot az Eco Art Galéria és Bolt alkotói közössége hozta létre, a gödöllői önkormányzat és a Gödöllői Királyi Kastély támogatásával.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
November 12-én, – nem először és feltehetőleg nem is utoljára – Gémesi György volt a vendége az ATV Start Szigorlat című betétműsorának. A kérdezők az önkormányzatok 2025-re vonatkozó kilátásairól faggatták Gödöllő első emberét, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnökét.
A kérdezz-felelek során Gémesi György a járóbeteg-ellátás támogatásával összefüggésben a következő – az alábbi képkockákon is látható – kijelentést tette: „mi így is több mint százmillió forintot tolunk bele ebbe az ellátásba”.
Fellapoztuk a gödöllői önkormányzat szeptember végén leköszönt tagjai által február 22-én elfogadott 2024-es városi költségvetést, és a 24. oldalon a 4.7 pont alatt ezt találtuk: Tormay Károly Egészségügyi Központ finanszírozás 50.000.000 forint. Tegyük hozzá, ez is egyfajta előrelépés, mert – miként az ebből a cikkünkből kiderül – ami a 2020-2024 közötti időszakot illeti, az önkormányzat által fenntartott Tormay Károly Egészségügyi Központ működési támogatására felhasznált összeg 24,8%-a az Adventi- és Belvárosi napok nélküli propagandacélú kiadásoknak. Azokkal együtt számítva, pedig még rosszabb az arány: egészen pontosan 20,8%.
A valóságot „megduplázó” polgármesteri kijelentés kapcsán kíváncsiak voltunk az október 4-én megalakult gödöllői önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke, a Tisztesség-Emberség Városvédő Egyesület (TEVE) színeiben mandátumot szerzett Kovács Barnabás véleményére. Íme: - 2002-től négy cikluson át voltam önkormányzati képviselő. Egy ciklus kihagyása után idén lettem újra tagja a testületnek. Az utóbbi évek egészségügyi központot érintő támogatásai adatai épp az általam „kihagyott” ciklushoz kötődnek, nem voltam ott ezek tárgyalásánál, ezért nincs róluk részletes információm. Ennek ellenére – mivel valamelyik fiókomban porosodik egy szakközgazdász diploma is – van szakmai véleményem. Határozottan és egyértelműen ki merem jelenteni, hogy a polgármester által mondott 100 millió forint és a város idei költségvetésében előirányzott 50 millió forint nem ugyanakkora összeg. Nagyon nem! Önkormányzati képviselőként, az egészségügyi bizottság új vezetőjeként pedig azt az elvet követem, miszerint: a visszatekintés fontos, de fókuszálni előre kell. A visszapillantó tükör nagyon hasznos eszköz, de CSAK a visszapillantó tükörből nem lehet autót vezetni. Ezt az elvet szem előtt tartva, a jövő évi városi költségvetés általam történő elfogadásának egyik alapfeltétele lesz, hogy a Tormay Károly Egészségügyi Központ támogatása minimum az ATV Start műsorában a polgármester által bemondott 100 millió forint legyen.