Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Március 15.: Gémesi György kijelentette, senkit nem akar bántani

2025-03-15 15:25:02

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.

A himnusz, Petőfi Sándor: Nemzeti dal és Hétvári Andrea: Haza című versének elhangzását követően Gémesi György állt színpadra. Utoljára nyolc évvel ezelőtt, a később politikai párttá avanzsált „új kezdet” megalakulásának bejelentésekor fordult elő, hogy városunk első emberének városháza-épület szolgáltatta a háttérkulisszát. Azóta ilyen nem történhetett meg, mert a régi ingatlant elbontották, a napjainkban torzóként létező új, Szabadság tér 6. szám alatti „elizélt palotának” is titulált épület bővítését és átépítését pedig öt év alatt nem voltak képesek letudni. Sőt…

Mondandójának elején a polgármester külön köszöntötte a testvérvárosi települések képviselőit, és köszönetet mondott mindazoknak, akik az esős, borús időjárási viszontagságok ellenére kilátogattak a főtéri közös ünneplésre. Ezt követően felelevenítette a 177 évvel ezelőtti történések fontosabb momentumait, feltéve a kérdést: mit üzen ma nekünk 1848. március 15-e?

- Ez az ünnep a mienk, ez egy közös ünnep. Nincs két magyar haza, nincs két Magyarország, nincs két magyar nemzet – hangsúlyozta Gémesi György, majd hozzátette: számára három lényeges dolog fogalmazódik meg, mint üzenet, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kapcsán: szabadság, hazafiság és autonómia.
A szabadságra vonatkozó gondolatok kifejtésekor Gödöllő első embere a fizikai-, a sajtó-, a kultúra és a művészet-, valamint a lélek-, a vallás, a szív- és a szeretet szabadságát sorolta fel, de főként a gondolatszabadság háttérbe szorulását tartotta napjainkban kifogásolhatónak.
A hazafisággal összefüggésben a közösséget szolgáló helyi hazafiak tevékenységének fontosságára helyezte a hangsúlyt, mondván: ha ez jól működik, akkor annak a településnek van jövője.
Az autonómia tekintetében Gémesi György elsődlegesen az önkormányzatok – megítélése szerint egyre inkább csorbuló – önrendelkezésére gondolt. Szónoklatában hivatkozott Kósa Lajos 2009 októberében megfogalmazott önkormányzati 12 pontjára, majd hozzátette:
- Én magam hosszú évtizedeken keresztül vagyok ennek védelmezője, mert fontosnak tartom, hogy azok a közösségek, amik Magyarországon önkormányzatként, településként együtt élnek, azok tudjanak önállóan gondolkodni, önállóan döntéseket hozni, kapják meg hozzá azokat a lehetőségeket – pénzügyi forrásokat, jogi kereteket –, amivel az ott élő állampolgárok életét tudják biztonságosabbá tenni. Az nem fog működni, hogy folyamatos gyámság alá helyezve, mások hoznak meg helyettünk döntéseket, vagy viszik el a forrásainkat. Ez nem politikai kérdés, ez nemzetstratégiai kérdés. Senkit nem akarok bántani, Önöket szeretném ezzel jobb helyzetbe hozni – fogalmazta meg a kormánynak címzett bírálatát a gödöllői polgármester, aki a helyi önkormányzati belső együttműködéssel kapcsolatosan nem tért ki az október 24-én „sunyi módszerrel” végrehajtott lokálpatrióta klubos puccskísérletre.

Gémesi György beszédét követően Polgármesteri Aranyérmet adományozott dr. Bucsyné Prém Katalinnak, aki a lovas felvonulások előkészítésében és lebonyolításában, a lovas hagyományok őrzésében, a magyar nemzettudat erősítésében végzett elkötelezett munkájáért részesült az elismerésben. A polgármester és a városban köztiszteletnek örvendett, 2022 novemberében elhunyt állatorvos özvegye által alapított dr. Bucsy László Emléklapot dr. Kardos Gábor érdemelte ki először.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online