Vissza normál nézetbe Nyomtatás
MINDENNAPI

Gödöllői szendvicsember: motivációt kell találni, mert csak az visz előre

2025-11-25 11:03:50

Egy híján 30 esztendeje, hogy Gödöllőre költözött Sándor Csaba, a sokak által „szendvicsemberként” ismert, a város mindennapi életének arculatához annak idején szokatlan újdonsággal hozzájárult fiatal, aki mára elhagyta az ötödik ikszet. Csaba nemrégiben azzal hívott fel, hogy egyre gyakoribban találkozik a fiatalok motiváció és tenni akarás nélküli mentalitásával, és szeretné, ha cseppet sem zökkenőmentes életútjának megismertetésével segíthetne nekik ezen változtatni. Ez volt az apropója és a kiindulópontja beszélgetésünknek, amiből – reményeink szerint – sok jó gondolat továbbvihető és számos következtetés levonható.

- Salgótarjánban születtem és születésem után állami gondozásba kerültem. Mivel szüleim nem mondtak le rólam, örökbefogadásom nem jöhetett szóba. A salgótarjáni kórházból az egyik egri csecsemőotthonba vittek, ahonnan az általános iskola első osztályának elvégzését követően egy másik egri nevelőotthonba kerültem. Itt végeztem el a nyolcadik osztályt. Akkoriban a nevelőotthoni osztályfőnök feladatkörébe tartozott, hogy a tanuló képességeinek megfelelő továbbtanulásról gondoskodjon, olyanról, ahol – állami gondozott lévén – a kollégiumi lehelyezés is biztosított. Ez esetemben nem történt meg, így egy gyermekgyűjtőben kötöttem ki, ahol megnézték, hogy hol található a környéken a legközelebbi nevelőintézet. Hatvanban működött ilyen – kezdte a beszélgetést Csaba.

- A hatvani nevelőintézetben sikerült rendezni a tanulási- és életkörülményeket?
- Összességében, igen. Hatvanban elvileg 18 éves koromig tartózkodhattam volna, de egy jogszabály-módosítás miatt volt arra lehetőség, hogy akár 24 éves korodig is ott maradhass. Ez elsősorban a jó magaviselet függvénye volt, az igazgató döntött a sorsodról, miután nagykorúvá váltál. Ráadásul, a 24 éves korhatár sem volt kőbe vésve, hiszen, ha keresőképesként tudtad fizetni az ellátási költségeket, akkor ezt követően sem kellett kiköltöznöd az intézetből.


- Te meddig maradtál?
- Én nem vártam meg a 24 éves kort. Furcsának tűnhet, de 21 évesen először úgy döntöttem, hogy hajléktalan leszek. Fél év elteltével azonban ráébredtem, nem ez a járható út. Azt mondtam magamban, hogy saját lábra állok, és saját magamról akarok gondoskodni. Nekivágtam a nagybetűs életnek.

- Ma már tudjuk, a nagybetűs életet Gödöllő jelentette. Miért pont Gödöllő?
- Nem volt tudatos, hogy Gödöllőt választottam. Talán Hatvan közelsége is valahogy életszerűvé tette, hogy ide jöjjek. Azt viszont eltökéltem, hogy szendvicsember akarok lenni, és ezzel pénzt keresni, hogy eltartsam magam, kifizessem az albérleti díjat és jusson a megélhetésre is.

- Miért pont szendvicsember?
- Még Egerben láttam ilyet, és már akkor nagyon megtetszett. Ráadásul, Gödöllőn nem volt ilyen vagy ehhez hasonló, nevezzük így, szolgáltatás. Jegyzem meg, azóta sincs. Tizenegy évig csináltam, 2007-ben váltottam. Eleinte különböző költöztető-csoportokhoz csapódta, de idővel rájöttem, hogy tudnám én ezt magam is szervezni, csinálni. Manapság a „szendvicsemberkedést” már csak magamnak csinálom, a költöztetést hirdetem.

- Soha nem volt olyan, hogy eleged lett abból, amit csinálsz, és feladod?
- Nem. Igaz, voltak nehezebb periódusok, de mindig azt tartottam szem előtt, hogy nekem még van dolgom. Szívvel lélekkel szeretem csinálni, amit csinálok. Lehet, hogy azért, mert nincs, aki parancsolgasson. Nekem soha nem volt főnököm, aki megmondja, hogy mit és mikor csináljak. Az tetszik a munkámban, hogy ha kapok egy megbízást, akkor az elejétől a végéig meg tudom tervezni a folyamatot és a megbízón kívül senkivel sem kell egyeztetnem, hogy az flottul megvalósuljon.

- Abból, amilyen elszántsággal beszélsz, az tűnik ki, hogy nem azt az utat választottad, hogy felteszed a kezed és várod, hogy az állam eltartson, hanem mész előre a saját boldogulásodért.
- Ez így van. Mindig arra törekedtem és törekszem ma is, hogy megkeressem és megtaláljam azokat a lehetőségeket, amikből fenn tudom tartani magam. Úgy is fogalmazhatok, hogy nem azt az utat választottam, hogy alkoholista, drogos vagy csöves legyek, hanem mindig úgy ébredtem, nekem valamit csinálni kell. Soha nem terveztem, mindig úgy gondolkodtam, hogy az elképzelést „felrakom egy sínre” és menjen a maga útján.

- Azért, amit és ahogy csinálsz, mennyire tartottak vagy tartanak az emberek csudabogárnak?
- Inkább hülyének tartottak néhányan. Ezt abból szűröm le, hogy volt olyan ember, aki ezt szó szerint ki is mondta. Még működött a 20-as élelmiszerbolt a főtéren, amikor egy kisfiú az anyukájától azt kérdezte: miért van a bácsin a tábla? Az anyuka rövidre zárta a választ: mert hülye…

- Hogy kezelted ezt az igencsak megalázó helyzetet?
- Sehogy. Soha nem foglalkoztam az ilyen beszólásokkal. Nem láttam értelmét, mert én pontosan tudtam és tudom, hogy aki elszánt és kitartó, az megél.

- Elszántságodat látva, bevallom, egy kicsit irigyellek. Nem volt könnyű életed, mégis, a megoldást keresed a problémákra, és nem arra vársz, hogy ezt mások tegyék meg helyetted. Ez egyfajta üzenet is, ugye?
- Nevezhetjük annak. Ugyanis bosszant engem, hogy nagyon sokan ingerszegények, és azt szajkózzák maguknak, hogy „nem lehet megcsinálni”. Az önbizalomhiányos emberek ugyancsak idegesítenek. Azt mondják, nincs idő. A nincs idő az én olvasatomban azt jelenti, hogy ha nem csinálom meg, amit elterveztem, megcsinálja más, és eltaposnak, mint a bogarat.
Életemben kétszer volt olyan, hogy azt éreztem, nincs kiút. Az egyik az volt, hogy nincsenek szüleim, a másik pedig az, amikor elváltam. Ültem a szobámban, gondolkodtam, és rájöttem, hogy nincs időm sajnálkozni, menni kell előre. Nem szabad megtorpanni, erősíteni kell az önbizalmat, motivációt kell találni, mert csak az visz előre. Ez a legfőbb tanácsom a fiataloknak (is)!
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online