Gödöllői költségvetés 2025: a fejlesztési források több mint 40 százalékát a városháza-projekt viheti el
Idén február 20-a volt az a nap, amikor a városvezetés megtárgyalta és elfogadta az önkormányzati rendszer 1990 óta íródó történetének 35. gödöllői költségvetését. A település 2025. évi büdzséjét – várospolitikai állás- és üléspont szerint – eltérő jelzővel lehet illetni. Talán a „túlélés” és az esetenként „kirívó költekezés” lehetne a két véglet. A képviselőtestület tagsága 30 perces szóbeli kiegészítés (Gémesi György 16 perc, Bárdy Péter 14 perc), majd 48 perces vita után 9 igen szavazattal, valamint 4 tartózkodással (Kissné Weisz Beáta hiányzott) adott zöld utat a Gödöllő idei gazdálkodásának irányszámait tartalmazó települési költségvetésnek.Bár, egyesek siránkoznak az önkormányzat gazdasági mozgásterét szűkítő központi elvonások mértéke miatt és a túlélést emlegetik, mindet egybevetve megállapítható, hogy Gödöllő 2025-ös költségvetési tervében – elsősorban a városháza-projektre szánt 1,5 milliárd forintos előirányzat miatt – nem köszön vissza a „kivéreztetett városra” utaló állapot. Sőt!
Ezt alátámasztja, hogy városunkban sem a működési, sem pedig a fejlesztési kiadások nem szenvednek hiányt az idei évben. Ennek fő oka az erős helyi gazdaság által növekvő mértékben biztosított adóbevételek. Jól hangzik ugyan, hogy az állami költségvetés egyre kevésbé veszi ki a részét az önkormányzati feladatok finanszírozásából a 2024-es 2,1 milliárd forint 1,83 milliárd forintra mérséklődött • -13,2 %), ám a gondolatsor talán úgy teljes, ha megemlítjük a nem kötelező (önként vállalt) önkormányzati feladatokra – többek között az elbukott szálloda-perre és a városháza-projektre (+32,5%) – elköltött több százmilliós közpénz-kiadásokat is.
Városunk idei büdzséjében – az intézményi adatokat is beleértve – 14,612 milliárd forintos önkormányzati bevételi és kiadási főösszeggel számolnak (tavaly 14,753 milliárd forint). Ebből az önkormányzat bevételi és kiadási főösszeg 13,352 milliárd forintra rúg. A bevételi és kiadási főösszegen belül a költségvetési bevétel csaknem 10,112 milliárd forint, míg a kiadások megközelítik a 14,612 milliárd forintot. A két összeg közötti különbség kiegyenlítése érdekében 4,5 milliárd forintos belső finanszírozási célú költségvetési maradvány bevonása válik szükségessé. A kötelezőnek tekinthető működési feladatokkal kapcsolatos kiadásokra megközelítőleg 10,61 milliárd forintot (+12,9%) terveznek felhasználni idén (tavaly 9,404 milliárd forint), míg az önként vállalt működési feladatokkal összefüggő kiadásokra megközelítőleg 331,3 millió forintot szánnak (tavaly 242,2 millió forint), ami 36,8 százalékos növekmény. Létszámleépítéssel idén sem nem kell számolni, cél a munkaerő megtartása, amit segíthet, hogy városi szinten átlagosan 10 százalékos béremelés várható.
Megközelítheti az 5,7 milliárd forintot a helyiadó-bevétel A gödöllői költségvetés bevételi oldalát 2025-ben is jelentős mértékben táplálja a közhatalmi bevételekből (alapvetően helyi adók) remélt mintegy 5,657 milliárd forintos (tavaly 4,502 milliárd forint) anyagi forrás (+25,7%), amiből várhatóan 4,25 milliárd forintot (tavaly 3,2 milliárd forint) tesz ki az iparűzési adó (+32,8%), 770 millió forintot az építményadó, 360 millió forintot a telekadó és 235 millió forintot a 2016-tól – az önkormányzati kezelésű úthálózat felújítása érdekében – bevezetett, egyesek által azóta is sokat bírált gödöllői sarc, a magánszemélyek kommunális adója. Működési bevétel soron valamivel több mint 1,075 milliárd forinttal (tavaly 1,064 milliárd forint) kalkulál a városvezetés.
Közel 23 százalékkal nőtt Gödöllő egy főre vetített adóerő-képessége Gödöllő iparűzési adóerő-képessége erre az évre a 2,914 milliárd forint (tavaly 2,389 milliárd forint), ami egy főre vetítve – a tavalyi 75.816 forinttal szemben – ebben az esztendőben 93.012 forintra emelkedett (+22,7%).
Csaknem 5 százalékkal gyarapodott az állami támogatás 2024-es szinthez képest A központi költségvetéstől kapott, az általános működést és az ágazati feladatok támogatását szolgáló dotáció – 4,6 százalékkal emelkedve – megközelíti a 3,170 milliárd forintot (tavaly 3,030 milliárd forint). Az állam 634 millió forinttal támogatja a gödöllői önkormányzat általános működését ebben az évben (tavaly 626 millió forint). Fontos, hogy a pedagógus-béremeléssel összefüggő települési köznevelési feladatok dotációja Gödöllő esetében 1,154 milliárd forint.
A gödöllői büdzsé gazdálkodási mozgásterét csökkentő szolidaritási hozzájárulás – 33,3 százalékos növekedéssel – 1,340 milliárd forintos (tavaly 1,005 milliárd forint) tételnek felel meg 2025-ben, ezáltal a tényleges állami forrás mértéke 1,830 milliárd forint (tavaly 2,025 milliárd forint), vagyis: 195 millió forinttal kevesebb, mint a 2024-es összeg. (A szolidaritási hozzájárulással kapcsolatosan érdemes megjegyezni, hogy annak számítási képlete nagyban függ az iparűzési adóbevétel összegétől és a település lakosságszámának alakulásától. A növekvő adóbevétel és csökkenő lakosságszám Gödöllő esetében magasabb fizetési kötelezettséget generál.) Idén új forráskiesési elemként kell számolni a Versenyképes Járások Program miatti iparűzési adótöbblet-elvonással, ami várhatóan 200 millió forintos összeget tesz ki.
 Nem más, mint a városháza épületének átépítése és bővítése viheti el idén a fejlesztési keret 42,5 százalékát A felhalmozási (fejlesztés és felújítás) kiadások nagyságrendjét 3,527 milliárd forintra kalkulálják ebben az esztendőben (tavaly 3,573 milliárd forint, -1,1%). • Ebből az előirányzat-halmazból – a teljesség igénye nélkül – a lakó- és nem lakó épületek fejlesztésére közel 1,768 milliárd forint (tavaly 1,652 milliárd forint) áll rendelkezésre. Ebben a keretben a legnagyobb összeget a polgármesteri hivatal Szabadság tér 6. szám alatti épületének évek óta húzódó, idén talán lezáruló átépítése, bővítése emésztheti fel, ami 1,5 milliárd forintos anyagi tehervállalással válhat egyenértékűvé 2025-ben. Az összeg a városi fejlesztésekre fordítható idei előirányzat 42,5 százaléka. • Víz- és szennyvíz-közmű rekonstrukcióra 480 millió forintot (csapadékvíz-elvezetésre 0 forintot terveztek), a városi piac pályázati támogatás segítségével megvalósuló fejlesztésére közel 332,4 millió forintot, informatikai fejlesztésre 100 millió forintot (tavaly 95 millió forint) raktak félre. • Mindent egybevetve, 475 millió forint (tavaly 275 millió forint) juthat a közlekedés biztonságát is szolgáló út-, híd- és járdaépítésre, buszvárók kialakítására. Az útépítés – amennyiben a lakosság is beszáll a finanszírozásba – a fenyvesi területen található Alma és az antalhegyi városrészen lévő Mályva utcákat érintheti, 200 millió forintos önkormányzati hozzájárulással. • A létesítmény-felújításokra elkülönített összeg megközelíti a 268 millió forintot. • Említést érdemel még a pályázatokkal kapcsolatos feladatok finanszírozására előirányzott 120 millió forint (benne 70 millió forinttal a Rákos-patak revitalizációjának hosszú évek óta húzódó projektjére szánt önrész). • Nevesítve 27 millió forinttal kalkulálnak a térfigyelő rendszer bővítése kapcsán. A fejlesztési terv része a szerverkapacitás bővítése és az elhasználódott akkumulátorok cseréje. • Urnahely-építésre 33 millió forintot, közlekedésbiztonsági feladatokra (forgalomcsillapító eszközök, sebességmérő kamera) 25 millió forintot, míg a városi múzeum részleges felújítására 11 millió forintot szánnak.
Fontos a látványos külcsín, ezért legalább 236 millió forintot áldoznak rá • A gödöllői képviselőtestület működtetése ebben az évben 153,4 millió forintot emészthet fel 2025-ben (tavaly 130 millió forint, +18%). Az ifjúsági önkormányzat 3,5 millió forintos támogatást kap (tavaly 2,5 millió forint). • Nincs okuk különösebb panaszra a városban ténykedő civil szervezeteknek (egyesületek), miután részükre 7 millió forintos, pályázati úton igényelhető keretösszeget különítettek el a büdzsében (tavaly 6 millió forint). • A város első embere saját hatáskörben – akárcsak tavaly – idén is 15 millió forintos polgármesteri keret sorsáról dönthet idén. • Egy évvel ezelőtt 1.764.938.000 forintos önkormányzati dotációt szavaztak meg a városi alapítású, nonprofit közhasznú gazdasági társaságoknak (VÜSZI, Kalória, MUZA). Ez az összeg ebben az évben 1.944.479.000 forintos nagyságrendre rúg. (+10,2%). • A Volánbusz támogatása idén is 200 millió forintos tétel, a szakértői és tervezői költségek – miként tavaly – 2025-ben is várhatóan 125 millió forintra rúgnak. • A városi marketing feladatokra (15 millió forint), kommunikációra (40 millió forint), díjakra (20 millió forint), nemzetközi kapcsolatokra (10 millió forint), nemzeti ünnepek, Szabadság Napja (25 millió forint), kiemelt városi rendezvényekre (100 millió forint), egyéb városi rendezvényekre (20 millió forint), Adventi napokra (6 millió forint) fordítható anyagi fedezet összmértéke 236 millió forint (egy évvel korábban 160 millió forint, +47,5%)). • A kiemelt művészeti csoportok ebben az esztendőben is 25 millió forintos kereten osztozhatnak. • A sportszervezetek működési támogatására most is 20 millió forintos keretösszeg szerepel erre az évre a városi költségvetésben, míg az alsóparki jégpálya üzemeltetésére 35 millió forintot szánnak (tavaly 33 millió forint). A Tour de Hongrie kerékpáros körverseny május 16-án a gödöllői kastély elől induló 3. szakaszának támogatása 5 millió forintos önkormányzati közpénzbe kerül. • A főtéren – a régi városháza lebontása után kialakított – közösségi- és irodahelyiségek üzemeltetésére a terv szerint 50,2 millió forintot szükséges áldozni idén (a tavalyi előirányzat 45,5 millió forint volt). • Idén – akárcsak tavaly – 50 millió forintos működési finanszírozási előirányzattal számolhat a Tormay Károly Egészségügyi Központ. (Kovács Barnabás 44 millió forintos többlet működési- és fejlesztési támogatásra vonatkozó módosító javaslatát a lokálpatrióta klubos többség elvetette.) • Az általános tartalék soron ebben az évben is 150 millió forintot nevesítettek.
Ami már évek óta hiányérzetet kelthet Akárcsak tavalyelőtt és tavaly, ezúttal sincs utalás Gödöllő költségvetésének bevételi oldalán arra, hogy mennyit remélnek/tudnak behajtatni a szálloda-per kapcsán a helyi közkasszát elvileg megillető 489 millió forintos összegből…
A fenti számhalmaz alapján összességében elmondható, hogy – szemben a gödöllői polgármester által is fennen hangoztatott önkormányzati kivéreztetéssel – településünk idei gazdálkodása számos olyan „részletet” rejt, ami mindenre utal, csak „anyagi sebekből származó vérfoltokra nem”…
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|