Jövőre és 2022-ben is a gödöllői vállalkozások adójából „csinosítanák” az új városházát
Március 12-én ismét naprendre került a gödöllői, Szabadság tér 6. szám alatti új városháza építését és bővítését célzó beruházás, miután a település irányítói közzétették, hogy a végleges ajánlatok megtételére előírt március 2-i dátumig beérkezett információk szerint a legalacsonyabb árajánlat nettó 999.786.886 forint, míg a második legalacsonyabb ár nettó 1.128.496.500 forint.
Ezekből az összegekből arra lehet következtetni, hogy a városi idei költségvetésében erre a célra biztosított bruttó 700 millió forintos előirányzat nem fedezi a kivitelezési költségeket. A kialakult helyzetben rejlő ellentmondás érdekében a képviselőtestület tagjainak többsége kötelezettséget vállalt arra, hogy a város 2021. és 2022. évi költségvetésében az adott évi iparűzési adó terhére biztosítja a szükséges fedezetet a közbeszerzési eljárás alapján kötött közbeszerzési szerződésben foglalt, megrendelő által fizetendő ellenszolgáltatás teljesítésére, a közbeszerzési szerződésben foglalt fizetés ütemezés alapján. A szóban forgó szerződés teljesítésének tervezett véghatárideje 2022. január 14.
Kolozs Csaba (Fidesz-KDNP) a jegyzőhöz intézett kérdésében azt feszegette, mennyire jogszerű egyelőre még nem létező forrásra fedezeti kötelezettséget vállalni. Dr. Kiss Árpád válaszában kifejtette: nem tiltja ezt jogszabály, ráadásul, a beruházás kivitelezése egy éven belül műszakilag sem oldható meg. Hozzászólásában Kolozs Csaba kifejtette, hogy mivel nem bevételtermelő – úgynevezett, statikus – beruházásról van szó, továbbra is javasolja a 700 millió forintot tartalékba helyezni, már csak azért is, mert a koronavírus-fertőzés miatt kialakult helyzet kezelésére is szükség lehet majd forrásra. Török Sándor (Fidesz-KDNP) ezt azzal fejelte meg, hogy a várható gazdasági recesszióval is számolni kellene.
A lokálpatrióta klubos képviselők nem osztották az ő szemszögükből nézve, ellenzéki városatyák nézetét. Bár, a veszélyhelyzetet Pelyhe József rendkívülinek nevezte, úgy fogalmazott: az élet nem állhat meg, és a városházi funkciók mielőbbi visszatelepítése a centrumba fontos közérdek. Gémesi György – mielőtt többször is kimondta: a város szolgáltat – megjegyezte, politikai játéknak tartja, hogy folyamatosan az orruk alá dörgölik a városházát. Aztán kiakadt, és mivel úgy érzete, hogy mondandóját képviselőtársa folyamatosan kommentálja, megintette Kolozs Csabát.
A határozati javaslatot a Fidesz-KDNP-s képviselők nem támogatták.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|