Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Labdarúgás: egy sima, két fordított 2014-11-16 15:38:00 A három gödöllői focicsapat közül csak a GSK II. tudott nyerni, a másik két tizenegy alapos zakóba szaladt bele
Elvérzett a gólban meddő Gödöllő 2014-11-08 16:35:38 Városunk tizenegye még mindig nem képes hazai környezetben három pontot érően focizni. Ezúttal a Pilisszentiván űzött tréfát a GSK-ból
Kétgólos előnyt tékozolt el a gödöllői tizenegy 2014-09-27 18:48:21 Nulla-egyről három-egyre fordított a Jenei-csapat, mégis meg kellett elégednie a döntetlennel. A GSK II. simán nyert idegenben
Nem járt hiába Turán a gödöllői tizenegy 2014-09-21 18:19:59 A GSK első csapata ikszelt, a második ötöt vágott a Szadának. A GEAC minimális különbségű vereséget szenvedett Verőcén
Az Invitellel Gödöllőn is szilveszterig lazíthat 2014-08-26 10:52:29 Az Invilág csomagajánlatokkal az év végéig kedvezményesen élvezheti a széles televíziós csatornakínálatot és az internet, és a telefon nyújtotta előnyöket
Idén Ferenczi Anna lesz Gödöllő díszpolgára 2014-08-05 12:32:09 A 69 éves zenepedagógus 1975-ben került a városba, tanítványai sikert sikerre halmoztak. Több díjat is kapott
Gödöllői focivasárnap: három meccs, négy pont 2014-05-18 19:26:47 Hazai pályán nyert a GSK II., viszont elvérzett a GEAC. A megye I-ben ismét idegenben jutott értékes ponthoz a GSK tizenegye