Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mázli is kellett a dabasi tizenegy gödöllői pontrablásához

2014-10-25 16:09:50

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 11. forduló:
Gödöllői SK
Dabas-Gyón FC 2-3 (2-2)

Újonc, a tavalyi megyei másodosztályú bajnokság Déli-csoportjának második helyezettje látogatott Gödöllőre a jelenlegi pontvadászat utolsó októberi fordulójában. Ráadásul, a Dabas eddigi eredményei alapján (6 győzelem és 4 vereség) városunk tizenegye előtt áll a tabellán. Olyannyira, hogy Jenei Sándor együttese diadala esetén sem előzhette meg a vizitálókat.

Gödöllői sikerről azonban nem beszélhettünk a műfűre száműzött, hajtós meccs után, mert a szerencsésebb dabasiak elvitték a három bajnoki pontot Gödöllőről.
Történt mindez úgy, hogy a kezdeti időszakban frissebben mozgó vendégek az 5. percben megfutották a hazai védelem bal oldalát, és a középre gurított labdát Gál József gond nélkül passzolta a kapuba. A 24. percben Nagy Roland (képen labdával) szemfülességén múlt az egyenlítés: a középpályás mintegy 20 méterről, fordulásból leadott lövése után a játékszer a kővé dermedt dabasi portás mellett akadálytalanul vágódott a hálóba.
A 39. percben Gál József az első találata előttihez kísértetiesen hasonlító szituáció után juttatta vezetéshez a vendégeket, akik még a térfélcsere előtt egyenlítettek. Kaiser László a 44. percben a bal oldalon tört a vendégek kapujára. Kissé kisodródott, de a játékszert elpöckölte Csontos Krisztián mellett, aki feldöntötte a gödöllői játékost. Az egész találkozón határozottan bíráskodó Zsiga Gitta habozás nélkül a büntetőpontra mutatott (lapot viszont nem adott), ahova Nagy Roland tette le a labdát, majd magabiztosan értékesítette a tizenegyest.


A fordulást követően mindkét csapat a maga javára fordíthatta volna az eredményt, ám jó ideig egyik sem volt képes élni a kínálkozó lehetőségekkel. Az utolsó tíz percre kapujához szegezte fáradó ellenfelét a gödöllői alakulat, a fehér mezes vendéglátók meddő fölénye azonban nem társult góllal. Nem úgy a mázlistának mondható vizitálók egyik kontratámadása a 88. percben, aminek végén a saját ötösén belül rendezetlenül tömörülő gödöllői védelem tagjainak lábai között Bozsik Gábor lapos lövése után a bőrgolyó utat talált a korábban bravúros hárításokkal is előrukkoló Sipeki Attila kapujába.

A Gödöllői SK csapata 14 ponttal, 23-27-es gólkülönbséggel a bajnoki tabella 11. helyén áll. Következik: Tápiószecső FC – Gödöllői SK november 2., vasárnap 13.30 óra.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online