Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Nem járt hiába Turán a gödöllői tizenegy

2014-09-21 18:19:59

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 6. forduló:
Tura VSK – Gödöllői SK 1-1
(1-1)

Az eddig tökéletes mutatóval rendelkező, ezáltal listavezető Tura otthonába sodorta a sors(olás) Jenei Sándor együttesét, amely az előző fordulóban az esélyesebb vecsésiek elleni pontszerzéssel már igazolta, nem adja könnyen a bőrét.
Turán sem tette. Olyannyira nem, hogy Less Tamás 18. percben elért kapufás góljára két perccel később Rontó Roland válaszolt, úgy, hogy bal oldalról kapu elé lőtt labdája egy védő segítségével jutott a gólvonalon túlra.

A folytatásra is harcos maradt az összecsapás, mivel mindkét csapat győzelemre játszott. Ezt azonban egyiknek sem sikerült kicsikarnia, de szögletből és helyzetből igencsak termeltek az együttesek.

A Gödöllői SK csapata 7 ponttal, 12-13-as gólkülönbséggel a bajnoki tabella 11. helyén áll. Következik: Gödöllői SK – Nagykőrösi Kinizsi TL FC szeptember 27., szombat 16 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.


Pest megyei II. osztályú bajnokság, Északi-csoport, 6. forduló:
Verőce SE – Gödöllői EAC 1-0
(1-0)

Pontszerzési reménnyel utazott Verőcére Sztriskó István társulata, ám a kihagyott lehetőségek miatt a tervből nem lett semmi. A hazaiak 7. a percben jutottak előnyhöz,  amit a lefújásig sikeresen megőriztek. Ha úgy tetszik, kibekkeltek.
Három mérkőzés alapján Gödöllői EAC együttese 1 ponttal, 1-3-as gólkülönbséggel a 15. helyen áll a csoport tabelláján.


Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép-csoport 6. forduló:
Gödöllői SK II. – Szada SE 5-2
(3-2)

Az első fordulóbeli fóti botlás (2-4) után zsinórban négy győzelmet aratott második számú gödöllői tizenegy számára egyértelmű volt a feladat: begyűjteni a következő sikert korábban lejátszott meccseken mindössze egyetlen diadalra képes szadaiak ellen.

A vendégeknek ezúttal sem termett babér. Annak ellenére nem, hogy a 3. percben ők szereztek vezetést. Ezt követően Szekeres László, Szeles Dávid és Tóth György révén hármat tolt a GSK II., amely a második félidőben – egy újabb Szeles góllal és Tóth László találatával – végérvényesen lerendezte a három bajnoki pont sorsát.

A Gödöllői SK II. csapata 15 ponttal, 26-12-es gólkülönbséggel a tabella 1. helyét foglalja el.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online