Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Hol lehet egy cég székhelye? 2021-11-17 17:58:06 Mindenképpen szükséges, de nem mindegy, hol van, mivel törvény szabályozza, hogy mi felel meg pontosan az előírásoknak
Szálloda-per: jogszabályok és ítéletek szólnak Gémesi érvelése ellen 2021-11-17 11:36:18 A polgármester megnyilvánulásai több esetben is cáfolhatók, ami erősen megkérdőjelezi a hiteles tájékoztatás szándékát. A hibás teljesítést az önkormányzat nem tudta a perben bizonyítani
Kicsattanó egészség még korosodva is 2020-11-27 17:27:40 Aki az idő múlásával is fitt akar maradni, annak a következő, életmód- és táplálkozási szabályokat érdemes betartania
Tudnivalók a vásárlók könyvéről 2020-ban 2020-11-11 10:35:10 A gödöllői üzlettulajdonosok és vásárlók számára egyaránt fontos szabályzókat összegzett dr. Csanádi Károly kamarai jogtanácsos
Tünetes gyereket ne engedjünk közösségbe! 2020-08-31 17:41:38 Gödöllőn is fokozott a szülők és a tanárok felelőssége a koronavírus-járvány miatt fennálló készültségi helyzetben
Az online vásárlás szabályai és kockázatai 2020-07-06 17:43:40 A koronavírus-járvány befolyásolta és meg is változtatta vásárlási szokásainkat. Hasznos tanácsok nem csak gödöllőieknek
Erre számíthat, aki városi kitüntetést kap Gödöllőn 2020-06-25 11:03:25 Július 1-jétől megújult polgármesteri rendelet szabályozza az önkormányzat által alapított elismerő címek, díjak adományozásának rendjét
Hétvégi korlátozások Gödöllőn 2020-04-17 18:04:09 Április 18-án, szombaton nulla órától április 19-én, vasárnap éjfélig van érvényben a polgármester által aláírt jogszabály
Mire figyeljünk a fűtési szezonban? 2019-10-31 17:22:17 A gödöllői lakosságot is érintő tanácsok figyelembevételével mind a kéménytüzek, mind a szén-monoxid-mérgezések elkerülhetők