Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A gödöllői focisták befejezték erre az évre, a röp- és kézilabdások viszont játszanak

2020-11-12 17:09:02

A koronavírus-járvány tömeges terjedésének megfékezése érdekében november 11-étől érvénybe lépett korlátozások a sporteseményeket is érintik. A szigorítás értelmében a szabadtéri, egyéni sportolás megengedett, és a versenyszerűen sportolók sem korlátozhatók e tevékenységükben. Az intézkedésre a szakági sportszövetségek reagáltak, és eldöntötték, hogy az általuk felügyelt sportágban milyen gyakorlati – a gödöllői klubokra, egyesületekre is vonatkozó – szabályozásokat vezetnek be. Egyfajta főszabály, hogy a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani!

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetése november 9-én még arról határozott, hogy az NB III-as, illetve annál alacsonyabb osztályokban, valamint az utánpótlás-sorozatokban berekesztik a bajnokságot. A kormányrendelt megjelenését követően azonban a grémium felülvizsgálta ezt z állásfoglalást, és a bajnokságok önkéntes folytatásáról döntött. Egyidejűleg a halasztások engedélyezésével megadta a választás lehetőségét. Az alacsonyabb osztályokban maguk dönthetik el a csapatok, hogy játszanak, vagy későbbre halasztják mérkőzésüket.
Mivel a Gödöllői SK együttese a Pest megyei I. osztályban szerepel, ami alacsonyabb osztálynak számít, a klubvezetés – kikérve az edzők véleményét is – a bajnokság folytatása mellett tette le a voksát. Az őszi idényben a Dunaharaszti (idegenben) a Törtel (hazai pályán), a Pilis (idegenben) és a Vecsés (idegenben) ellen lett volna jelenése Hevesi Tamás alakulatának, a riválisok közül az első három azonban élt a szövetség által felkínált „lehetőséggel”, és nem vállalta a hátralévő összecsapások lejátszását. A Vecsés elleni elhalasztott találkozó
(december 5.) elvileg összejöhetett volna, de többhetes mérkőzés nélküli időszak miatt sportszakmai értelemben dőreség lett volna bevállalni, ezáltal a gödöllői tizenegy erre az évre befejezte az érdemi munkát.
A GSK csapata eddig 11 mérkőzést játszott le, mérlege: 5 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség, 19 pont, 16-12-es gólkülönbség, amivel a 7. helyen áll.

A Gödöllői RC NB I. Ligában szereplő női röplabda-csapata eddig négy alapszakasz-mérkőzést tudhat a háta mögött, úgy, hogy egyszer sem vesztett. A szövetség elnökségének döntése értelmében Szalay Attila együttese folytathatja a bajnoki küzdelemsorozatot, miután az MRSZ a versenyek és az azokra felkészítő edzések tekintetében – igazodva a kormányrendeletben megfogalmazottakhoz – egyelőre nem vezet be korlátozó intézkedéseket.
Fontos adalék, hogy – tekintettel a járványhelyzet fokozódására és a várható egészségügyi hátráltató tényezőkre, valamint a versenyeztetés és az edzések megtartására használt létesítmények használatára vonatkozó akadályokra – az elnökség a legoptimálisabb döntés érdekében november 16-ig felméri a tagszervezetek jelenlegi állapotát és a kapott válaszok összesítése alapján hozza meg további intézkedéseit.

Kézilabda-fronton a Gödöllői KC férficsapata az NB II. Északi-csoport mezőnyének tagja, eddigi hat meccséből ötöt sikerrel zárt, és dobogós helyen áll a tabellán. A Magyar Kézilabda Szövetség illetékesei nem gördítettek akadályt az MKSZ által kiírt országos bajnoki és kupasorozat folytatása elé, hozzátéve, hogy a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt megyei bajnokságok küzdelmei is továbbjátszhatók. Hosszas huzavona után a Dunakeszi Tankerület illetékesei olyan nyilatkozatot tettek, ami alapján Bartos Gábor társulata november 15-én, vasárnap 18 órától fogadhatja a Budakalász csapatát a Hajós iskola tornacsarnokában.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online