Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Idén is a Gödöllői EAC az önkormányzati sportdotáció legnagyobb vesztese

2020-05-30 17:38:15

Az van, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben önálló döntési jog- és hatáskörrel rendelkeznek a polgármesterek. A sajátos szabályozás utolérte a Gödöllőn működő sportegyesületek és -szakosztályok számára a város idei költségvetésében elkülönített keretösszegek felosztását is. Gémesi György egymaga döntött. Lássuk, hogyan!

Induljunk ki abból, hogy a város idén februárban elfogadott költségvetésében 2020-ra 37 millió forintos keretösszeg állt rendelkezésre a helyi sportélet szereplőinek működési támogatására. Nem sokkal később jött a járvány, és a védekezési költségek biztosítása miatt át kellett csoportosítani a városi büdzsé előirányzatait. A sportfeladatokra szánt keret 20 százalékkal csökkent, annak mértéke 29,6 millió forintra zsugorodott.

További csavart jelentett a történetben, hogy a rendkívüli helyzet miatt ezúttal elmaradt a gödöllői sportegyesületek és -szakosztályok tényleges munkájának megszondázása, Gémesi a helyi „műhelyek” tavaly leadott eredményességi- és létszámadataiból indult ki. Ez önmagában nem is lett volna ördögtől való, ám tudni kell, hogy a városi sportkoncepcióban pénzelosztási alapfeltételként szereplő pontrendszer viszonylagos objektivitása – főként a kiemelten dotált szakosztályoknál – az elmúlt évben is háttérbe szorult. És, akkor az idei konkrétumok:

A kiemelten támogatott kategóriába sorolt egyéni- és csapat versenysportágak gödöllői reprezentánsai két részletben (június 15-ig, majd október 30-ig) juthatnak hozzá a részükre elkülönített, mindent egybevetve – az eredetileg elkülönített 15 millió forint helyett – 12 millió forintos (tavaly13 millió forint) önkormányzati dotációhoz.
A háromszereplős táborból idén a legtöbb pénzt – akárcsak tavaly, egyaránt 4,5-4,5 millió forintot (2019-ben 5-5 millió forint) – a Gödöllői EAC atlétái és vívói kapják. A Gödöllői Sport Klub – a kiemeltek közé hét éve felvett – asztaliteniszezői 3 millió forintra (tavaly 3 millió forint) tarthatnak igényt 2020-ban. Meg kell jegyezni, hogy társasági adókedvezményben (TAO) részesülő gödöllői egyesületek (Gödöllői Kézilabda Sport Egyesület, Gödöllői Sport Klub labdarúgó és kosárlabda szakosztály, valamint a Gödöllői Röplabda Club) idén sem szerepelnek az önkormányzati támogatást élvezők körében.

Csupán a történeti hűség kedvéért: az eredményességi mutatókon és a létszámadatokon alapuló elosztási elv következetes betartása esetén a
• Gödöllői EAC atlétáinak 7.280.000 forint
• Gödöllői EAC vívóinak 3.636.000 forint
• Gödöllői SK asztaliteniszezőinek 1.084.000 forint járt volna.

Ki lehet számolni, hogy a Gödöllői EAC nemzetközi mércével mérten is komoly eredményeket elérő, olimpiai indulási joggal rendelkező versenyzőket is soraiban tudó kollektívája több mint egymillió forintot (9 milliót kapnak és közel 10,1 millió járna nekik) veszített a döntésen, amiről Gémesi György az elmúlt évben úgy nyilatkozott, hogy a pontrendszer csak tájékoztató jellegű, más, fontos szempontok is vannak és figyelembe kell venni a sportágak sajátosságait is. Az egyelőre nem derült, ki, hogy miben vagy ki(k)ben rejlik a gödöllői asztalitenisz-szakosztály azon sajátossága, ami „felülreprezentálttá” teszi őket.


A kiemelt támogatásban nem részesülő gödöllői versenysport-szakosztályok az alábbiak szerint osztoznak a 4,8 millió forintos (tavaly 6 millió forint) keretösszegen (zárójelben a 2019-es támogatás):

• Grassalkovich SE (akrobatikus torna) 800 ezer forint (1 millió forint)
• Gödöllői Taekwon-do SE 800 ezer forint (1 millió forint)
• VUELTA SE (ritmikus gimnasztika) 400.000 forint (500 ezer forint)
• Jumpers Tánc és Sport KE 400.000 forint (500 ezer forint)
• Kirchhofer SE (atlétika) 400.000 forint (500 ezer forint)
• TIG Diáksport Egyesület 384.000 forint (480 ezer forint)
• Sainó Karate-Do Közhasznú SE 256.000 forint (320 ezer forint)
• Gödöllői Sport Klub HUN-TER terepíjász szakosztály 240.000 forint (300 ezer forint)
• BIKE ZONE Kerékpáros Egyesület 200.000 forint (250 ezer forint)
• Gödöllői Contact ITF Taekwon-do SE 176.000 forint (220 ezer forint)
• 1 WD Motorsport Egyesület 144.000 forint (180.000 forint)
• Team Coach Kuzma Team 136.000 forint (170.000 forint)
• Gödöllői Sakkbarátok Egyesülete 120 ezer forint (150 ezer forint)
• Gödöllői Sport Klub tenisz szakosztály 120.000 forint (150 ezer forint)
• Fujinaga Karate-Do SE 120.000 forint (150.000 forint)
• Gödöllői Judo Klub 104 ezer forint (130 ezer forint)

A Gödöllőn működő és sikeresen pályázó szabadidős sportszervezetek közül az alábbiak kaptak a tavalyival megegyező mértékű, 1,35 millió forint összértékű támogatást az erre a célra elkülönített keretből:

• Gödöllői Lovas Sport és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület 500.000 forint
• Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület 400.000 forint
• Gödöllői Wado Egyesület 200.000 forint
• Pelikán Horgász Egyesület 150.000 forint
• Aikido Testgyakorló Egyesület 100.000 forint

Fontos adalék, hogy mindazon sportszervezetek, amelyek a Gödöllői Sport Közalapítvány felé lejárt esedékességű számlatartozással rendelkeznek, a támogatás összegét a lejárt esedékességű tartozás összegéig nem kapják meg, hanem azt a Gödöllői Sport Közalapítvány számlájára utalják át.

Epres György: támogatásomat kérte a polgármester úr
Gémesi György döntéséről kikértük Epres György véleményét is. A Fidesz-KDNP támogatásával képviselői mandátumot szerzett városatyát februárban választották meg az önkormányzat sportügyekért felelős tanácsnokának.
- A bekövetkezett pandémiás időszak miatt, sajnálatos módon – hasonlóan a kulturális csoportok pénzügyi elvonásához – a gödöllői sportegyesületeknél is 20 százalékos csökkentést kellett alkalmazni. Ebben támogatásomat kérte a polgármester úr. A sportügyi tanácsnok hozzáfűzte: reményei szerint a veszélyhelyzet elmúltával Gödöllőn is beindul a sportélet, amiben nem csak mint sporttanácsnok, hanem mint sportot szerető ember is részt kíván venni, úgy, ahogy tette ezt eddig is.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online