Választás 2024: Nekem elég nagy szám van ahhoz, hogy beleálljak ebbe a dologba!
Nagy a valószínűsége, hogy 2019-hez képest akár félezer fővel is csökken a választásra jogosultak száma Gödöllőn, a június 9-én esedékes európai parlamenti- és önkormányzati választáson. A demográfiai trend azt (is) látszik igazolni, hogy a választáson indulók számára egyre égetőbb a fiatalok megszólítása és bevonása abba a folyamatba, hogy menjenek el szavazni.
Előre tudjuk, hogy sokan tiltakozni fognak, de nem lehet véletlen, hogy a Gödöllői Lokálpatrióta Klubos jelöltek körében több egykori, vagy éppen gyakorló középiskolai pedagógus lelhető fel, hogy gyermekintézményi vezetőről már ne is beszéljünk. No, pláne arról, hogy a Gémesi György vezetésével működő önkormányzat anyagi közpénz-támogatást (2022-ben és 2023-ban 2-2 millió forint, 2024-ben 2,5 millió forint) nyújt a bálokat is szervező, oda a polgármestert meghívó (képen balra) Gödöllői Ifjúsági Testületnek (GIT).
Az érem másik oldala az a videósorozat, amit a 24 éves Erdősi Klaudia (képen jobbra) jegyez, és több témakörben is szembesíti a 34 éve regnáló városvezetést a felhalmozott hiányosságokkal, kínos ügyekkel. Őt kérdeztük.
- Már most is sokan ismernek a városban, sok gödöllőivel állsz napi kapcsolatban, de a közéleti színtérre csak nemrég robbantál be. Mondanál pár szót magadról? - Született és tősgyökeres gödöllői vagyok, családom már generációk óta itt él. Három, Ausztriában töltött év – még általános iskolás koromban – kivételével én is itt éltem egész életemben, és ezen nem is szeretnék változtatni, még, ha látom is, hogy mik a hibái vagy hiányosságai ennek a városnak. Régóta foglalkoztat a közélet, diplomácia, valamint politika világa, tanulmányaimat is eszerint választottam, jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) nemzetközi tanulmányok képzésére járok. Már nagyszüleim is vállalkozók voltak, a szüleim is folytatták ezt a hagyományt, valamint az egyetem mellett én is a családi vállalkozásba segítek be.
- Mi volt az indíttatásod, hogy kiállj, és elmondd a véleményedet a város ügyes-bajos dolgairól, illetve a városvezetés hiányosságairól? - Ha visszaemlékszem gyerekkorom Gödöllőjére, és azt összehasonlítom a mostani helyzettel, akkor azt látom, hogy a város évek óta megrekedt, semmi fejlődés, semmi megújulás nem látható, sőt, lejtmenetet vett még a környező településekhez képest is. Ezt az ismeretségi körömben mindenki érzi, csak nem merik felemelni a hangjukat ellene. Nekem pedig elég nagy szám van ahhoz, hogy igenis beleálljak ebbe a dologba. Azt látom, hogy az itt élők nem bíznak az újban, vagy abban, hogy megváltozhat bármi is, így ezekkel a videókkal szeretném elérni, hogy felnyissam a szemüket, valamint felbátorítani, rádöbbenteni Gödöllő lakosait, hogy ez az évek óta húzódó állapot tarthatatlan, és csak akkor változtathatunk rajta, ha kiállunk magunkért, és felemeljük a hangunkat. Erre most remek lehetőség kínálkozik, hiszen önkormányzati választás következik, és nagyon bízom benne, hogy elegen leszünk, akik azt mondják: eddig és ne tovább!
- Manapság nem igazán jellemző, hogy huszonévesek névvel, sőt, arccal is bevonódjanak a közügyekbe, Te mégis megtetted. Nincs benned félelem, hogy ennek később negatív következményei lehetnek? - Aki ismer, pontosan tudja, hogy világéletemben kiálltam az elveim és az igazam mellett, felemeltem a hangom, ha valami nem tetszett, és őszintén, félelem nélkül elmondtam a véleményemet kényesebb témákban is. Itt, most az életünkről, a mindennapjainkról, a jövőnkről van szó, és ha félelemből, megszokásból, vagy kényelemből ezt kényes témaként kezeljük és csendben maradunk, akkor semmi nem fog változni. Habár, nagyon sok történetet hallottam arról, hogyan is működik ez a város, vagy inkább a szűk városvezetés, mégsincs bennem félelem, mert hiszem, hogy amit követek az a helyes út, amit a videóimban elmondok az az igazság, akkor is, ha ez nem is tetszik a városvezetésnek. Lehet, hogy szerintük Gödöllőn minden nagyon jó, minden nagyon szép és mindig süt a nap, de egyre többen vagyunk ebben a városban, akik ezt nem így gondolják, én nekik szeretnék hiteles hangjuk lenni.
- Miért pont a Fidesz Gödöllő felületén jelennek meg az anyagaid? Ők találtak meg, vagy Te jelentkeztél? - Sosem tagadtam politikai értékrendemet, hovatartozásomat, hogy fontosak számomra a nemzeti és keresztény értékek, hagyományaink tisztelete. Hiszek a Fidesz politikájában, hogy az ország nagy kérdéseiben és problémáiban úgy cselekszik, ahogyan azt az én szívem is súgja. Persze, hallom és értem a kritikus hangokat is, hiszen mindig mindent lehet jobban csinálni, ez mégsem sikerült valamiért senkinek az elmúlt 14 évben. Már a 2022-es országgyűlési választási kampányban is aktivista, valamint szszb-tag voltam, így volt kapcsolatom a helyi szervezettel. Nagyon jó érzés volt, hogy milyen nagy szeretettel fogadott mindenki, rengeteg intelligens emberrel volt alkalmam találkozni, és sok új barátságra tettem szert. A mostani választási kampány előtt sokat beszélgettem a helyi szervezet néhány tagjával, hogy hogyan is lehetne a legtöbb gödöllőinek a szemét felnyitni azzal kapcsolatban, hogy itt minden sokkal jobb is lehetne, és így, közösen született meg a videók ötlete. Aztán nagy megtiszteltetés volt, amikor a kampány elején felkértek, hogy valósítsuk is meg közösen ezt a tervet.
- Hogyan reagáltak a közvetlen környezetedben, vagy távolabbi ismerőseid, kortársaid a szerepvállalásodra? - Nagyon színes és szerteágazó baráti, ismerősi köröm van, mindenféle világlátású emberrel: van sok baloldali, liberális, jobboldali ismerősöm is. Az elején kicsit tartottam tőle, hogy azoktól a barátaimtól, akik nem a kormánypártok hívei, vajon mit fogok kapni, azonban nagyon kellemes meglepetés volt, hogy még tőlük is rengeteg dicséretet, bíztatást kaptam, mert világnézettől függetlenül mind úgy gondolják, hogy nem oké, ami Gödöllőn van. Ez ismét egy nagy megerősítés volt abban, hogy jó, amit csinálok és folytatni kell. Az első videó megjelenése után rengeteg üzenetet kaptam távolabbi ismerősöktől, sőt, vadidegenektől is, megállítottak az utcán is, ami azon túl, hogy nagyon jó érzés volt, egy nagyon fontos visszacsatolás is számomra, hogy sok-sok ezren vagyunk ebben a városban, akik hasonlóan látjuk a dolgokat.
- Mi alapján kerültek kiválasztásra a videóid témái? - A videók Gödöllő súlyos, általánosan mindenkit érintő problémáit boncolgatják, amikről egy még ennél is sokkal hosszabb sorozatot lehetne indítani. A témák szűkítésekor igyekeztünk olyan dolgokra koncentrálni, amik a legszélesebb rétegeket érintik, illetve a rendszerszintű problémák gyökerét adják. Sajnos, eljutottunk egyébként oda, hogy egy választási kampány nem elég hosszú ahhoz, hogy az összes problémát sorra vegyük... Fiatalként egyébként nekem nagy szívfájdalmam, hogy a mai tizen- és huszonéveseknek nincsenek nem mesterkélten vagy várospolitikai szándéktól vezérelve életre hívott közösségi terei és lehetőségei ebben a városban, ezért a környező településekre, vagy Budapestre kell menni, hogy az ember kicsit elengedje magát. Gödöllő valóban egy alvó város, ami megérett az ébresztésre.
- Tervezed-e, hogy a jövőben folytatod a most megkezdett „missziódat”? - A videósorozat még korántsem ért véget, rengeteg mondanivalóm maradt még a következő napokra. Ezekben szó lesz – többek között – a közpénz-temetőnek is felfogható városháza-projektről, a polgármester sajátjának beállított, ellenben az állam által finanszírozott beruházásokról, járhatatlan utcákról, és még rengeteg olyan témáról, ami minden gödöllőit érint. Érdemes lesz figyelni tartalmainkat! De, ha a kicsit távolabbi jövőre gondolok, akkor is szeretném folytatni a véleményem megosztását, mert úgy érzem – és a visszajelzések is ezt igazolják –, hogy hasznos, amit csinálok. Miénk, fiataloké a jövő, ideje kiállnunk magunkért!
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|