Vissza normál nézetbe Nyomtatás
KÖZ-ÉRDEKLŐDÉS
Bemutatták a Gödöllői Lokálpatrióta Klub jelöltjeit

Gémesi György mellett hat, a várost irányító testületben jelenleg is képviselőként ténykedő személy száll harcba mandátumának megőrzéséért

Mit tenne Gödöllő új polgármestereként Kolozs Csaba?

Egy többgenerációs gödöllői négygyermekes családapa Gémesi György kihívója

Gémesi nyakába varrnák, ha nem bukik a Fidesz Gödöllőn

Gödöllő polgármestere nem vett részt az Ellenzéki Demokratikus Kerekasztal egyeztetésén. Hogy miért, azt később tudatta levélben

Kolozs Csabát támogatja a Fidesz-KDNP a gödöllői polgármester-választásonKolozs Csabát támogatja a Fidesz-KDNP a gödöllői polgármester-választáson

A jelölt egyetlen pártnak sem tagja, sokan cserkészmúltja miatt, illetve a helyi római katolikus egyházközség vezető testületéből ismerhetik

Vécsey László szerint választópolgári adatbázis-építés Gémesiék aláírásgyűjtése

Gödöllő jelenlegi polgármestere és lokálpatrióta klubos csapata a várost elkerülő út építésének folytatása érdekében akar nyomást gyakorolni

Büntetőfeljelentés követi a gödöllői tüdőgondozó-telek értékesítését

A kormánypárti képviselők állítják, mintegy 140 millió forintos anyagi veszteség érte a városi költségvetést

Gémesire is számítanak a Fideszes gőzhenger megakadályozásában

Penz András, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke az ellenzéki kerekasztal nevében levélben fordult a gödöllői polgármesterhez

Április eleje óta tárgyal az együttműködésről a gödöllői ellenzékÁprilis eleje óta tárgyal az együttműködésről a gödöllői ellenzék

Kovács Barnabás, az MSZP helyi elnöke értékelte, mi vezethetett pártja EP-választási kudarcához. Szerinte a DK jobban kampányolt

EP-választás: jócskán eltértek az országos átlagtól a gödöllőiek a Fidesz-KDNP és a Momentum megítélésében

Városunk szavazói aktívak voltak, és ha rajtuk múlt volna, más lenne a hazánkat megillető mandátumok kiosztása

Meddig honol csend a Gödöllői Járásbíróság épületének felújítása körül?

Szerződést bontottak a korábbi kivitelezővel, várhatóan a harmadik negyedévben indítják meg újra a közbeszerzési eljárást

Jégkorong egyesülettel is bír Gödöllő

Pályáznak a Testőrlaktanya falképei restaurálásának támogatására, és döntés született földterületek adás-vételéről is

Csak egyetlen nevet kérek, akit megfenyegettem!Csak egyetlen nevet kérek, akit megfenyegettem!

Ezt Gémesi György mondta indulatosan, miután a retorzió vádjával illették. Az egyik képviselő két személyt is megnevezett

Szómegvonás követte az együttműködési ajánlatot

Kínos vitába keveredett Gémesi György és Vécsey László a gödöllői képviselőtestület ülésén, az egyebek napirendi pontnál

Hova épültek be a gödöllői közkassza százmilliói?

A Fidesz-KDNP képviselői tartózkodtak a tavalyi év gazdálkodásának elfogadását célzó zárszámadás voksolásánál

Lesz alkoholszonda a gödöllői testület ülésein?

Molnár Árpád kormánypárti városatya azt javasolta, hogy a jegyző készüljön fel az ittasság ellenőrzésére

Gémesi György sem szakmailag, sem érzelmileg nem tudott azonosulni a gödöllői eü-központ Fideszes képviselők által javasolt támogatásávalGémesi György sem szakmailag, sem érzelmileg nem tudott azonosulni a gödöllői eü-központ Fideszes képviselők által javasolt támogatásával

Heves vita előzte meg a döntést. Az előterjesztő szakmai mázzal leöntött maszatolásnak nevezte a lokálpatrióta klubos érveket

Indulhat a Gémesi-éra szemétszállítási rendszere működésének átvilágítása

Megtartotta első tanácsülését a gödöllői székhelyű Zöld Híd hulladékgazdálkodási társulás az új elnök levezetésével

Egymillió forintos gödöllői hozzájárulás a Notre Dame újjáépítéséhez

Ellenvetés nélkül támogatták a polgármesteri előterjesztést a várost irányító képviselőtestület tagjai

Alapfokú művészeti iskolát alapítnak a gödöllői táncosok

Emelhető a felvehető nebulók létszáma a Damjanich tanodában, Pálfiné marad a bölcsőde élén, visszavonták az óvodavezetői pályázat kiírását

A gödöllői Fideszesek szerint a helyi egészségügy több városi pénzt érdemelA gödöllői Fideszesek szerint a helyi egészségügy több városi pénzt érdemel

Városháza-átépítés helyett 160 millió forintot áldoznának a Tormay-központ gép- és eszközparkjának javítására

Rendelet szabályozza a súlykorlátozással érintett gödöllői utak használatát

Az előírások megszegői akár 1 millió forintos bírsággal is számolhatnak. A hozzájárulást útfelújításra fordítják

A KDNP Gödöllőn a Fidesszel együtt, közös jelöltekkel indul az önkormányzati választáson

Március 13-án Boros Botondot választotta elnöknek a párt helyi szervezete, aki egyértelművé tette az irányvonalat

Bajnok Gödöllőmre költötte át Petőfi verssorát GémesiBajnok Gödöllőmre költötte át Petőfi verssorát Gémesi

A polgármester március 15-i beszédében a cselekvő hazaszeretet fontosságáról és a közösségépítésről szónokolt. Öt év alatt ezer fát ültetnének

Árt vagy jót akar a lokálpatrióta klubos többségű városvezetés Gödöllőnek?

Vita alakult ki a Vécsey László számára megfogalmazott felkérésekről. Az egyik oldal gyengeségről, a másik együttműködésről beszélt

Koncepció tekintetében jól áll a gödöllői közlekedés

A városatyák egyhangú szavazással fogadták el a dokumentáció társadalmi egyeztetés alapján véglegesített anyagát

Hiába egyesek tiltakozása, eladták Gödöllő egykori pedagógus-szállóját

A Fideszes képviselők szerint a családi ezüst kiárusításának része a döntés. A vevő társasházzá alakítja az épületet

Így néz ki a gödöllői költségvetés a választás évébenÍgy néz ki a gödöllői költségvetés a választás évében

Név szerint szavaztak a képviselők a 2019-es városi büdzséről, amit a Fideszes képviselők egyértelműen elutasítottak

Harmincezer forintos bírság fenyegeti a szabályszegő áthajtókat a gödöllői lakótelepen

Kamerát szeretek fel a Kazinczy-körút Dózsa György úti és a Szilhát utcai behajtójánál, hogy kiszűrjék a renitenseket

Átszelik Gödöllőt a vonatpótló autóbuszokÁtszelik Gödöllőt a vonatpótló autóbuszok

Február 4-től Pécel és Aszód között szünetel a vonatforgalom. A Szabadság téren és a buszállomáson lesz megállóhely a városban

Szavaznak-e a gödöllői képviselők rabszolgatörvény-ügyben?

A polgármesternek nem áll szándékában előterjesztést készíttetni. Az MSZP megfontolja DK javaslatát


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online