Mínuszos Kalória, távozó szállodaigazgató
Március 11-e és június 17-e között rendkívüli jogrendben, veszélyhelyzetben működött az ország a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében. Ez idő alatt a képviselőtestület nem tarthatott ülést, a törvény a polgármester feladat- és hatáskörében utalta a döntéseket. A három hónap alatt Gémesi György 14 polgármesteri rendeletet alkotott meg és 61 polgármesteri határozatot hozott.Tekintettel a járvány elleni védekezés előre nem tervezhető kiadásaira, Gémesi György négy alkalommal (március 16., április 22., május 26., június 12.) módosította a 2020-as évre februárban elfogadott gödöllői költségvetés bizonyos tételeit. Az átcsoportosítások hatására a városi büdzsé első féléves teljesítése a bevételi oldalon, a módosított előirányzathoz képest 54,5 százalékban realizálódott (5,37 milliárd forint), főként az államháztartáson belüli működési célú támogatásoknak és a közhatalmi bevételeknek (adók, bírságok) köszönhetően. A helyi költségvetés kiadási oldala 35,2 százalékos (3,47 milliárd forint) megvalósulást mutat június 30-ig. A kötelező feladatok 39,6 százalékban (2,625 milliárd forint), az önként vállalt feladatok pedig 23,7 százalékban (26,3 millió forint) teljesültek. A működésre fordítható pénz 39,3 százalékát (2,65 milliárd forint), míg a felhalmozásra (fejlesztés, felújítás) költhető összeg 9,7 százalékát (243,3 millió forint) használták fel.
Az önkormányzati alapítási gazdasági társaságok közül a VÜSZI NKft. (+5,7 millió forint), a Távhő Kft. (+4,8 millió forint) és a Piac Kft. (+1,1 millió forint) nyereséggel zárta az idei esztendő első felét. A másik három közcég viszont veszteséget termelt: a Kalória NKft.(-66,1 millió forint) a Művészetek Háza Gödöllő NKft.(-21,8 millió forint) és az Erzsébet királyné Szálloda Kft. (-14,2 milli forint).
Amint az a számokból kitűnik, a tavaszi/kora nyári koronavírus helyzet miatt a legnagyobb gazdasági bajba a Kalória Kft. került. Elsősorban azért, mert az első félévre tervezett öt és fél havi szolgáltatási bevétel március közepe és június közepe között gyakorlatilag lenullázódott. A veszteség csökkentését enyhítendő, a helyi közétkeztetés piavezető cége 80 millió forintos, év végéig visszatérítendő, kamatmentes kölcsönt kapott az önkormányzattól. Ezen felül módosításra szorult a társaság idei üzleti terve. Februárban még úgy kalkuláltak, hogy a Kalória Kft. 650 ezer forintos nyereségre lehet képes, szeptember 24-én ez a mutató – a vállalkozási tevékenység hanyatló bevétele okán – 29,9 millió forintos prognosztizált veszteségre változott.
Bár, a negatív első féléves gazdasági mutatóval nem feltétlenül függ össze, Gémesi György megerősítette azt a hírt, hogy októberben távozik a szállodát működtető cég ügyvezető igazgatói tisztségéből Laurán Csaba, aki 2013 nyara óta töltötte be ezt a pozíciót. Utódját a helyi szállodával menedzsmentszolgáltatási szerződésben lévő Accent Hotels Kft. illetékeseivel együtt választják ki.
A gödöllői költségvetés első féléves beszámolóját, valamint a polgármester veszélyhelyzetben hozott döntéseinek összegzését a városatyák 8 igen (7 lokálpatrióta klubos képviselő és Bajkó Norbert) és 5 nem szavazattal, valamint 2 tartózkodással elfogadták. Fotó forrása: facebook
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|