| Pénzzé teszik a Zsóry-fürdő üdülő egynegyedes tulajdoni hányadát Bruttó félmillió forinttal gazdagszik a gödöllői közkassza az utóbbi években veszteséget termelt ingatlanrész értékesítéséből
| Élménygyűjtemény készült a gödöllői kastélyrólTöbb mint nyolcvan gyerekkorú szerző munkája található a Sajttorta kiadványban, amit húsvét hétfőn osztanak ki
|
| Idén is kitünteti a város a pedagógusokat Április 25-ig küldhetők meg az ajánlások a Gödöllő Gyermekeiért, Ifjúságáért díjra, amit legfeljebb hárman érdemelhetnek ki
| Virágvasárnap mutatják be a Besnyői Passiót Jézus utolsó 12 óráját elevenítik fel a máriabesnyői bazilika udvarán, rossz idő esetén a templomban
|
| Uniós szakbizottsági koordinátor lett Gémesi György Városunk polgármesterét Brüsszelben érte a megtiszteltetés, és már az elnökletével zajlott le az előkészítő ülés
| Másfél évtizede házasodott? Ingyen járhatja be a gödöllői kastélyt!Ibolya nappal és húsvéti kavalkáddal nyitják a családi rendezvényék szezonját a történelmi falak között, ahol másodszor találkoznak az ország plüssegerei
|
| Roma hagyományokra épülő gödöllői tehetségkutató verseny Három műfajban és két korcsoportban április 20-ig várják a jelentkezőket a Művészetek Háza GIKSZER-projektjének szervezői
| Rákapcsolnak a természeti celeb népszerűsítésére Virágba borult a gödöllői egyetem botanikus kertjében található, európai második díjas óriás vadkörtefa. Szelfiversenyt hirdetnek
|
| Nagytakarítottak a gödöllői civilek A Szabadság úti közösségi ház kertjét rakták rendbe. A munka közben egy fél pár 47-es lábbeli is előkerült
| Csata lesz április 6-án A választás utáni napon érkezik Gödöllőre a Tavaszi Emlékhadjárat főserege, amely a kastélyban és a Dózsa György úti temetőben teszi tiszteletét
|
Ez nem szappanopera, ez az országLengyel Szilvia vendége volt Nagy Bandó András, aki az LMP mellé állt, és gondolkodó voksolásra hívja a választókat
| Két héttel meghosszabbította az Invitel az InnoMax pályázat nevezési határidejét Erős Antónia és Bojár Gábor is tagja lesz a zsűrinek, amely több millió forintot oszt szét a leginnovatívabb szervezetek és magánszemélyek között
|
| Süssük ki, főzzük ki! Rendhagyó könyvvel fűszerezi a választási kampányt az LMP-s Lengyel Szilvia, akinek Nagy Bandó András lesz a vendége Gödöllőn
| Kis lépés Önnek, nagy lépés a karrierjének!Április 2-án közel 200 álláslehetőség és több mint 40 kiállító várja az érdeklődőket Gödöllőn, a Szent István Egyetem Állásbörzéjén
|
| Koncert Zentán, a jótékonyság jegyében Húsvéti ajándékot vitt és adott át hátrányos helyzetű délvidéki kisiskolásoknak a Gödöllői Testvérvárosi Egyesület küldöttsége
| Adj király katonát! Múzeumpedagógiai foglalkozások is kapcsolódnak a Gödöllői Városi Múzeum új, időszaki, első világháborús kiállításához
|
| Újabb boltját csinosította ki a Gödöllő COOP Zrt. Március közepén adták az a vásárlóknak a csömöriek körében „Szövi”-ként vagy „Hangya”-ként is emlegetett üzletet
| Pizsamában nyújtózó kisfiú szobra díszítheti a gödöllői főteretErős Apolka pályaműve nyerte el a döntéshozók tetszését. Ötmilliós pályázati pénzt remél a városvezetés
|
| Gödöllői irodalmi díj 2014: összebúvó félelem órái Április 30-ig vers és próza kategóriában várnak korábban még nem publikált műveket. A pályázat összdíjazása 200 ezer forint
| Mire készül a Jobbik? Vona Gábor Gödöllőn sem rejtett véka alá, mindent megtesznek a választási győzelemért. Orbánt gyávának nevezte, ha nem megy vele vitázni
|
| Egyházi- és világi borok versenyére csábít a GKRTE Április 25-ig jelentkezhetnek a termelők és a pincészetek, az eredményhirdetés augusztus végén, Dányban lesz
| Norvég pályázati pénzt remélnek a Testőrlaktanya helyreállításáraEbben az évben 7 millió forintot áldoz a városvezetés az aládúcolt épület tervezői és kutatási költségeire
|
| Spéci gödöllői gokarttal lepnék meg a világot Igazi versenyzők a Szent István Egyetem mérnöktanonc-csapatának tagjai, akik töretlen önbizalommal készülnek a Hungaroringre
| Vissza kell venni a „korrupciós módon és a politikai kapcsolatok” alapján kiadott földeket A gödöllői központú választókerületben induló Lengyel Szilvia sajtótájékoztatón ismertette az LMP vidékpolitikai programját
|
| Lószobor maradványokra bukkantak a kastélykertben Hét évtized elteltével kerültek elő a Grassalkovich I. Antal kedvenc paripáját, Schimmelt ágaskodva ábrázoló márvány alkotás darabjai
| Érdi Tamás jótékonysági koncertje a gödöllői kastélyban Az est bevételét az állami gondozott gyermekek tehetségfejlesztésének támogatására fordítják a szervezők
|
Gödöllői és környékbeli attrakciók az Utazás 2014 kiállításonPasimegőrző és hölgysarok is működik majd budapesti vásárváros területén február 27-e és március 2-a között lezajló eseményen
| Bertha Szilvia helyi ügyekre is kiterjesztené az elszámoltatást Megélhetési problémákról, elvándorlásról és félrecsúszott közmunka-programról beszélt Morvai Krisztina a Jobbik gödöllői kampánynyitója előtt
|
| Fejéregyházi László emlékkiállítása a Tessedik Galériában Kilenc évtizede települt Gödöllőre a gödöllői premontrei főgimnázium egykori rajztanára
| Így biztosítaná a megélhetést a Jobbik A turizmus fejlesztését és a kisvállalkozások helyzetbe hozását emelte ki gödöllői sajtótájékoztatóján Bertha Szilvia
|
|