Vécsey László: Vért izzadtak, hogy fogást találjanak rajtam!A negyedszer megválasztott parlamenti képviselő úgy véli, ha Gödöllőn a mákony nem hatolt volna ilyen mélyre, a 2010-es abszolút többségnél is erősebb lehetett volna a győzelme
| A gödöllői körzet szavazóköreinek több mint háromnegyedében Vécsey László nyerte a voksolást A Gémesi György hathatós támogatását élvező, elvérzett hatpárti jelölt 458 szavazattal előzte meg a végső győztest településünkön
|
| Kiss Tibor: Elkövettük azt a hibát, hogy Gémesi Györgyöt támogattuk! A Momentum Pest megyei közgyűlési képviselője szerint a gödöllői polgármesternek mielőbb távoznia kell, mert ez a város fejlődésének érdeke
| Vécsey László negyedszer kapott bizalmat a gödöllői körzet parlamenti képviseletéreA várakozással ellentétben jelentős fölénnyel szerzi meg a mandátumot Fidesz-KDNP-s politikus a hatpárti ellenzék jelöltje előtt
|
| Törvénysértő az a plakát, amiről Gémesi és támogatottja néz a szemünkbe A gödöllői központú választókerület választási bizottsága hely adott a kifogásnak, és eltiltotta a jogsértéstől az ellenzéki összefogás jelöltjét
| Április 3-a, a döntés napja Gödöllőn (is) Reggel 6 órától este 7 óráig lehet voksolni a város 27 szavazókörében. Cikkünk folyamatosan frissül!
|
| Itt mindenki hülye, vagy csak hagyja magát annak nézni? Kedves gödöllői „balos” szimpatizánsok! Lehet felülni a politikai trükköknek. Ehhez mindenkinek joga van…
| Nem várható kormányváltás, amihez hozzájárulhat a gödöllői központú körzet is Sanyó Ádám, a taktikaiszavazas.hu oldal kezelője szerint, ha itt nem nyer az ellenzék, akkor előreláthatólag sok más helyen sem
|
Gödöllőn is ügyeletet tart a kormányablak a választás hétvégéjénFontos tudni, hogy a 2020. március 11. óta lejárt okmányok érvényességét meghosszabbította a kormány, így ezek bemutatásával voksoláson részt lehet venni
| Ilyen sorrendben szerepelnek a gödöllői körzet jelöltjei a szavazólapon A választási bizottság március 7-i ülésén hagyta jóvá az április 3-án használatos ívet, amin a kandidálók neve a sorsolás szerinti sorrendben látható
|
| Kopka Sándor (MEMO): Üres ígéretekkel nem szeretnék szavazatokhoz jutni! A Gattyán György vezette politikai párt gödöllői körzeti jelöltje úgy véli, hogy helyi kötődése miatt sokak voksára számíthat
| Választás – gödöllői körzet: elutasították a DK-s fellebbezéseket A területi választási bizottság érdemi vizsgálat nélkül döntött, mondván: nem állapítható meg, hogy a benyújtó jogosult-e a jelölő szervezet képviseletére
|
Kizárólag ellenzéki jelölőszervezeteket bírságolt meg a gödöllői választási bizottságEgy kandidáló nyilvántartásba vételét elutasították, és akadt olyan eset, ami nyomán rendőrségi feljelentés született
| Gödöllői segítség Beregszásznak Elsősorban tartós élelmiszerre, valamint tisztálkodási- és tisztítószerekre van szükség, de pénz is felajánlható
|
| Orosz-ukrán háború: rendkívüli ülésen döntött a gödöllői testület 10 millió forintos pénzadományt hagyott jóvá a városvezetés a kárpátaljai területen élők megsegítésére
| Havi egy üléssel számol a gödöllői képviselőtestület Elfogadták az első félévre tervezett önkormányzati tanácskozások időpontjait: március 17., április 21., május 19. és június 16.
|
| Ők szállhatnak harcba a gödöllői választókerület mandátumáért Sikerül-e a hatpárti összefogásnak meggátolni, hogy a Fidesz-KDNP színeiben induló Vécsey Lászlót negyedszer is megválasszák?
| Csak a Művészetek Háza kalkulál 2022-re veszteséggel a gödöllői közcégek közül Minden igazgató bízik abban, hogy a koronavírus-járvány nem nehezíti meg a gazdálkodást. Egy kivétellel 800 ezer forint lett a direktorok havi bruttó bére
|
| Szövetség Gödöllőért: a város idei költségvetése nem a helyiek mindennapi problémáira keresi a megoldást Kolozs Csaba és Kocsi Tamás elmondták, milyen okok miatt szavaztak nemmel a település 2022-es büdzséjére
| Ők lettek a gödöllői központú körzet választási bizottságának választott tagjai A testületbe dr. Szőke Pál, dr. Kovács László és Varga András kerültek be, továbbá van két póttag is
|
Átlapoztuk, és nem találtunk „vérnyomot” Gödöllő idei költségvetésébenA város 2022-es büdzséjét 8 igen és 6 nem szavazattal, valamint egy tartózkodással hagyta jóvá a képviselőtestület tagsága
| Gödöllői szálloda-biznisz: merre billen a mérleg nyelve? Közel 13 év alatt csaknem 340 millió forintos veszteséget termeltek az önkormányzati tulajdonú hotelcégek
|
| Nem ütközött törvénybe a gödöllői polgármester állítólagos lehallgatása Az adatvédelmi hatóság nem tárt fel jogsértést a Pegasus-kémszoftver használata és engedélyezése kapcsán
| Ingatlanokat vásárol a bölcsődefejlesztéshez a gödöllői városvezetés A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemtől 22 millió forintért szerez meg az önkormányzat közel 600 négyzetméteres területet
|
Varga Zoltán: lezártam egy fejezetet a közéleti szerepvállalásbanA gödöllői körzet Momentumos előválasztási jelöltje továbbra is fontosnak tartja a kormányváltást, de felülvizsgálta a rá háruló feladatok fontossági sorrendjét
| Gödöllőn is el kell odázni a januártól tervezett önkormányzati díjemeléseket A december 16-i döntés alapján a legtöbb ilyen témájú helyi rendelet jövő év második félévének első napjától léphet hatályba
|
| Újabb egy évig nem nyúlhat a gödöllői helyiadókhoz Gémesi Legkorábban 2023 januárjától alkalmazhatók a tavaly novemberben megálmodott rendeletmódosításban fellelhető közteher-emelések
| Vécsey László: Szavak helyett tettek a választás évében is! A gödöllői központú választókerület kormánypárti képviselője aggodalmát fejezte ki a szálloda-per kapcsán kifizetett több mint 700 millió forint miatt
|
A pénzmozgás alapján megtévesztő lehet sikertörténetről beszélni a gödöllői szálloda-perbenAz erősen botrányszagú ügy részleteiről Bárdy Péter alpolgármestert kérdeztük a Régió Plusz TV stúdiójában
| Erősödött a csalásmentesség a Gödöllői Királyi Kastély Kft-t is soraiban tudó állami cégeknél Az Állami Számvevőszék 148 többségi állami tulajdonú gazdasági társaság közvagyonnal való felelős gazdálkodását vizsgálta
|
|