Meg vannak számlálva a gödöllői piac-cég napjai A belvárosi kereskedelmi egységet januártól a VÜSZI NKft. működteti, Hatolkai Máté a Kalória mellett a Piac Kft-t is vezetheti
| Gödöllői közmeghallgatás: egymásnak estek a felek a „mocskos város” szemét-kérdésébenTöbbször fordult elő, hogy Gémesi Györgynek a fejét kellett fognia az elhangzottak alapján. Volt személyeskedés is bőven
|
Gödöllői városháza-projekt: Gémesi György szerint valakinek az az érdeke, hogy a beruházás ne készüljön el A közbeszerzésen nyertes budapesti vállalkozás – miután többlet anyagi igényeket is megfogalmazott – kivárta a szerződéskötéstől számított 60 napot, majd levonult az építkezésről
| Gödöllői városháza-projekt: mi áll az elbontott állványzat hátterében? Az ügyben a vállalkozó nem nyilatkozott, de Kiss Árpád jegyző elmondta, hogy a véleménykülönbségek tisztázása miatt állt le a kivitelezés
|
Elhunyt Gödöllő idei díszpolgára, Batizi Sándor A világszere ismert 89 éves kardmester augusztusban vette át a település legrangosabb kitüntetését, tavaly pedig vívócsarnokot neveztek el róla
| Ünnepélyesen átadták Teleki Pál megújult gödöllői síremlékét A mártírsorsú miniszterelnök születésének 144. évfordulójára felújították síremlékét és annak környezetét a máriabesnyői régi temetőben
|
Tisztelgés a gödöllői hősi halottak emléke előtt Idén október 30-án rendezik meg a Szabadság téri I. és II. világháborús emlékműnél a kegyeleti eseményt
| Éleződhet a helyzet a gödöllői városháza-beruházás ügyébenEzt a munkaterületről levonult vállalkozás ügyvezető igazgatója mondta megkeresésünkre, aki egyelőre nem szolgált érdemi információval
|
Több hétig tartó intézménybezárásról intézkedett a gödöllői önkormányzat A döntés érinti a Művészetek Házát, a könyvtárat és a múzeumot is az energiaválság miatti takarékosság jegyében
| A Gödöllői Királyi Kastély a „Via Habsburg” útvonal első magyarországi csatlakozója A történelemben meghatározó szerepet betöltött dinasztia kulturális hagyatékát bemutatni hivatott tudásösvény eddig négy országra terjedt ki
|
Szálloda-per: még jó ideig negatív maradhat a gödöllői közkassza egyenlege A vártnál kisebb volt a kihasználtsága a belvárosi hotelnek az idei esztendő első félévében. Kevesebben jönnek Magyarországról
| A hölgyek vagy a férfiak vannak többen Gödöllőn?Lezárult a 2022. évi népszámlálás, és a KSH nyilvánosságra hozta a mérési eredményeket. Néhány érdekes adat városunkról
|
Törvényességi felhívás hatására változnak a gödöllői köztemetőben fizetendő díjtételek A Pest Vármegyei Kormányhivatal vezetője rámutatott arra, hogy az önkormányzatnak korlátozott a jogköre
| Mennyibe került a blahai, közvilágítást helyettesítő műszaki megoldás? Egy gödöllői vállalkozás szállította le a lámpatesteket, darabját csaknem 39 ezer forintért. Találtunk a neten olcsóbb lehetőséget
|
Kifizették az épülő városháza harangjátékának komponálóit, 40 milliós közpénz-forrás táplálta a Belvárosi Napokat Szeptember 21-én a városatyák elfogadták a pénzügyi beszámolókat, és 150 millió forintos osztalék kifizetéséről is döntöttek
| Elhunyt Körösfői András A Gödöllőhöz számos szállal kötődő mérnöktanár temetése szeptember 27-én, szerdán 15 órakor kezdődik a Dózsa György úti köztemetőben
|
Idén Paulovicsné Domokos Erika és Kruták Zsófia vihetik haza a Gödöllő Vállalkozója díjatÖt javasolt személy közül esett a képviselők választása az Erikajálda vezetőjére, valamint a Karácsonyház megálmodójára
| Szenzáció a belvárosi napokon! Üljön fel Gödöllő Szemére! Idén szeptember 9-én, szombaton és 10-én, vasárnap rendezik meg a kulturális és közösségi eseményt az alsóparki Világfa környékén
|
Gödöllőn is tartogathat fordulatokat a szeptember első napján induló tanítási év Egyelőre nem tudni, milyen hatással lesznek a helyi pedagógusok döntésére a július elején elfogadott státusztörvény rendelkezései
| Gödöllőn is érvénybe lépett a tűzgyújtási tilalom Az elmúlt napok forró és száraz időjárása tette indokolttá az intézkedés bevezetését az ország egész területére. A szabályszegők bírságolhatók
|
Gödöllői városháza-ügy: zárt ajtók mögött döntöttek újabb 83,2 millió forintos fedezetnövelésről A jelentős közpénzt felemésztő, közel nyolc éve húzódó projektre ebben az esztendőben több mint 1,1 milliárd forint költhető el
| Ujváry Tamás: nem szeretem a gumikacsát, a kordont, vagy a lezárásokat, de…Interjú a gödöllői kastély igazgatójával arról, hogy az ajándékbolt nem része a kiállításnak, azt azért csinálják, hogy kiállítást tudjanak létrehozni
|
Tanár lett az egykori gödöllői diákból, aki napjaikban sírásóként tevékenykedik A városunkba visszaköltözött Nagy Dávid tanulságos történetét és gondolatait a Válasz Online munkatársa jegyezte le
| Rendkívüli ülésen módosították a gödöllői egészségügyi központ alapító okiratát A Petőfi Sándor utcai intézmény igazgatóját a képviselőtestület határozatlan időre nevezi ki, egyedi döntés vagy meghívásos eljárás alapján
|
Óvatosságra inti a Gödöllő környéki erdőjárókat is a Pilisi Parkerdő Az elmúlt napok viharai által okozott károk felmérése zajlik, ezt követően történik meg a turistautak akadálymentesítése
| A gödöllői polgármester díjazásának megállapítási gyakorlatára is kíváncsi a Kormány Több mint másfél éves időszakot ellenőriznek, a tapasztalatokról szóló jelentéssel jövő év január végéig kell elkészülni
|
Július 11-én lesz dr. Nánási Éva, Gödöllő korábbi címzetes főjegyzőjének emlékező búcsúztatása Délután 5 órára a Királyi váró dísztermébe várják azokat, akik szeretnék leróni kegyeletüket az egykori hivatalvezető emléke előtt
| Gödöllőn is érzékelhető változásokkal jár a koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer bevezetéseA lakossági szolgáltatási díjak változatlanok maradnak, az önkormányzatok megtartják köztisztasági feladat-ellátási kötelezettségüket
|
Könyvelői álláslehetőséget kínál a gödöllői egészségügyi központ A jelentkezők a Petőfi Sándor utcai intézmény titkárságának email-címére juttathatják el szakmai önéletrajzukat július 7-ig
| Elhunyt dr. Nánási Éva, Gödöllő korábbi címzetes főjegyzője A polgármesteri hivatal egykori vezetője több mint négy évtizedes közszférában eltöltött idő után 2018-ban vonult nyugdíjba
|
|