Idén Paulovicsné Domokos Erika és Kruták Zsófia vihetik haza a Gödöllő Vállalkozója díjatÖt javasolt személy közül esett a képviselők választása az Erikajálda vezetőjére, valamint a Karácsonyház megálmodójára
| Szenzáció a belvárosi napokon! Üljön fel Gödöllő Szemére! Idén szeptember 9-én, szombaton és 10-én, vasárnap rendezik meg a kulturális és közösségi eseményt az alsóparki Világfa környékén
|
Gödöllőn is tartogathat fordulatokat a szeptember első napján induló tanítási év Egyelőre nem tudni, milyen hatással lesznek a helyi pedagógusok döntésére a július elején elfogadott státusztörvény rendelkezései
| Gödöllőn is érvénybe lépett a tűzgyújtási tilalom Az elmúlt napok forró és száraz időjárása tette indokolttá az intézkedés bevezetését az ország egész területére. A szabályszegők bírságolhatók
|
Gödöllői városháza-ügy: zárt ajtók mögött döntöttek újabb 83,2 millió forintos fedezetnövelésről A jelentős közpénzt felemésztő, közel nyolc éve húzódó projektre ebben az esztendőben több mint 1,1 milliárd forint költhető el
| Ujváry Tamás: nem szeretem a gumikacsát, a kordont, vagy a lezárásokat, de…Interjú a gödöllői kastély igazgatójával arról, hogy az ajándékbolt nem része a kiállításnak, azt azért csinálják, hogy kiállítást tudjanak létrehozni
|
Tanár lett az egykori gödöllői diákból, aki napjaikban sírásóként tevékenykedik A városunkba visszaköltözött Nagy Dávid tanulságos történetét és gondolatait a Válasz Online munkatársa jegyezte le
| Rendkívüli ülésen módosították a gödöllői egészségügyi központ alapító okiratát A Petőfi Sándor utcai intézmény igazgatóját a képviselőtestület határozatlan időre nevezi ki, egyedi döntés vagy meghívásos eljárás alapján
|
Óvatosságra inti a Gödöllő környéki erdőjárókat is a Pilisi Parkerdő Az elmúlt napok viharai által okozott károk felmérése zajlik, ezt követően történik meg a turistautak akadálymentesítése
| A gödöllői polgármester díjazásának megállapítási gyakorlatára is kíváncsi a Kormány Több mint másfél éves időszakot ellenőriznek, a tapasztalatokról szóló jelentéssel jövő év január végéig kell elkészülni
|
Július 11-én lesz dr. Nánási Éva, Gödöllő korábbi címzetes főjegyzőjének emlékező búcsúztatása Délután 5 órára a Királyi váró dísztermébe várják azokat, akik szeretnék leróni kegyeletüket az egykori hivatalvezető emléke előtt
| Gödöllőn is érzékelhető változásokkal jár a koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer bevezetéseA lakossági szolgáltatási díjak változatlanok maradnak, az önkormányzatok megtartják köztisztasági feladat-ellátási kötelezettségüket
|
Könyvelői álláslehetőséget kínál a gödöllői egészségügyi központ A jelentkezők a Petőfi Sándor utcai intézmény titkárságának email-címére juttathatják el szakmai önéletrajzukat július 7-ig
| Elhunyt dr. Nánási Éva, Gödöllő korábbi címzetes főjegyzője A polgármesteri hivatal egykori vezetője több mint négy évtizedes közszférában eltöltött idő után 2018-ban vonult nyugdíjba
|
Van-e oka Gödöllőnek „sírni” a szolidaritási hozzájárulás fizetése miatt?Öt év alatt közel 2,9 milliárd forintot vontak el a helyi költségvetéstől ezen a jogcímen, viszont ennél két és félszer több kormányzati pénz érkezett oktatásfejlesztési célra
| Gödöllői városháza-ügy: többmilliós bírságokkal sújtotta a közbeszerzési döntőbizottság az önkormányzatot A március elején kelt határozat jogerős, az ellen közigazgatási per indítható a Fővárosi Törvényszéken
|
Nem lesz személyi változás három gödöllői intézmény élén További öt évig az eddigi vezetők irányíthatják a MUZA, a könyvtár és a múzeum mindennapi szakmai munkáját
| Úszómester-képzés indul a gödöllői uszodában Az államilag akkreditált 60 tanórás elméleti és gyakorlati oktatásra nem csak a városból, hanem a térség településeiről is várnak jelentkezőket
|
Gazdasági ügyintézői álláslehetőséget kínál a gödöllői egészségügyi központ A jelentkezők a Petőfi Sándor utcai intézmény titkárságának email-címére juttathatják el szakmai önéletrajzukat
| Zsebbe kell nyúlnia a gödöllői önkormányzatnak a Királyi váró használatáértA tarifát a közfeladat ellátása érdekében történő bérbevétel miatt kedvezményes áron határozta meg a MÁV Zrt.
|
Zajjal járó éjszakai karbantartást végez a MÁV Gödöllőn (is) A lakott területeken általában 10-20 percet, a külön jelzett állomásokon a feltüntetett ideig tartózkodnak a vasúti munkagépek
| Júniustól több közpénzt emészt fel az orvosi ügyelet ellátása Gödöllőn A szolgáltatást eddig is végző debreceni székhelyű céggel legkésőbb 2024. február 29-ig hosszabbítottak szerződést
|
Mit válaszolt Vécsey László Gémesi Györgynek? A gödöllői polgármester az országos költségvetésből szeretne pénzt intéztetni, a parlamenti képviselő pedig a békepárti nyilatkozat elfogadását kérte számon
| A Trianon-megemlékezés gödöllői programja A 103 évvel ezelőtti fájó eseményeket részben a kastély melletti emlékműnél, részben a Művészetek Háza épületében idézik fel
|
Gödöllői közcégek: nem zárja ki a kéthavi jutalmat a veszteséges gazdálkodás A hat, önkormányzati alapítású kft-ből öt nyereséget tudott termelni 2022-ben, a legtöbb plusz a Távhő Kft-nél keletkezett
| Vita nélkül döntöttek a gödöllői közkassza tavalyi számhalmazárólA képviselőtestület tagjai 9 igen szavazattal, valamint 5 tartózkodással fogadták el a 2022-es városi költségvetés zárszámadását
|
Gödöllőre került a szolgáltatói tagozat Peterdy Vince-díja Klement Péter a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara legrangosabb elismerését vehette át
| Időszakonként látogatható lesz gödöllői kastély kápolnája Jeles alkalmakkor szentmisék várják az érdeklődőket és a hétvégi napokon is betérhetnek a szemlélődők a szakrális épületrészbe
|
Gazdasági ügyintézői álláslehetőség a gödöllői egészségügyi központban A jelentkezők a Petőfi Sándor utcai intézmény titkárságának email-címére juttathatják el szakmai önéletrajzukat
| Fábián Bertalan: Nagyon jól esik egy szebb, kulturáltabb épületbe érkezni! A Gödöllői Török Ignác Gimnázium igazgatója szerint a pedagógus nem azért jár be a munkahelyére, hogy hasznot termeljen a „cégnek”, hanem azért, hogy hosszútávon megtérülő értéket hozzon létre
|
|