Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) mintegy 1.200 hallgatója vehette, veheti át az egyetemi tanulmányait lezáró okleveleket napjainkban. A gödöllői Szent István Campuson január 30-án lezajlott diplomaátadó ünnepségen Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter is gratulált a friss diplomásoknak. A tárcavezető – többek között – úgy fogalmazott: a magyar agrárium nemzetünk megmaradásának és jövőjének záloga, ezért kiemelten fontos, hogy a folyamatosan megújuló MATE a hazai agrárképzés központjává vált.
Az eseményen beszédet mondott dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora is, aki – amint az az alábbi, a Hír TV által közzétett képkockákon látható, hallható – igencsak sarkos véleményt fogalmazott meg. - Önök nem érezhettek semmit abból, hogy nincs Erasmus-ösztöndíj, hiszen a magyar kormány támogatásával létrejött a Pannónia-ösztöndíj. Az elmúlt évben több hallgatónk tanult külföldön Pannónia-ösztöndíjjal, mint a megelőző évben Erasmus-szal: 130 helyett 240, jelentős különbség. Azt gondolom, hogy ez egy olyan eredmény, amire büszkék lehetünk, hogy ezeket az eredményeket, itt, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen ellenszélben is el tudjuk érni. Nyilvánvalóan, nem megyünk el emellett szó nélkül. Nem véletlen, hogy mögöttem nincs európai uniós zászló. Amíg ez az igazságtalanság ér bennünket, addig magyar zászlót teszünk ki ahelyett is. Büszkék vagyunk arra, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk. Büszkék vagyunk európaiságunkra, de azért először vagyunk magyarok és utána európaiak. És ezt ajánlom az Önök figyelmébe is, mert ez valóban jár nekünk.