Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői költségvetés 2026: 11 év elteltével újra városházi épületben „repkedtek” a milliárdok

2026-02-26 10:44:03

Idén február 26-a volt az a nap, amikor a városvezetés megtárgyalta és elfogadta az önkormányzati rendszer 1990 óta íródó történetének 36. gödöllői költségvetését. A település 2026. évi büdzséjét – várospolitikai állás- és üléspont szerint – eltérő jelzővel lehet illetni. Talán a „forrásszegénység” és az egyes, nem kötelező feladatok esetében fellelhető „túlzott költekezés” lehetne a két véglet. A képviselőtestület tagsága 30 perces szóbeli kiegészítés (Gémesi György 7 perc, Bárdy Péter 23 perc), majd 61 perces, hozzászólásokkal telt „vita” után 11 igen szavazattal, valamint 3 tartózkodással a több mint hat év elteltével megújult és kibővített városházi épületben biztosított zöld utat a Gödöllő idei gazdálkodásának irányszámait tartalmazó települési költségvetésnek. Ilyen legutóbb 11 éve történt, még az időközben lebontott Szabadság tér 7. szám alatt...

Az előterjesztést aláíró Gémesi György és helyettese, Bárdy Péter a bevezető részben kínosan ügyeltek arra, hogy kritikával illessék a kormányt, mondván: a működési bevételek mintegy 860 millió forinttal alulmúlják a működési kiadásokat, amik sorában olyan is van, amit állami feladatellátásra fordít az önkormányzat.

Azzal együtt, hogy bizonyos önkormányzati prominensek előszeretettel kritizálják a város gazdasági mozgásterét szűkítő központi elvonások mértékét, mi több, időnként túlélést emlegetnek, mindet egybevetve megállapítható, hogy Gödöllő költségvetési tervében idén sem köszön vissza a „kivéreztetettségre” utaló állapot. Elég, ha csak az akár „látványelemnek” is titulálható, mindent egybevetve több százmillió forintos tételsor(ok)ra gondolunk.

Hangzatos elemként szerepel az indítvány bevezetőjében, hogy az állami költségvetés egyre kevésbé veszi ki a részét az önkormányzati feladatok finanszírozásából. Érdemes azonban mindezt úgy (is) értelmezni, hogy a működési bevételek tavalyihoz (1,83 milliárd forint) képest 1,64 milliárd forintra történő várható mérséklődését (-10,4%) szembeállítjuk azzal, hogy a pályázati úton elnyert anyagi források emelik a végrehajtható fejlesztések (például: Ady sétány megújulása, iskolai sportpályák) számát.

Városunk idei büdzséjében – az intézményi adatokat is beleértve – 15,796 milliárd forintos önkormányzati bevételi és kiadási főösszeggel számolnak (tavaly 14,612 milliárd forint). Ebből az önkormányzat bevételi és kiadási főösszeg 15,613 milliárd forintra rúg. A bevételi és kiadási főösszegen belül a költségvetési bevétel csaknem 11,413 milliárd forint, míg a kiadások megközelítik a 15,613 milliárd forintot. A két összeg közötti különbség kiegyenlítése érdekében 4,2 milliárd forintos belső finanszírozási célú költségvetési maradvány bevonása válik szükségessé.
A kötelezőnek tekinthető működési feladatokkal kapcsolatos kiadásokra megközelítőleg 11,48 milliárd forintot (+8,2%) terveznek felhasználni idén (tavaly 10,61 milliárd forint), míg az önként vállalt működési feladatokkal összefüggő kiadásokra megközelítőleg 386,2 millió forintot szánnak (tavaly 331,3 millió forint), ami 16,6 százalékos növekmény.

Elérheti az 5,7 milliárd forintot a helyiadó-bevétel, közel 32%-kal emelkedett a kommunális adóbevételi terv
A gödöllői költségvetés bevételi oldalát 2026-ban is jelentős mértékben táplálja a közhatalmi bevételekből (alapvetően helyi adók) remélt mintegy 5,699 milliárd forintos (tavaly 5,657 milliárd forint) anyagi forrás (+0,7%), amiből várhatóan 3,95 milliárd forintot (tavaly 4,25 milliárd forint) tesz ki az iparűzési adó (-7%), 945 millió forintot (tavaly 770 millió forint, +22,7%) az építményadó, 455 millió forintot (tavaly 360 millió forint, +26,4%) a telekadó és 310 millió forintot (tavaly 235 millió forint, +31,9%) a 2016-tól – az önkormányzati kezelésű úthálózat felújítása érdekében – bevezetett, erre az évre jól érzékelhetően megemelt, egyesek által azóta is sokat bírált gödöllői sarc, a magánszemélyek kommunális adója.
Működési bevétel soron csaknem 1,637 milliárd forinttal (tavaly 1,075 milliárd forint, +52,3%) kalkulál a városvezetés.

Több mint 5 százalékkal csökkent Gödöllő egy főre vetített adóerő-képessége
Gödöllő iparűzési adóerő-képessége erre az évre a 2,746 milliárd forint (tavaly 2,914 milliárd forint), ami egy főre vetítve – a tavalyi 93.012 forinttal szemben – ebben az esztendőben 88.195 forintra mérséklődött (-5,2%).

Csaknem 17 százalékkal gyarapodott az állami támogatás 2025-ös szinthez képest
A központi költségvetéstől kapott, az általános működést és az ágazati feladatok támogatását szolgáló dotáció – 16,7 százalékkal emelkedve – megközelíti a 3,7 milliárd forintot (tavaly 3,170 milliárd forint). Az állam 703,5 millió forinttal támogatja a gödöllői önkormányzat általános működését ebben az évben (tavaly 634 millió forint). Fontos, hogy a pedagógus-béremeléssel összefüggő települési köznevelési feladatok dotációja Gödöllő esetében 1,228 milliárd forint (tavaly 1,154 milliárd forint, +6,4%).

Megközelítőleg 8 százalékkal mérséklődik a szolidaritási hozzájárulás mértéke
A gödöllői büdzsé gazdálkodási mozgásterét mérséklő szolidaritási hozzájárulás – 7,8 százalékos csökkenéssel – 1,235 milliárd forintos (tavaly 1,340 milliárd forint) tételnek felel meg 2026-ban, ezáltal a tényleges állami forrás mértéke 2,427 milliárd forint (tavaly 1,830 milliárd forint), vagyis: 195 millió forinttal kevesebb, mint a 2024-es összeg. (A szolidaritási hozzájárulással kapcsolatosan érdemes megjegyezni, hogy annak számítási képlete nagyban függ az iparűzési adóbevétel összegétől és a település lakosságszámának alakulásától. A növekvő adóbevétel és csökkenő lakosságszám Gödöllő esetében magasabb fizetési kötelezettséget generál.)
Az elmúlt évben bevezetett forráskiesési elemnek tekinthető Versenyképes Járások Program miatti iparűzési adótöbblet-elvonással ebben az esztendőben várhatóan nem kell számolni.


Minimálisan emelkedett a fejlesztéseket szolgáló keretösszeg, egymilliárd forint feletti az ingatlanvásárlási előirányzat
A felhalmozási (fejlesztés és felújítás) kiadások nagyságrendjét 3,582 milliárd forintra kalkulálják ebben az esztendőben (tavaly 3,527 milliárd forint, +1,6%).
• Ebből az előirányzat-halmazból – a teljesség igénye nélkül – a lakó- és nem lakó épületek fejlesztésére közel 720,6 millió forint (tavaly 1,768 milliárd forint) áll rendelkezésre. Ebben a keretben a legnagyobb összeget a polgármesteri hivatal Szabadság tér 6. szám alatti épületének évek óta húzódó, idén talán lezáruló átépítése, bővítése emésztheti fel, ami 550 millió forintos anyagi tehervállalással válhat egyenértékűvé 2026-ban.
• Víz- és szennyvíz-közmű rekonstrukcióra 480,5 millió forintot (ebből csapadékvíz-elvezetésre 50 millió forintot terveztek), informatikai fejlesztésre 60 millió forintot (tavaly 100 millió forint) raktak félre.
• Mindent egybevetve, 485 millió forint (tavaly 475 millió forint) juthat a közlekedés biztonságát is szolgáló út-, híd- és járdaépítésre, buszvárók kialakítására. Az útépítés a Szőlő utca, a fenyvesi területen található Alma utca és a Szabadság út egy szakaszának megújulását szolgálhatja.
• A létesítmény-felújításokra elkülönített összeg kevéssel meghaladja a 170,6 millió forintot.
• Amennyiben sikeres lesz a 300 millió forintos kormányzati támogatás megszerzése, a gödöllői költségvetésből további 250 millió forint szolgálja majd a Rákos-patak alsóparki szakaszának turisztikai célú revitalizációját.
• Nevesítve 25,1 millió forinttal kalkulálnak a térfigyelő rendszer bővítése kapcsán. A fejlesztési terv része a szerverkapacitás bővítése és az elhasználódott számítástechnikai eszközök cseréje.
• Ingatlanvásárlásra 1,1 milliárd forintot szánnak. A kiszemelt objektumok közé – például – a Fenyőliget óvoda, egyetemi terület, és a doktoranduszok háza sorolható.

Közelíti a 275 millió forintot a jobbára a külcsínt szolgáló pénzügyi áldozat
• A gödöllői képviselőtestület működtetése ebben az évben 167,1 millió forintot emészthet fel 2026-ban (tavaly 153,4 millió forint, +8,9%). Az ifjúsági önkormányzat 3 millió forintos támogatást kap (tavaly 3,5 millió forint).
• Nincs okuk különösebb panaszra a városban ténykedő civil szervezeteknek (egyesületek), miután részükre idén is 7 millió forintos, pályázati úton igényelhető keretösszeget különítettek el a büdzsében.
• A város első embere saját hatáskörben ezúttal is 15 millió forintos polgármesteri keret sorsáról dönthet.
• Egy évvel ezelőtt 1.944.479.000 forintos önkormányzati dotációt szavaztak meg a városi alapítású, nonprofit közhasznú gazdasági társaságoknak (VÜSZI, Kalória, MUZA). Ez az összeg ebben az évben 2.586.853.973 forintos nagyságrendre rúg. (+33%).
• A Volánbusz által ellátott helyi közösségi közlekedés támogatása idén 300 millió forintos tétel, a szakértői és tervezői költségek – miként tavaly – 2026-ban is várhatóan 125 millió forintra rúgnak.
• A városi marketing feladatokra (25 millió forint), kommunikációra (30 millió forint), díjakra (20 millió forint), nemzetközi kapcsolatokra (10 millió forint), nemzeti ünnepek, Szabadság Napja (28 millió forint), kiemelt városi rendezvényekre (104,3 millió forint), egyéb városi rendezvényekre (20 millió forint), Adventi napokra (10 millió forint), Gödöllő 60 rendezvényekre (27 millió forint) fordítható anyagi fedezet összmértéke 274,3 millió forint (egy évvel korábban 236 millió forint, +16,2%).
• A kiemelt művészeti csoportok ebben az esztendőben 31,1 millió forintos kereten osztozhatnak.
• A sportszervezetek működési támogatására 45 millió forintos keretösszeg (ebből 30 millió forint a MATE-val való együttműködés alapján a helyi diákok úszásoktatását szolgálja) szerepel erre az évre a városi költségvetésben, míg az alsóparki jégpálya üzemeltetésére 35 millió forintot szánnak.
• A főtéren – a régi városháza lebontása után kialakított – közösségi- és irodahelyiségek üzemeltetésére a terv szerint 42,9 millió forintot szükséges áldozni idén (a tavalyi előirányzat 50,2 millió forint volt).
• Az általános tartalék soron ebben az évben is 150 millió forintot nevesítettek.

Ami már évek óta jelentős hiányérzetet kelthet bevételi oldalon
Akárcsak három éve, tavalyelőtt és tavaly, ezúttal sincs utalás Gödöllő költségvetésének bevételi oldalán arra, hogy mennyit remélnek/tudnak behajtatni a szálloda-per kapcsán a helyi közkasszát elvileg megillető 489 millió forintos összegből.
Ezen felül arról sem olvasni a számhalmazban, hogy a városháza Szabadság tér 6. szám alatti épülete átépítésének és bővítésének első – időközben felszámolás alá került – kivitelezőjével szemben támasztott 532.200.306 forintos követelés forrásként jelentkezne a gödöllői büdzsében.


Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online