Így alakul az év végi orvosi ügyeleti rend – Gödöllőn is
Fontos felhívást tett közzé közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az év végi orvosi ügyeleti renddel kapcsolatosan.
A tájékoztatás szerint az év végi munkarend alapján a betegek december 23-án, kedden délutántól december 29-én, hétfőn reggelig, illetve december 31-én, szerdán délutántól január 5-én, hétfőn reggelig (kétszer ötnapos időszakban) háziorvosi szintű ellátást csak sürgős esetben az ügyeletekben – Gödöllőn a Szabadság tér 3. szám alatti épületben – kaphatnak. Ez azt jelenti, hogy a háziorvosi rendelés a munkaszüneti napokon nem lesz elérhető.
Az OMSZ szerint fontos szem előtt tartani, hogy az ügyelet elsősorban a hirtelen jelentkező, a következő háziorvosi rendelésig nem halasztható egészségügyi problémák megoldását szolgálja, életveszély gyanúja esetén pedig a 112-t kell tárcsázni. Az egységes alapellátási ügyeleti rendszer telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is egységesen: 1830.
Mindezek miatt javasolt, hogy a betegek előre, megfelelő időben írassák fel a rendszeresen szedett vagy várhatóan szükségessé váló gyógyszereiket háziorvosukkal, kezelőorvosukkal. Enyhébb panaszok esetén az ügyeleti ellátás helyett a gyógyszertár felkeresése is megoldást jelenthet, ahol a magas szintű gyógyszerészi tanácsadás, illetve a vény nélkül kapható gyógyszerek is orvosolhatják a problémát.
|
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|