Másfél milliárd forintra rúg a veszteség az egykori gödöllői hotelcégnélA helyi képviselőtestület tagjai többségi szavazással fogadták el a társaság záró beszámolóját
| Gémesi György feljelentette Vécsey Lászlót A gödöllői választókerület országgyűlési képviselője másodrendű alperesként vesz részt a február eleji tárgyaláson
|
Az év második felére elkészülhet a zajvédő fal az M3-as autópálya gödöllői szakaszán Hamarosan indul a kivitelezési munkák közbeszerzése, jelentette be Vécsey László országgyűlési képviselő
| Felsrófolták a gödöllői csúcsgórék havi bérét A törvény adta lehetőséget használták ki. Pelyhe József két év után vett részt újra testületi ülésen
|
Lantai Csaba lett Gödöllő új alpolgármestere Gémesi György – az 1990 óta eltelt időszakban – tizedik helyettese a VÜSZI Kft. éléről vállalta el a megbízatást
| Újra napirenden az alpolgármester-választás GödöllőnBorítékolható, hogy beigazolódik a már hetek óta hallható szóbeszéd, és Gyenes Szilárd távozik a tisztségből
|
Félpályás útlezárás az M3-as autópálya bagi szakaszán Karbantartás miatt kell korlátozni a forgalmat január 23-án, hétfőn a Gödöllő közelében lévő völgyhídnál
| Együttműködik a Coca-Cola és a gödöllői központú Szent István EgyetemA gazdasági társaság további három felsőoktatási intézménnyel kötött megállapodást a duális képzésről
|
Takarítót keres a gödöllői egészségügyi központ A munkakör határozatlan idejű, teljes munkaidős közalkalmazotti jogviszony formában tölthető be. Próbaidő 3 hónap
| Csányi István és a Cimbaliband lesznek a gödöllői kultúra idei díjazottjai Az országosan ismert zenészt négy jelöltből választották ki, a honi világzenei színtér meghatározó formációja másodagával rivalizált az elismerésért
|
Lezárták a gödöllői kastély parkját A szélerősség, illetve a meteorológiai előrejelzések indokolták az átmeneti intézkedés bevezetését
| Cseppet sem unalmas szökőévtől búcsúzik Gödöllő Az uszoda-beruházás elhúzódása, az orvoshiány, valamint a Városháza épületének elbontása vitte a prímet a helyi beszédtémák sorában
|
Tervbe foglalta ellenőrzéseit a gödöllői önkormányzat A 2017-es évben górcső alá kerülnek a gazdasági társaságok, a polgármesteri hivatal és az egészségügyi központ egyes tevékenységei
| Talán megállunk egy jó szóra…Boldog karácsonyt és sikeres új évet kívánunk hírportálunk valamennyi olvasójának és együttműködő partnereinknek
|
Nem látogatható karácsonykor a gödöllői kastély Újév napján déltől térhetnek be az érdeklődők. Az év eleji karbantartási munkák január 9-én kezdődnek és február 5-ig tartanak
| Gödöllő nem mond le önként köznevelési intézményeiről A képviselőtestület többsége elutasította az erről szóló megállapodások jóváhagyását, így miniszteri döntés következik
|
Elhunyt Bárdy PéterAz egykori tanárt és igazgatót a Premontrei gimnázium és Gödöllő városa is saját halottjának tekinti
| Már egyetemen is oktatják a kedvenc sorozatait! Együtt kutat az ELTE és a Gödöllőn is jelentős ügyfélkörrel rendelkező Invitel
|
Kurtább lesz a gödöllői kormányablak ügyfélfogadási rendje Reggel 8 és délután 1 óra között kereshető fel a Kotlán Sándor utcai egység december 23-án és 30-án
| Ilyen szobrot kap Remsey Jenő GödöllőnHárom és fél millió forintos támogatást élvez a város legújabb köztéri műtárgya, amit Papp Edina szobrászművész készíthet el
|
Adventi vásár Gödöllő főterén A december 9-én kezdődő kavalkád hétvégi napjain kulturális programok is szórakoztatják a helyszínre kilátogatókat
| Bútorra is kell a milliókból az újonnan kialakított irodákban Jelentős összegű közpénz zárolásának feloldásáról döntött a gödöllői testület, amiből közel 38 milliót a polgármesteri hivatal költhet el
|
Több száz gödöllői vállalkozó kerülhet be az iparűzési adófizetői körbe Mérsékelte az önkormányzat az adónemre vonatkozó mentesség határát: 2017-től 2 millió forint lesz a határösszeg
| Likviditási kölcsön a Művészetek Házának A gödöllői kulturális élet vezető cégének január végéig kell visszafizetnie a 20 millió forintos anyagi segítséget
|
Adomány lett és nem szaloncukor Gödöllő legendás Lenin-szobrábólVarga Imre bronzból készült alkotása a főváros XXII. kerületében található Memento Parkba kerül
| Jogsértéseket tártak fel az adóellenőrök a gödöllői piacon Az előzetes figyelmeztetés sem segített. Többen akadtak fent a számlaadás elmulasztása, vagy a be nem jelentett foglalkoztatottak miatt
|
Közmeghallgatás: terítéken a jövő évi gödöllői fejlesztésekNovember 8-án a városi könyvtárba várják a lakosságot, amely megoszthatja véleményét a települést irányító grémium tagjaival
| Veszélyekkel is járhat a Halottak napi emlékezésFokozott rendőri jelenlét várható az október utolsó és november első napjain hosszabb ideig nyitva tartó gödöllői, Dózsa György úti köztemetőben
|
Halottak napi gödöllői megemlékezés Október 28-án a Szabadság téri I. és II. világháborús emlékműnél lesz az áldozatoknak tisztelgő kegyeleti esemény
| Eszközraktár épül a VÜSZI Kft. telephelyén Nem csak a gazdasági társaság, hanem a gödöllői önkormányzat, a múzeum és a Művészetek Háza is kap tárolóhelyet
|
|