FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Ezért ne tegyük rendbe a kertet télre 2017-11-10 16:43:44 A gödöllői székhelyű GreenDependent Egyesület írásából kiderül, fogalmunk sincs, mekkora károkat tud okozni
Hazai pályán kezd a gödöllői tizenegy 2017-08-10 17:02:02 Az új bajnoki idényben mind a három megyei osztályban lesz kikért izgulni a sportág helyi szerelmeseinek
Aláírták a gödöllői uszoda építési szerződését 2017-06-27 12:34:22 Vécsey László elmondta, az engedélyezési eljárások lezárultával indulhat az alapozás a volt egyetemi kertészet helyén
Dallamok a képernyőn túl 2017-06-26 17:24:39 Miért rajongunk a sorozatzenékért? Teszi fel a kérdést a Gödöllőn is szolgáltató Invitel sorozatszakértője
Szabadtéri színház 10 kilométerre Gödöllőtől 2017-06-02 08:01:33 Mézesvölgyi Nyáresték nyolc előadással Veresegyházon, ahol az Asszonykórus tagjai látják el a hostess-szolgálatot
Gödöllői kötődésű Wéber Antal-díjasok 2017-06-01 11:34:41 Idén Mészáros János és Dajka Péter építészek vehették át a szakmai elismerő címet a Várkert Bazárban
Gödöllői tűzoltók mozgalmas hétfője 2017-05-16 10:27:21 Május 15-én egyszer Kistarcsára, kétszer pedig Erdőkertesre riasztották közlekedési balesethez a helyi lánglovagokat
Az elszámoltatásra kell koncentrálni 2017-05-04 10:35:19 Mondja Vörös István, aki lesújtó véleménnyel van a gödöllői városvezető grémiumi tagok többségének hozzáállásáról
Csömör-verő gödöllői kézilabdás legények 2017-04-23 17:34:29 Főként hatékony védőjátéknak köszönhette Bartos Gábor társulata a hazai sikert, amivel közelebb került az ezüstéremhez
Gyülekezési jogot sért a gödöllői rendelet 2017-04-10 16:57:04 Lengyel Szilvia, az LMP politikusa kért állásfoglalást a kormányhivataltól a kérdésben. Kimondták: a helyi jogszabály alaptörvény-ellenes
Sikertelen gödöllői fellángolások Újpesten 2017-02-19 19:33:52 Közel állt a részgyőzelemhez a Penta-GRC társulata a második szettben a lila-fehérek otthonában, majd elvérzett
Miért szeretjük a sorozatokat? 2017-01-05 17:07:35 Hazánkban egyedülálló kutatást végez a témakörben a Gödöllőn is szolgáltató Invitel és az ELTE MMI
Nem jó a szerepeket keverni 2016-12-10 17:20:02 Interjú Kovács Barnabással és Vörös Istvánnal, akik 26 hónapja voltak riválisai a 26 éve polgármesterként regnáló Gémesi Györgynek