Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
Április 28-án, a késő délutáni órákban a MATE gödöllői campusának tavaly megújult aulájában átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt elismeréseket. A sportélet sikeres gödöllői szereplőit méltató eseményt – akkoriban sportbállal egybekötve – először 1993-ban rendezték meg ugyancsak az aulában, az idei pedig a 33. alkalom volt, hogy ilyen jellegű díjátadóra gyűljenek egybe az érintettek településünkön. A városi elismerő címek odaítéléséről – a beérkezett ajánlások mérlegelését követően – a Gödöllői Sport Közalapítvány kuratóriumának tagjai döntöttek az alábbiak szerint:
Különös hozadéka is volt a járványveszélynek 2020-05-29 08:37:48 Megjelent a Gödöllői Hírek magazin Helyi Polgár melléklettel kiegészített júniusi száma. Kattintson a részletekért!
Kerti kalandozások a gödöllői kastélyban 2020-05-21 18:03:01 A hónap minden szombatján és vasárnapján két alkalommal indulnak vezetéses túrák, nem csak a természet kedvelőinek
Világítási megoldások a kertben 2020-05-12 14:07:57 A lámpákkal azt is meghatározhatjuk, hogy hol is legyen pontosan a fókusz, hová szeretnénk elsősorban irányítani a figyelmet
Trendi sporteszközök a fiatalok körében 2020-04-16 17:15:17 Ha gyermekünk nem rajong a testnevelésórákért, ezekkel a mozgásformákkal mégis „karban tudja tartani” magát
Karantén? Kertészkedjünk Gödöllőn is! 2020-04-06 17:52:49 Molnár Árpád mezőgazdász ötleteket ad azokról a növényekről, amik a teraszon is jót termeszthetők és nem fogunk mellé velük
Gödöllőn fogták el a ragadozó-banda három tagját 2020-03-12 18:20:25 Olyan csapat került a Pest megyei felderítők kezére, amelynek tagjai hónapokon keresztül erőszakkal sápoltak két fiatalembert Erdőkertesen
Ne ódzkodjunk a műtrágya használatától! 2020-03-10 16:29:43 Molnár Árpád gödöllői mezőgazdász tavaszi munkálatokkal kapcsolatos hasznos tanácsai a kiskert-tulajdonosoknak
Mennyire fontos a tápanyagok utánpótlása? 2020-02-08 11:09:54 Molnár Árpád mezőgazdász hasznos tanácsokkal látja el a gödöllői kertek művelőit a szerves- és szervetlen trágyák földbe viteléről
Enyhe télre számíthatunk a gödöllői kertekben is? 2019-12-09 10:08:56 Molnár Árpád mezőgazdász hasznos tanácsokkal látja el a kültéri növények ápolását fontosnak tartó lakosságot, és ír néhány kártevőről is
Világbajnok gödöllői strandröplabdás lányok! 2019-10-10 08:29:18 A Török Ignác Gimnázium három diáklánya, Kristóf Dóra, Szabó Abba és Bútor Anna Szicíliában érte el a kimagasló sikert