Vissza normál nézetbe Nyomtatás
AKTUÁLIS
Gödöllőn is gyűjti az aláírásokat a Fidesz

Öt helyszínen és időpontban várják a kormány rezsicsökkentő törekvéseivel egyetértő állampolgárokat

A vélemény semmit nem számít, csak a tettA vélemény semmit nem számít, csak a tett

Kerényi Imre mutatta be Az Alaptörvény illusztrációi című, április 21-ig ingyenesen megtekinthető vándorkiállítást a gödöllői kastély Rudolf-szárnyában

Megújul a Gödöllőt Váccal és Isaszeggel összekötő út egy-egy szakasza

Az év végéig tartó fejlesztésnek köszönhetően a szakemberek szerint érzékelhetően csökken majd az utazás időtartama

Napsütéses lehet az ünnepi hétvége

Sárgára mérsékelte a riasztást az OMSZ térségünkre, a következő néhány napban azonban még kell csapadékkal számolni

Megújulnak a kastély oroszlános mellvédjei és őrbódéi

Várhatóan május elejére végez a 7 millió forintot felemésztő munkálatokkal a gödöllői Varga Zoltán Zsolt által vezetett szakmai csapat

Nem oltják be a mikrochip nélküli kutyákat

A veszettség elleni vakcina 4.200 forintba kerül, a megjelölésért pedig 4.900 forintot kell fizetni

Intézményvezetői pályázatokat írtak ki

Hónapokon belül lejár két gödöllői óvoda, a Forrás és a városi múzeum jelenlegi irányítójának a megbízatása

Március végén felszámolják a Számadót

Jogutód nélkül szűnik meg a helyi költségvetési szervek pénzügyi és gazdasági feladatainak ellátását és segítését szolgáló egység

Ha kívülről néznénk magunkat, azt mondhatnánk, nem vagyunk normálisak Ha kívülről néznénk magunkat, azt mondhatnánk, nem vagyunk normálisak

Gémesi György ünnepi beszédében üzent a regnáló hatalomnak és a helybélieknek is. Utóbbiak megnyugodhatnak, tőle nem fognak se sallert, se kokit kapni

Gödöllői szakemberek állami elismerése

Bárdy Péter a Magyar Érdemrend Lovagkereszt bortokosa lett, Gaálné dr. Merva Mária Bánffy Miklós-díjban részesült

Április 1-jétől Lantai Csaba lesz VÜSZI Kft. új igazgatója

Az MSZP és a Fidesz képviselője egyaránt kifogásolták a pályázatok elbírálásánál alkalmazott módszert

Fedél alá viszik az ünnepséget

A várható rossz idő miatt elmarad a csütörtöki fáklyás-, valamint a pénteki lovas- és fogatfelvonulás

Bontással indult a tornacsarnok bővítés

Közel 150 millió forintból számolják fel a Petőfi iskolában a beltéri sportolási lehetőség szűkösségét

Fricskával zárult a Gödöllő Városért díj átadóünnepségeFricskával zárult a Gödöllő Városért díj átadóünnepsége

Buka Enikő és a Művészetek Háza dolgozói közössége nevében Kovács Balázs átvették a Világfa-kisplasztikát, amiről Benkő Ákos lemondott

Keddig jelentkezhet, aki koszorúzni kíván

Március 15-én fél tízig kell eljuttatni a megemlékezés virágait a Petőfi-szoborhoz

Benkő Ákos lemondott a Gödöllő Városért díjrólBenkő Ákos lemondott a Gödöllő Városért díjról

A mesteredző számára ez így volt természetes és az ügyet lezártnak tekinti…

Ady- és Léda-torták a szecesszió évében

Különleges édességek készülnek egy gödöllői cukrászatban a március 23-án induló programsorozathoz

A palotakertiek megtartanák a HÉV-megállót

Másodszor rendeztek lakossági fórumot a városunkat egyfajta híd nélküli folyóként átszelő nyomvonal fejlesztési koncepciójáról

Márciustól drágul a közterület-használat

Átlagosan 10 százalékos az emelés mértéke, a garázstulajdonosok ennek felével számolhatnak

Újra látogatható a Gödöllői Királyi Kastély kicsinosított múzeumaÚjra látogatható a Gödöllői Királyi Kastély kicsinosított múzeuma

Véget ért az év eleji karbantartás, több újdonság is várja a sokszor túlságosan is kíváncsi vendégeket

Báli vendéglátás közpénzből?

Gémesi György és személyes vendégei kifizették a vacsora árát a tavaly novemberi társasági összejövetelen

Mégis, kinek az érdeme az elodázott államosítás?Mégis, kinek az érdeme az elodázott államosítás?

Kovács Barnabás beleegyezik, ha valaki más sajátjaként „adja el” a város életét jobbító javaslatait

A kastélyban ebédelt a szlovák államfő

A díszteremben terítettek meg az illusztris vendég és delegációja számára

Vétót emelhet a polgármester az építési engedély kiadása ellen

Február 18-án hatályba lépett Gödöllőn a településképi véleményezési eljárást szabályozó rendelet

Maszekoknak szerveznék ki a gödöllői iskolák takarítását

Közbeszerzési eljáráson választják ki a vállalkozást, akivel május 1-je és 2015. június 15-e közötti időszakra szerződnének

Kifeszített költségvetéssel vágnak neki az évnek

A gödöllői képviselőtestület tagjai közül senki nem élt a hozzászólás lehetőségével a napirend tárgyalása során

Ügyfélbarát nyitvatartási rend a gödöllői okmányirodában

Minden hétköznap 8 és 20 óra között várják az ügyeiket intézni kívánó lakosokat. Célszerű telefonon bejelentkezni

Vészharangot kongattak a szakrendelő dolgozóiVészharangot kongattak a szakrendelő dolgozói

Kovács Barnabás javaslatával maradhat esély arra, hogy nem kerül állami kézbe a gödöllői járóbeteg-ellátó intézmény

Szembenézünk a fenevaddal!Szembenézünk a fenevaddal!

Az MSZP gödöllői irodaházában fogadták az ország észak-keleti régiójából indult éhségmenet tagjait

Eldőlni látszik: állami kézbe kerül a gödöllői szakrendelő

Tájékoztatták az érintetteket, hogy a helyi önkormányzat májustól nem vállalja magára a feladatellátást


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online