Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Július 1-jén, kedden zárva lesz a gödöllői polgármesteri hivatal. A második félév első napja 2001-től a köztisztviselők-, 2011-től pedig a közszolgálati tisztviselők napja is, ami számukra munkaszüneti napot jelent. Erre tekintettel a kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek (földhivatal, munkaügyi központ, ÁNTSZ) ügyfélszolgálatai július 1-jén nem nyitnak ki, és ügyeletet sem tartanak.
Július 1-jéhez egy másik esemény is kötődik, a Semmelweis-nap. A magyar egészségügyi dolgozók számára ez munkamentes nap, ami annyit tesz, hogy kedden szünetelnek a szakrendelések a gödöllői Tormay Károly Egészségügyi Központban. Sürgősségi ellátást a Szabadság tér 3. szám alatti épületben (volt pártház) orvosi ügyeleten biztosítanak.