Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Újabb kiemelkedő eredményeket értek el a magyar középiskolás diákok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI 2025), amit idén második alkalommal rendeztek meg Pekingben, augusztus 2–9. között. A versenyről a magyar csapatok két ezüst- és négy bronzéremmel tértek haza – adta hírül a prim.hu.
Légtornász világbajnokkal büszkélkedhet Gödöllő 2016-03-28 11:19:34 Szlavkovszki Zsolt mindössze 16 évesen utasította maga mögé a teljes mezőnyt a felnőttek egyéni versenyében. Szinkronban bronzérmes lett
Büntetőt hibázva nyert a Gödöllői SK II. 2015-10-24 15:52:07 Az élmezőnyhöz tartozó Szentmártonkáta tizenegyét győzték le a második számú Táncsics Mihály úti focicsapat tagjai
Fokozódó tűzveszély a Gödöllői-dombság erdeiben 2015-08-11 18:10:10 Budajenőnél két hektáron égett a növényzet. A Pilisi Parkerdő Zrt. figyelmeztet: a kijelölt tűzrakó-helyeken is tilos tüzet gyújtani
Áthalad a Tour de Hongrie mezőnye Gödöllőn 2015-08-04 13:02:51 Augusztus 9-én, a déli órákban láthatjuk a bringásokat a Szabadság úton. Mintegy 100 kerékpáros rivalizál a versenyen
Elhunyt a félmeztelenül őrjöngő férfi 2015-07-10 08:52:02 A gödöllői kapitánysághoz tartozó turai rendőrökre is rátámadt. Megbilincselték és mentőt hívtak. Szívelégtelenség okozhatta a halálát
Gödöllői siker az első téli Spartan Race-en 2015-01-26 16:38:50 A Villa Grande Dream Team crossfit csapata több mint 20 perccel utasította maga mögé a mezőnyt a szlovákiai megmérettetésen
A tilosat sohasem, a kötelezőt mindig 2014-11-16 09:41:17 Őszi-téli veszélyek: az út- és látásviszonyoknak megfelelő közlekedés fontosságára figyelmeztet rendőrség