Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
Tura és Zsámbok között, a pusztamonostori erdőben terepfutásba torkollott egy közúti ellenőrzés február közepén, miután egy férfi úgy döntött, nem áll meg a rendőri jelzésre.
A szirénát nem megállásra felszólító jelként értelmezte, hanem rajtpisztolyként. A földúton próbált menekülni, majd, amikor a járművel már nem jutott tovább, kiugrott belőle és futásra váltott. Az erdő azonban nem stadion. A terep sáros volt, ágak és bokrok nehezítették az utat, a lendület pedig gyorsan elfogyott.
A rendőrök viszont nem adták fel. Hiába voltak „hátrányban” a rajtnál, hiába nehezítette mozgásukat a felszerelés súlya, a rendszeres edzés és a kitartás most is meghozta az eredményt.
A 39 éves kerepestarcsai születésű férfit elfogták, megbilincselték és előállították. Ellene engedély nélküli járművezetés miatt indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányságon. Forrás: Pest vármegyei rendőrség közösségi oldala