A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 21-én lezajlott tanácskozásukon néhány perc alatt „megvitatták” a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium tagjai egyhangú szavazással elfogadták azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2025. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Április 12-én eldőlt, hogy László Endre Márton, a Tisztelet és Szabadság Párt jelöltje nyerte el a gödöllői központú, Pest vármegye 6. számú választókerület egyéni országgyűlési képviselői mandátumát. Az új parlamentben kétharmados többséget szerzett Tisza Párt helyi jelöltje a kampány során nem élt azokkal a lehetőségekkel, amiket felkínáltunk számára. Ugyanakkor írásban jelezte, hogy „a választások után állok rendelkezésetekre”. Szaván fogtuk a frissen megválasztott honatyát.
Május 21-én a gödöllői képviselőtestület tagjai – a tavalyi városi gazdálkodás zárszámadásának elfogadása előtt – jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2025-ös gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
A könyvvizsgálók által is ellenjegyzett „papírok” tanúsága szerint a hat gödöllői közcég – eltérő mértékben – nyereséggel zárta a mögöttünk hagyott esztendőt. Lássuk a testületi tagság által minden esetben ellenvetés nélkül elfogadott számadatokban mutatkozó részleteket!
Az idei esztendő több szempontból is a „kerek” évfordulók éve Gödöllőn. Harminc éve nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Gödöllői Királyi Kastély, valamint hatvan éve kapott újra városi rangot a település, miután 1763-ban már mezőváros volt. A kettős évfordulóról az 1995-ben megalakult Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete is megemlékezik: június 13-án, szombaton Grassalkovich Antal Emléknapot rendeznek a kastély barokk színházában. Szlávik Jánosnéval, az egyesület elnökével idéztük fel a múltat és a közeljövőről is szót ejtettünk.
Foci: ötöt vágott a GEAC Galgahévízen 2017-03-05 17:12:32 Az egyetemi formáció továbbra is vezeti a csoport tabelláját. Hazai pályán vérzett el a Gödöllői SK II. társulata
Rajtol a Nádas-kupa 2017-01-05 10:12:12 Ezúttal 13 csapat vesz részt a gödöllői egyetem sportcsarnokában lezajló amatőr focitornán
Dobogón telelő gödöllői focisták 2016-11-20 15:13:46 Mindhárom helyi tizenegy magabiztosan nyert. A GEAC őszi bajnok lett, a GSK pedig 3. a megyei elitben
Tovább szárnyal az egyetemi focicsapat 2016-09-17 21:49:11 A GEAC ezúttal Zsámbokon rúgott egy hatost a vendéglátóknak, Vida Balázs mesterhármast jegyzett
Felnégyelték a Nagykőröst a gödöllői focisták 2016-08-21 19:10:25 Városunk tizenegyének tagjai semmit nem bíztak a véletlenre, már négy góllal mentek, amikor a hazaiak büntetőből szépítettek
Ennek a focisikernek Sisi is örülhetne! 2016-06-14 20:13:58 A gödöllői kastélyban tudták, hogy kinek szurkolt volna Erzsébet királyné az osztrák-magyar Eb-meccsen
Foci: összejött a bronzérem Gödöllői SK II-nek 2016-06-04 19:03:38 A második számú Táncsics Mihály úti alakulat Tóth Bence mesterhármasával nyert Kerepesen, miközben besegített a Mogyoród
Gödöllőről a foci Eb-re 2016-05-31 16:07:28 Bernd Storck szövetségi kapitány a középpályások között számít Lovrencsics Gergőre, a helyi Góliát FC egykori tehetségére
Foci: ötöt vágott a Gödöllő II. Isaszegen 2016-04-23 18:24:28 Szabó László és Pakuts Barna is duplázott. Az újabb siker fontos lépés a dobogós pozíció megszerzése felé vezető úton