Nagy Tamás duplájával nyertek a gödöllői focisták
Semmi kétség, Gödöllőn játszották a forduló rangadóját, hiszen a tabella-második hazaiak a 4. pozícióban lévő taksonyiakat fogadták. Szeptember elején, a két csapat őszi találkozóján a gödöllőiek 5-0 arányban nyertek látogatóként, de ebből most nem szabadott kiindulni.
 Meg kell vallani, nem kevés kockázatot vállalt Szász Ferenc alakulata azzal, hogy már a kezdeti percektől átengedte a kezdeményezést a taksonyiaknak. Akadt néhány eset, amikor kifejezetten a szerencsén múlt, hogy a mezőny- és labdabirtoklási fölényben játszó vendégek nem kerültek előnybe a viharos szélben lezajlott ütközeten. A gödöllői taktika azonban bevált, miután a 30. percen egy felszabadító rúgást követően a bőrgolyó a középen érkező, a képen a labda vonalában lévő Nagy Tamás elé került, aki védhetetlenül lőtt a bal alsó sarokba. A térfélcsere után még nagyobb elszántsággal léptek a küzdőtérre a fekete mezes vizitálók, gólszerzési lehetőségig azonban nem jutottak. A 70. percben az ekkor már kontrára játszó hazaiak Kiss Szilárd tizenhatoson belüli fellökéséért megítélt büntetőből növelték előnyüket: Nagy Tamás ekkor a jobb alsó sarkot választotta, és bár a taksonyi hálóőr jó irányba mozdult, hiába kapaszkodott, nem érte el a játékszert.
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 19. forduló: Gödöllői SK – Taksony SE 2-0 (1-0) Gödöllői góllövő: Nagy Tamás (2, egyet 11-esből). A Gödöllői SK csapata 41 ponttal, 48-19-es gólkülönbséggel a tabella 2. helyét foglalja el. Következik: FC Dabas II. – Gödöllői SK március 25., szombat 15 óra.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|