Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Bernd Storck, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya a május utolsó napján a köztévé sportcsatornáján jelentette be, hogy kik azok a futballisták, akikkel nekivág a június 10-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokságnak.
A magyar válogatott 23 főből álló utazó-keretének tagja a 28. születésnapját szeptember elején ünneplő Lovrencsics Gergő is, aki a Gödöllői Góliát FC-ben ismerkedett meg a sportág alapjaival. Később játszott az NB II-es Pécs csapatában, majd az élvonalbeli Lombard Pápa együtteséhez igazolt. Négy évvel ezelőtt az egyik lengyel topcsapat, a Lech Poznan kötelékébe került, ahonnan június végén távozik, és minden valószínűséggel a Ferencváros társulatánál folytatja pályafutását. Gergő eddig tizenegy alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, nevéhez egy gól fűződik (Görögország ellen, a 2015. október 11-i Eb-selejtezőn talált be). A válogatottban 2013. június 6-án, Győrben, a Kuvait elleni barátságos mérkőzésen debütált.
Gödöllői illetékességű labdarúgóként ezt megelőzően Rab Tibor vett részt rangos nemzetközi viadalon (világ- vagy Európa-bajnokság). A Fradi egykori védőjátékosa (1974-1986) az 1982-es spanyolországi világbajnokságon az Argentína ellen 4-1 arányban elveszített meccsen lépett pályára.