Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Idestova három esztendeje, hogy az egykoron a Gödöllői Góliát FC-ben nevelkedett Lovrencsics Gergő bemutatkozott a magyar labdarúgó-válogatottban. Az utóbbi években a lengyel élvonalbeli Lech Poznan kötelékében eredményesen teljesítő (bajnoki cím és szuperkupa-győzelem 2015-ben) játékos 2013. június 6-án, a Kuvait elleni győri barátságos mérkőzés szünetében esett át a tűzkeresztségen, és azóta még tíz alkalommal léphetett pályára címeres mezben. Legutóbb a Norvégia elleni, tavaly november közepén sikerrel megvívott Európa-bajnoki pótselejtezőn.
Az MTI május 5-én kiadott híre szerint a 28. életévét szeptember elején betöltő, a nyár folyamán klubot váltó, nagy valószínűséggel a Ferencvároshoz igazoló játékos bekerült a franciaországi kontinensviadalra kijutott nemzeti válogatott 30 fős keretébe, ahol Bernd Storck szövetségi kapitány a védők között számol vele. A keret tagjai május 8-ától a közvetlen Európa-bajnoki felkészülés első jelentős állomásán, a csaknem két héten át tartó ausztriai edzőtáborozáson vesznek részt. Gergő – mivel a lengyel pontvadászat május 15-én fejeződik be – csak ezt követően csatlakozik a tréningezőkhöz.
Mint ismeretes a magyar tizenegy az F-csoportban rivalizál majd az Európa-bajnokságon, a következő menetrend szerint: • június 14., kedd 18 óra Magyarország – Ausztria (Bordeaux) • június 18., szombat 18 óra Magyarország – Izland (Marseille) • június 22., szerda 18 óra Magyarország – Portugália (Lyon) Minden csoportból az első két helyezett, valamint a négy legjobb csoportharmadik jut be a nyolccaddöntőkkel (legjobb 16) kezdődő egyenes kieséses szakaszba.