Két gólt mért a megye egy sereghajtójára a gödöllői focicsapat
A pünkösdhétfővel megtoldott hosszú hétvége első napján valamennyi gödöllői focicsapat letudta aktuális mérkőzését a különféle szintű Pest megyei bajnokságban. Érdekesség, hogy a Táncsics Mihály úti alakulatok az üllőiekkel meccseltek. Tették ezt azzal a különbséggel, hogy a GSK-nak egy sereghajtó, már kiesett rivális jutott idegenben, míg a GSK II. a tabella második helyén tanyázó Üllő „kettőt” fogadta. Mindeközben a GEAC-SZIE társulata a csoportot behozhatatlan előnnyel (24 pont) vezető, már bajnoki címet szerzett Pilisszentivánt látta vendégül.
A legkönnyebb helyzetben lévő, találkozója utolsó perceit emberelőnyben teljesítő gödöllői tizenegynek közel egy órára volt szüksége ahhoz, hogy fölényét gólra váltsa Üllőn. Az egyetemi formáció – bár, vezetett és az első félidő után még döntetlenre állt – nem tudta borítani a papírformát, és újabb vereségével hátrább csúszott a tabellán. A dobogós álmaitól egy lépéssel ismét távolodó Gödöllői SK II. is elvérzett, főleg azért, mert már az első játékrészben komoly hátrányba került pontosabban játszó és motiváltabb riválisa ellen.
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 27. forduló: Üllő SE – Gödöllői SK 0-2 (0-0) Gödöllői gólok: Koziorowski Richárd, Milkó Dávid. A Gödöllői SK csapata 44 ponttal, 32-27-es gólkülönbséggel a tabella 4. helyét foglalja el. Következik: Gödöllői SK – Törökbálinti TC május 22., vasárnap 17 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.
Pest megyei II. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 27. forduló: Gödöllői EAC-SZIE – Pilisszentiván SE 2-4 (1-1) Gödöllői góllövők: Müller Péter, Beregszászi Béla. A GEAC-SZIE csapata – 1 büntető pont levonása miatt – 28 ponttal, 58-72-es gólkülönbséggel a csoport táblázatának 13. helyezettje.
Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 27. forduló: Gödöllői SK II. – Üllő SE II. 0-3 (0-3) A Gödöllői SK II. csapata 53 ponttal, 80-48-as gólkülönbséggel a tabella 5. helyén áll a csoportban.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|