Házigazda-szomorító látogatók voltak a gödöllői focisták
Emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy a Gödöllői SK labdarúgó-csapata dobogós helyről várja a bajnokság tavaszi folytatását. A 2016/2017-es évad első fele után azonban ez a helyzet, hiszen Szász Ferenc társulata 31 pontot (9 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség) gyűjtött az ősszel lezajlott 15 mérkőzés során. A rúgott gólok száma 39 volt, míg a riválisok 14 esetben vették be a gödöllői kaput. A plusz 25-ös gólkülönbséggel városunk tizenegye a legjobb a Pest megyei I. osztály 16 együttest számláló mezőnyében.
Ezen kívül van még két összevetés, amiben mindenkit megelőznek a remek teljesítményt nyújtott gödöllői focisták: az egyik az idegenbeli szereplés. A GSK formációja hat eseten lépett pályára látogatóként az őszi szezonban, és a megszerezhető 18 pontból 13-at bezsebelt, ami 72,2 százalékos hatékonysággal egyenértékű. A másik az első félidei eredmény, ami alapján településünk labdarúgói vezetik a bajnoki tabellát: 31 ponttal, 20-4-es gólkülönbséggel.
Ami a gödöllői csapat gólvágóit illeti, a listát a 10 találatig jutott Koziorowski Richárd vezeti, megelőzve Pap Tamást (7 gól), Nagy Tamást (6 gól), Kaiser Lászlót, Kiss Szilárdot (3-3 gól), Varga Bencét, Maródi Györgyöt, Méhes Pált (2-2-2 gól), valamint az egy-egy találatot elért Sipeki Attilát, Milkó Dánielt, Milkó Dávidot és Mudroch Mendelt.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|